Szlovák színház Szarvason

Tízéves a szarvasi szlovák színház, amely szlovákul és magyarul játszik népszerű színdarabokat. Előadásaikkal az ország majd minden részére és a Felvidékre is eljutnak, így verve kulturális hidat a népcsoportok között.

Szarvason – a Bolzáknak köszönhetően – már a múltban is volt színházi élet, a nyári színkör faszínházába hétszázan fértek be egyszerre. Éppen tíz esztendeje, 1999-ben gondolta úgy Gergely László és csapata, hogy megújítják a nemes hagyományt egy tájoló színház alapításával.
– Az akkori kulturális minisztérium támogatta az ilyen programokat, ezt kihasználva indíthattuk el a miénket, amely már kezdetekkor zászlajára tűzte a szlovák kulturális tradíció ápolását – eleveníti fel történetüket Csasztvan András, az ötletet felkaroló művelődési központ vezetője. – Nagy fába vágtuk a fejszénket, Sík Sándor István királyával nyitottunk. Egyre bátrabban nyúltunk klasszikus szerzőkhöz, és sohasem feledkeztünk el a fiatalság ízléséről és igényeiről.
Négy év után úgy festett, nem folytathatják, ám kis módosítással megtalálták a régi-új utat. A szlovák nemzetiségi színházi profil kialakítása lett a cél. Ekkor ugyan már létezett Budapesten a „Vertigo” az Országos Szlovák Önkormányzat működtetésében, de ez nem húzta keresztül a szarvasiak számításait. Igazuk bebizonyosodott: Magyarország délkeleti részén, ott, ahol nagy lélekszámban élnek szlovák gyökerű magyar emberek, létjogosultsága van egy ilyen jellegű intézménynek. – Úgy gondoltuk, elég erős az alföldi szlovákság ahhoz, hogy saját színházat tartson fenn – magyarázza Csasztvan András.
– Szarvastól Tótkomlósig, Békéscsabától Nagylakig, sőt a határokon túl él ez az identitás, amely kifejezőeszközöket keres és talál magának a kultúrában is. Evangélikus passiójátékot vettünk elő, amelyben a hivatásos szereplőkön túl műkedvelő fiatalok léptek a világot jelentő deszkákra. A profizmus pártolásán és tiszteletén túl tehetséges amatőröknek biztosítottunk szereplési alkalmakat. Műsorainkkal eljutottunk Pest megyei és nógrádi településekre, sőt a Felvidékre is, s mindenütt szlovák és magyar nyelven próbáltuk felmutatni, ami érték. Regionális közhasznú társaságunkat partnerként kezelik hivatalos helyeken, s mint nemzetiségi színház, pályázati támogatást kapunk.
Csasztvan András produkciókat sorol, amelyek ismerősen csenghetnek a hazai színházlátogatók fülének: a Rumcájsz című gyerekdarab, Zsofka néni meséi, Kubo, a falu bolondja, Barátunk René – és a sor folytatható lenne, de ezúttal nem a puszta leltár a cél.
Már azt is gondolják, sőt a mindennapok gyakorlatává tették, hogy nem csupán a hazai „tótoknak” mutatják meg anyanyelvük kincseit, hanem az érdeklődő magyaroknak is Szlovákia kulturális termését. Így válik teljessé az a „hídszerep”, amelynek alakítása a magyarországi szlovákság feladata.