Nem törte meg az utca nyomása Szaakasvilit

Az immár majd két éve húzódó grúziai belpolitikai válság sokak szerint döntő szakaszához érkezett. Az ellenzék újabb tiltakozási hulláma április 9. óta tart, s a cél az elnök leváltása. A Tbilisziből lényegében kiszorított Mihail Szaakasvilit azonban ez idáig nem törte meg az utca nyomása. A hatalma gyengülését érző államfő tárgyalóasztalhoz invitálja az ellenzéket, így próbálva meg kifogni a szelet az elégedetlenek vitorlájából. A hatalom időt akar nyerni, s a kifárasztásra játszik, így a korábbiakkal ellentétben nem lép fel erőszakkal a tüntetőkkel szemben sem. Ez az érezhetően Washington támogatását bíró taktika eddig sikeres.

Avlabari a grúz főváros egyik legpatinásabb kerülete. A régi Tbiliszit idéző környezetből azonban kirí az új székesegyház és a hasonlóan XXI. századi Grúzia jelképének tekinthető elnöki palota. Este tíz óra körül azonban kicsit ijesztő a mai grúz valóság. Belülről csuklyás kommandósok kedvetlenítik el durva viccekkel a bejárat felől érdeklődő újságírót, míg a rezidencia körül nem túl bizalomgerjesztő, a befelé igyekvőket bizalmatlanul méregető sátorozók között kell bejutni. Börtöncellát jelképező ketrecekkel tartják már több mint két hónapja blokád alatt a rezidenciát, ahová azóta az elnök nem tud bejárni dolgozni. Megkönnyebbülök, amikor e furcsa környezetben e késői órán megpillantom az elnöki adminisztráció felém integető helyettes vezetőjét. Otar Dzidzikasvili a Szaakasvili-korszak tipikus alakja. Az elnöki adminisztráció rangidőseként is csupán 26 éves. Kiválóan képzett, nyugatos műveltségű, magabiztos. Amerikában hazatérve azonnal a mély vízbe került. Mindenféle bevezető nélkül a lényegre térünk.
– Elvitathatatlan, hogy Grúziát mély válság sújtja, amely több okkal is magyarázható. Egyrészről elbizonytalanította a helyzetet a grúz–orosz háború. Másrészt ott a világgazdasági válság, amely Grúziát sem kerülte el. Sokan veszítették el a munkájukat, így természetes módon nőtt az elégedetlenség. Mindez az ellenzéket erősíti – írja le helyzetet.
Szaakasvili amúgy is gyengülő pozícióira a legnagyobb csapást e vesztes háború jelentette. Az ellenzék őt hibáztatja a háború kirobbantásáért s Grúzia egyharmadának elvesztéséért. A hatalom azonban egy év után a nemzetközi közösség dorgálása ellenére sem hajlandó önkritikát gyakorolni.
– Grúzia sohasem akart háborút, főképp nem a hatalmas Oroszország ellen. A saját népét azonban köteles megvédeni. S az események nagyon gyorsan követték egymást. Ugyan mit tehettünk volna, amikor bombázták a grúz falvakat?! S hogy ezt megszenvedte Chinvali is? Egyrészt innen is lőtték e településeket, ráadásul a hadseregünk és e négy falu között fekszik, így a károk elkerülhetetlenek voltak. Mit tehettünk volna, amikor az orosz békefenntartók arról beszéltek, hogy nem ellenőrzik a helyzetet a déloszét fővárosban? – tárja szét a karját a fiatal politikus.
A mostani válság megoldásáról a hatalom álláspontja egyértelmű. Rengeteg a feladat, amelyet nem az utcán kell megoldani. Ezért Szaakasvili tárgyalásra hívja az összes politikai erőt, köztük a parlamenten kívüli, jelenleg az utcán demonstráló ellenzéket is.
