Jelöltben nincs hiány. Hogy ki lesz ama bizonyos utód, az most még természetesen kérdéses. A szövetség elnöksége következő, július 22-i ülésén tűzi napirendre a témát, Sinka László elnök elöljáróban annyit mondott: „Egyéb lehetőség híján, megköszönve a munkáját, elfogadtam Imre Vilmos döntését, ami új helyzetet állított elő számunkra. Jó lenne már nyáron megoldást találnunk, mert ősszel Világkupára hivatalos a válogatott, de kapkodnunk nem szabad.” Már csak azért sem, mert egyetlen, automatikusan adódó favorit híján akad jelölt, szép számmal. A kínálatról egy aktuális példa: tegnap vívták Pescarában a Mediterrán Játékok női kézilabdatornájának török– montenegrói elődöntőjét, és az egyik kispadon Kovács Péter, a másikon Zsiga Gyula ült.
Igen, az élet – kezdte érvelését Imre Vilmos –, mert az egész azzal kezdődött, hogy a dunaferres lányokkal az év elején lehetetlenné vált az érdemi munkavégzés, pedig az eredeti koncepció úgy szólt, hogy a válogatott mellett női csapatot irányítok, és e két funkció minden további nélkül összeegyeztethető lett volna.
– Korábban azt gondolta, a női válogatott mellé a Dunaferr férfi-csapata is megfér. Ebben a hitben kötelezte el magát tavasszal Dunaújvárosba?
– Nem, az első pillanattól kezdve tudtam, hogy hosszú távon nem megy együtt a kettő, mert a versenynaptár még a tavalyihoz képest is sokkal sűrűbbé vált. Ezért vállaltam csak június 30-ig a megbízást a dunaújvárosi fiúknál. Aztán olyan kedvező szerződéshoszszabbítási javaslatot kaptam, hogy mindenképpen mérlegelnem kellett, és végül emellett döntöttem. Még akkor is, ha ahhoz hasonló érzésekkel hagyom ott a női válogatottat, mintha a fogamat húznák.
– Beszéljünk nyíltan, hiszen mindenki a piacról él: kizárólag a pénz döntött?
– Ha csak az döntött volna, éppen akkor próbálom meg együtt vinni a két csapatot, hiszen két helyről kaphatnék fizetést. De a szakmai felelősségem, a lelkiismeretem ezt nem engedte. Másrészt az is igaz, hogy a Dunaferr női együttesénél nyolc hónapon át ingyen dolgoztam, és ez az összeg azóta hiányzik a családi kasszából, tehát az anyagiakat sem hagyhatom figyelmen kívül.
– Ha nem Európa-bajnoki nyolcadik, hanem világbajnoki aranyéremre esélyes női válogatottunk lenne, attól nehezebb szívvel vált volna meg?
– Ettől is nagyon nehéz szívvel búcsúzom. Büszke vagyok rá, hogy ha csak kilenc hónapig is, de kapitány lehettem, köszönöm mindenkinek, aki segítette a munkámat. Bár a tavalyi Európa-bajnokságon az eredménykényszer miatt szabadon még nem kísérletezhettünk, megkezdtük a csapatnál a fiatalítást. Kívánom az utódomnak, hogy sikerrel haladjon tovább ezen az úton.
