Orosz–belorusz tejháború

Újra szállítanak fehérorosz tejtermékeket Oroszországba, s a megállapodás után Minszk beszüntette a két ország határán bevezetett szigorú vámellenőrzést. A kereskedelmi háború mögött a két ország vezetésének politikai játszmája húzódik meg. Elemzők szerint a Kreml megelégelte Lukasenko hintapolitikáját, ezért további politikai és gazdasági előnyöket kíván érvényesíteni a belorusz rendszer dotálása fejében, míg Minszk ellenáll a nyomásnak.

A kereskedelmi viszály még június elején éleződött ki. Az orosz hatóságok akkor tiltották meg, hogy az oroszokkal államszövetségben lévő fehéroroszok bevihessék tejtermékeiket Oroszországba, mondván, a szállítók nem teljesítik a fél éve bevezetett új élelmiszer-biztonsági előírásokat. Mindez egymilliárd dolláros bevételkieséssel fenyegette a fehérorosz büdzsét.
Minszk a gyengülő lojalitás miatt kirótt gazdasági szankcióként érzékelte a korlátozásokat. Tény, hogy a „tejháború” kirobbanása előtti napon Alekszandr Lukasenko az orosz sajtó képviselőivel találkozva bírálta Moszkvát, amiért az igyekszik rátenni a kezét a belorusz tejfeldolgozó üzemekre. Ezt követően a fehérorosz elnök még keményebb hangot ütött meg. Zsarolásnak nevezte az importkorlátozást, amiért Minszk nem ismeri el Abháziát és Dél-Oszétiát. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, közelmúltbeli látogatásán Putyin kormányfő ezért még egy 500 millió dolláros hitelt is felajánlott. Lukasenko „a belorusz gazdaság leigázására tett orosz kísérleteket” országa szuverenitását veszélyeztető törekvésnek nevezte, s e tendencia erősödése esetén „második Csecsenfölddel” fenyegette meg Moszkvát. Mindezt megfejelve, a fehérorosz elnök az orosz sör importjának szigorítását helyezte kilátásba, s lemondta a részvételt a hét egykori szovjetköztársaságot tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) moszkvai csúcsértekezletén, míg Moszkva egy a Gazprommal szembeni 70 millió dolláros tartozására emlékeztette Minszket.
Az igazsághoz tartozik, hogy az orosz piacon dömpingáron megjelenő belorusz tejtermékek megfojtják a hazai termelőket, ám ezt Moszkva politikai megfontolásból idáig elnézte, mint ahogy most hasonló okokkal magyarázhatók a korlátozások is. A két ország között az utóbbi időben nem ez az első politikai indíttatású kereskedelmi viszály, hiszen volt már gáz-, olaj- és cukorháború is. Moszkva ugyanis természetes módon politikai és gazdasági hasznot igyekszik húzni a belorusz gazdaság dotálásából. Minszk mindenkinél olcsóbban kapja ugyanis a gázt és az olajat. A két ország viszonyát tovább élezte, hogy a tavalyi grúz–orosz háború felgyorsította az uniós nyitást Fehéroroszország felé, kitágítva ezzel Lukasenko mozgásterét. A belorusz elnök a nyugati orientáció erősítésével zsarolja Moszkvát, tudva, hogy az EU célja a éppen Minszk leválasztása Oroszországról.
Fehéroroszország geopolitikai értelemben kulcsállam a Nyugat és Oroszország közötti játszmában, s ezt a helyzetet Lukasenko saját politikai túlélését szem előtt tartva igyekszik kihasználni. Moszkva ugyanis nem engedheti meg, hogy ne dotálja Minszket, s az orosz pozíciókat gyengítendő, egyre több kedvezményre hajlandó immár a Nyugat is.