Egy ilyen műsor hihetetlen tárháza a valós életnek. Annak az életnek, amelyet sem Oszkó Péter, sem Bajnai Gordon, sem Lendvai Ildikó nem ismernek. Gőzük sincs, hogy mennyit nyomorog egy nyugdíjas, hogy mire megy el az a csekély kis pénz…
Az elmúlt húsz év talán egyetlen sikeres aktusa az egymás közti hagyományos érintkezés teljes átalakulása. Az internet megjelenésével nem kell névtelen leveleket körmölni, kivonulni az utcára kiáltozva, hogy „vesszen a zsarnok!”. Sokkal kényelmesebben oda lehet mondogatni a fotelból, és a magyar olyan odamondogatóssá lett. Hogy miért? Mert az istenadta nép rájött arra, hogy a véleményére csak négyévenként kíváncsiak, akkor is egy krikszkraksz erejéig. Az ország egyébként is megosztott. Hiába a politológusok erőlködése, itthon a pártoskodás csakis érzelmi alapokon írható le. Szeretem Orbánt, gyűlölöm Orbánt; mindent Morvai Krisztáért, takarodj, Morvai Kriszta; szeretem Gyurcsány Ferencet, vesszen Gyurcsány; Ibolya, te hős asszony; Dávid, Herényi, tűnjetek el!
A média képviselői és a politikusok is rájöttek arra, hogy a népnek muszáj némi dühöngőt biztosítani, ha már a Hyde Park Cornert nem lehet Londonból ide költöztetni. És megszülettek az interaktív műsorok és az internetes portálok politikai vitafórumai. Ezek a műsorok töményen telítettek politikával, természetesen az eredeti hasadás mentén. Az ATV és a Klubrádió kapott leghamarabb észbe. Begyűjtötték magukhoz a Gyurcsány- és Bajnai-imádókat, az MSZP fanjait, a baloldal dogmatikus nyugdíjasait, az elvakultakat, az MSZMP örökös nosztalgiázóit, a zárványokat. Leányvállalatuk gondolatilag az Orbán-gyűlölőkkel és a jobboldal savazóival telített TV2 Mokkájának üzenőfala. A jobboldal mérsékeltebb szárnya Csintalan Sándort hívja fel a Hír TV-ben, a radikális jobbosok pedig az Echo TV Kibeszélőjébe, Pörzse Sándorhoz jelentkeznek be. A Gondola, a középjobbos internetes hírportál kevés anyagi lehetőségeihez képest igyekszik tisztességes maradni és eszerint informálni. Akinek ez a muníció nem elég véleménye kibontásához, az mehet a Kuruc.infóhoz vagy a Barikádhoz. A Kuruc.infót erős zsidó- és cigányellenessége többször sodorta a betiltás szélére, s minthogy ez nem történt meg, különös legendák keltek szárnyra, ki mindenki pénzeli és tartja fenn ezt az amerikai szerveren működő portált. A Barikád vállaltan a Jobbik szócsöve, ahogy ezt a fordulatot megtette a Mária országa, a hívő jobboldali fiatalok találkahelye.
Az internetes vitafórumok mellett ki lehet próbálni az azonnali véleményezés izgalmát. A Magyar Hírlap online cikkeihez helyben hozzá lehet szólni, a vélemények az adott cikk mellett azonnal olvashatók. A nagy internetes portálok közül az Index politikai fórumai viszik a prímet, a háttérben egy agresszív liberális maggal. A hangadók személye és nézeteik élesen meghatározzák az ott folyó viták arculatát is. A televíziós vitaműsorok viszont sokkal többet mutatnak meg a választó gondolkodásából, habitusából, műveltségéből, gondolkodásmódjából és vitakészségéből, mint bármiféle más kollektív megnyilvánulás. És ami igaz, az igaz, az eredmény megdöbbentő. Oly mértékű gyűlölet, keserűség, lemondás, düh, trágár közönségesség és gyilkos indulat csap ki ezekből a szövegekből, hogy komoly elemzésre vár, mi lehet ennek a gyilkos indulatnak mindkét oldalon az oka. Hová jutottunk? Soha nem voltunk vitatkozós, érvelős, szavak embere nemzet. Amikor legelőször hallottam az Általános Munkásszövetség (CGT) egyik funkcionáriusát beszélni papír nélkül, csak ámultam. Mit tudhatnak ezek a franciák, és honnan tudhatják? Különös kontraszt volt őket nézni, majd meghallgatni egy magyar szakszervezeti bizalmi nehézkes, izzadós, hiányos mondatait, melyeket még így is papírról próbált kisilabizálni. Azóta már volt egy rendszerváltás, ami szükségszerűen felszabadította és bátorrá tette az embereket, annyira, hogy minden létező, addig elfojtott rosszat és még rosszabbat kimondjanak a másik emberről. Szigorúan névtelenül. Amikor valaki felmegy az internetre, és hozzászól egy vitához, szinte soha nem a saját nevében teszi azt. Névtelenül vagy álnéven történnek a reflexiók. A televíziós vitafórumokon sem kell bemutatkozni, elég a Sanyi vagyok vagy Marika néni, és mehet a vélemény. A névtelenség kifejezetten csábít a szalonképtelen durvaságra. A vitapartnerek sem vitáznak, hanem osztják egymást. Az egyik tábor minden módon igyekszik bizonyítani, hogy a másik tévúton jár, hogy mindenki, akik nem ők, szemét, aljas, cionista, országrontó, hazaáruló, zsidóbérenc, mocskos, tetves rablóbanda; csak a zsebüket tömik, és sanyargatják a választókat. A másik tábor szerint azok viszont fasiszták, kirekesztők, antiszemiták, mocskos nackósok, retrográd bagázs, csupa volt ellenforradalmár és kulákunoka, nyilas és filonyilas, turulista köcsög. És ezek csak azok a „szalonképes” jelzők, amik ebben az újságban kinyomtathatók. Az emberek mintha kivetkőzve magukból tobzódnának a véglényezés és a pszichopata beteg állatozás között.