– Elismerjük, hogy erősíteni kell a demokratikus folyamatokat, ezért megváltoztatnánk a politikai berendezkedést, s több hatalmat adnánk a parlamentnek. Készek vagyunk megreformálni a választási rendszert, felülvizsgálni az igazságszolgáltatás működését. Bevonnánk a kormányzásba az ellenzéket is, s visszahívjuk a parlamentbe azokat, akik a választások után lemondtak a mandátumukról – sorolja Dzidzikasvili.
Az utcán tüntető ellenzék számára ez csapdahelyzet, így nem igazán fogadhatnak el posztokat, így csak a választások előrehozásáról hajlandó tárgyalni, míg a radikálisok pedig csakis és kizárólag Szaakasvili államfő távozásáról.
– Ez a megközelítés elfogadhatatlan s nem is demokratikus. Nem lehet évente választani. A 2007-es ellenzéki tüntetések után az elnök beadta lemondását, így tavaly szavazhatott a nép az államfőről és az új parlamentről is, s mindkét esetben megerősítették a „rózsák forradalmát” végigvivő erőket. Nem értjük, miért kellene ismét az urnákhoz hívni az embereket. Ráadásul akkor, amikor igazából a gazdasági válság kezelésével kellene foglalkozni. Az üzleti szféra azóta kivár, amióta elkezdődtek az ellenzéki tüntetések. Egy újabb választással még több időt veszítene a gazdaság. Ez elfogadhatatlan. S egyébként is, az embereknek meg kell érteniük, hogy a választásoknak megvan a maguk ideje. A köztes periódusban pedig kormányozni kell – érvel az elnöki adminisztráció helyettes vezetője.
Mindez logikusan hangzik, a baj szakértők szerint ezzel csupán az, hogy a hatalom vészes legitimációs válságban szenved, amely nem sok esélyt ad a többrendbeli válság kezelésére. A hatalom az ellenzék szerint inkább csak imitálja a tárgyalásokat, s bizottságosdit játszik ahelyett, hogy igazi gesztust tenne, így hozzáengedné őket a közszolgálati médiához, vagy kiengedné a politikai okokból elítélteket. A hatalom erre azzal vág vissza, hogy az ellenzék csak kritizál, de a megoldásról tárgyalni nem nagyon akar. Valódi kompromisszumkészséget egyik oldal sem mutat.
– Sokan támogatják az ellenzéket, de legalább annyian állnak mögöttünk is. Tisztában vannak ugyanis azzal, amit az elmúlt jó öt évben az országért tettünk. Reformok sorát hajtottuk végre, a gazdaság folyamatosan nőtt, lényegesen visszaszorult a korrupció, összehasonlíthatatlanul jobb a közbiztonság. Az ellenzék jelenlegi vezetőinek egy része ráadásul olyan problémákat ró fel nekünk, amelyeket annak idején – amikor még ezen az oldalon álltak, s fontos állami és politikai tisztségeket töltöttek be – maguk sem tudtak megoldani – vág vissza Dzidzikasvili.
Nem vitatja ugyanakkor, hogy eluralkodott az apátia a társadalomban. Sokan csalódtak a demokráciában.
– Talán abban hibáztunk, hogy nem koncentráltunk eléggé a gazdaságra. Még több energiát kellett volna erre mozgósítani. Elindítottuk a privatizációt, a szabadság mellé azonban több pénz is kell. S akkor jobb lenne a hangulat. Gondoljunk csak bele, milyen komoly probléma még ma is a munkanélküliség. Ne felejtsük azonban el azt sem, hogy amikor a munka első gyümölcsei kezdtek beérni, akkor jött a háború – vágja ki magát.
Lassan éjfél. Otar Dzidzikasvili még megmutatja a híradásokban sokat látott impozáns elnöki palotát. Olasz mesterek műve. Közben még elismeri, hogy túl sok hatalom került az elmúlt években egy kézbe, túl gyakran változnak miniszterek, s ezen változtatni kell. Az utcára kilépve megnyugtat, érezteti, hogy azért ellenőrzik a helyzetet. Megjegyzi még, hogy a tüntetők szétkergetése nem oldana meg semmit, s tiltakozzanak csak, amíg betartják a törvényeket, s nem sértik mások jogait.