Realista alkotás Galgócon

Békés hangulatú mérkőzésen minden várakozást felülmúló sima, 30-19-es győzelmet aratott tegnap a magyar kézilabda-válogatott Szlovákia vendégeként Galgócon (Hlohovec). Ezzel csoportjából – Horvátország mögött – másodikként kijutott a januári, ausztriai Európa-bajnokságra.

(Galgóc)

Galgóc számunkra éppen olyan érdekes választás fontos kézilabda-mérkőzés helyszínéül, mint két hete a nőknél Simony (Partizanske). A helybéliek szerint nincs különösebb oka, csupán annyi, mint amikor a magyar válogatott Békéscsabán vagy mondjuk Cegléden fogadja az ellenfelét. A fővárosban, Pozsonyban rendre felsülnek a szlovákok, vidéken ott is könnyebb kicsalogatni a nézőket a meccsekre. S bár Galgóc alig több mint húszezres város, a helyi MSK a szlovák első osztályban szerepel. Északra a Mátyusföldtől és a Zoboraljától itt, a Vág mentén már szórványban sem nagyon élnek magyarok, legfeljebb annyit érdemes megemlíteni, hogy valaha itt húzódott a nyelvi határ. Érdekességképpen pedig megjegyezhetjük, a város temetőjében nyugszik a német költőfejedelem, Heinrich Heine édesanyja.
Tegnap azonban nem a romantika, hanem inkább a realizmus tárgykörébe tartozó alkotást vártunk a magyar férfiaktól. Mert a januári világbajnoki döntetlen, valamint a szombathelyi kudarc dacára a magyar válogatott nagyobb játékerőt képvisel, mint a szlovák. Különösen úgy, hogy Nagy László ismét csatasorba állt – pénteken és szombaton még családi ügyeit intézte Barcelonában –, s Nenad Puljezevics, valamint Nikola Eklemovics is visszatért a válogatottba. Előbbi már korábban cáfolta, hogy a vb-n végleg elköszönt volna, az Európa-bajnoki selejtezőben eddig sérülés miatt nem játszhatott. Eklemovics pedig éppen a szlovákok elleni hazai meccsen dőlt ki a sorból, szerencsére csak átmenetileg, tegnap ugyanis nyerőembernek bizonyult.
A szlovákok felettébb udvariasan fogadták a magyarokat, a parkolónál magyarul beszélő hölgy adott útbaigazítást, s benn a csarnokban sem tapasztaltunk egyetlen sanda pillantást, hát még rossz szót. Ugyan megtelt a mintegy ezerötszáz fős csarnok – benne durván háromszáz magyar szurkolóval –, de nem úgy, hogy a „csilláron is lógtak” volna; a vendéglátók nem ittak vért a találkozó előtt, nem élet-halál meccsként élték meg az összecsapást.
Kivéve talán a csapatukat, amely rendkívül idegesen kezdett. Bár ezen a napon akkor sem lett volna esélye, ha a legjobbat nyújtja, a magyar válogatott ugyanis szinte hiba nélkül kézilabdázott.
Iváncsik Gergő dobta az első gólt, Laluska Balázs gyors kiállítása sem okozott gondot, Ilyés Ferenc duplájával elhúztunk 3-0-ra, miközben a szlovákok háromszor a kapufát találták telibe. Csak a hetedik percben szépítettek, majd feljöttek 4-3-ra, ezzel azonban el is lőtték a puskaporukat. Ezután Eklemovics percei következtek, öt gólja közé csak Sulc és Ilyés tudott beékelődni: fertályóra múltán
10-4-re vezettünk. Amikor a magyar irányító leült pihenni, más lépett a helyébe a gólgyártásban. Elsősorban Ilyés tett ki magáért, harminc perc alatt négy gólig jutott, de helyesebb a csapategységre helyezni a hangsúlyt. Mint általában, ez elsősorban védekezésben mutatkozott meg – Fazekas Nándor vezérletével, aki az első félidőben hatvanszázalékos hatékonysággal védett. Amikor tíz gólra nőtt a különbség a javunkra, a szlovákok kapitánya, Heister Zoltán magába roskadva ült a padon; Hajdu János sietett a segítségére azzal, hogy időt kért helyette…
Harminc perc után, 17-6-nál hajlamosak voltunk azt hinni, hogy eldőlt a találkozó. Ám a játékrész legvégén Eklemovics, majd fordulás után Nagy László is összeszedett egy büntetést, ezt kihasználva a házigazdák dobtak két gólt, majd feljöttek 18-11-re. Ám a lendületük csak eddig tartott, a 47. perc végén Nagy László visszaállította a tízgólos mezsgyét (23-13). Sőt a különbség tovább nőtt, azért nyertünk „csak” 30-19-re, mert a fiúk a hajrában már elszórakoztak néhány lehetőséget. Talán helyesebben járunk el, ha a szlovákok elleni két mérkőzés mérlegét vonjuk meg, nagyjából az 59-49 felel meg a valós erőviszonyoknak.
– Abban biztos voltam, hogy jobbak vagyunk, örülök, hogy ezt ilyen magabiztosan sikerült megmutatnunk. Szombathelyen az bosszulta meg magát, hogy a végére kiengedtünk, most viszont egyetlen percre sem lankadtunk – értékelt Fazekas Nándor. Amivel Heister Zoltán is egyetértett, hozzátéve, meg kell tanulniuk hazai pályán nyerni.
A tegnapi emlékezetes lecke volt ebben a folyamatban.