Egy idő elteltével bizonyos portálokra nem is érdemes ellátogatni. Ahol tocsog a verbális szenny meg az agresszió, oda nem érdemes írni, mert egymás kicsinálásán kívül nincs más témájuk. A kérdés továbbra is nyitott, mi hozhatja ki az emberekből ezt a civilizálatlan stílust? Vagy a világvége stílustalanságát? Nyilván az is, hogy bármennyi politikai műsor, híradó, kommentár, magyarázat fut a nyilvánosságban, kevés, és csak a beavatottak értik. Különösen érzékelhető ez, amióta a Bajnai-kormány hivatalba lépett, hogy a napi gazdasági hírek szakkifejezéseit még a hírolvasó bemondók sem értik meg. Honnan érthetné az egyszerű átlagember? Ezért azonnal ideges lesz. Ideges, mert egyik döntést a másik után lőcsölik a nyakába, úgy, hogy nem veszik figyelembe sem a véleményét, sem a lehetőségeit, illetve annak határait. A hatalom nem nézi az ország lakosságát másnak, mint megnyúzandó adóalanyoknak, akiket zsarolni és zsigerelni kell. Amíg az összes bőrüket lerántják, és maradnak a csontokra kilógó idegek. Kilógó idegekkel pedig nem lehet udvarias párbeszédet folytatni.
Most már csak azt kellene tudatni az emberekkel, hogy miért hagyják kijátszani egymást egymás ellen. Miért a másikban keresik az ellenséget, ahelyett, hogy észrevennék, egy közös ellenségük van? Az egyik tábor miért hiszi, hogy a másik az életére tör, vagy el akarja veszejteni? A másik tábor miért hiszi, hogy ha Orbán lesz a miniszterelnök, akkor kötelező lesz az iskolában a reggeli ima? (Zárójelben, egy ima többet használ, mint egy kora reggeli bláz a szájban.) Az interaktív adások műsorvezetőire nagy felelősség hárul, hiszen rajtuk keresztül formálódna ki az a bizonyos nézet vagy vélemény, amit következetesen kellene képviselniük. Nincsenek könnyű helyzetben. A telefonálók először is örökké fel vannak háborodva, ki vannak magukból kelve, hangjuk remeg az idegességtől. Ritkán szólnak hozzá az aktuális témákhoz, mindenki kész rögeszmével érkezik, ennek szeretne hangot adni. Szidják a miniszterelnököt, a politikusokat, a számukra ellenszenves pártvezéreket, a rendszert, a válságot, az ellenzéket, a kormányt, az életet, egymást.
Másfelől azonban egy ilyen műsor hihetetlen tárháza a valós életnek. Annak az életnek, amelyet sem Oszkó Péter, sem Bajnai Gordon, sem Lendvai Ildikó nem ismernek. Gőzük sincs, hogy mennyit nyomorog egy nyugdíjas, hogy mire megy el az a csekély kis pénz: gyógyszer, közüzemi számlák, rezsi. Nem tudják, hogy a vagyonadó a mai keresetek mellett kifizethetetlen. Hogy a gyerekekre szánt pénzek elvonása elementáris felháborodást váltott ki az ország népéből. Nem tudják, hogy milyen betegek az emberek, hogy mennyifajta betegség kínozza őket. Nem tudják, hogy a hidegélelmiszer-utalvány, amiről Oszkó úgy beszél, mint eltakarítandó kutyapiszokról, sok ember havi vacsoráját jelentette. Az adó mellett megmaradó néhány tízezer forintot sikerként hirdetik, mintha nem vennék azonnal vissza kamatostól. És az emberek torkig vannak azzal, hogy mást hallanak fentről, és más a megélt valóság. Mivel nekik csak három perc jut a demokráciából egy tévéadón, hát odazúdítják a nézők elé ennek a hazug és elviselhetetlen életnek minden piszkát, hordalékát és nyomorúságát. Ez a nép hangja. Nem ártana rá figyelni.
