A migráció kritikáját is cenzúrázzák
A külügy közleményében hangsúlyozták:
Az egyik oka annak, hogy a szólásszabadság ilyen fontos, az, hogy lehetővé teszi a polgároknak a pontos információkhoz jutást és az őszinte beszélgetést az uralkodó elit politikai kudarcairól – a migráció ennek ékes példája.
A minisztérium aggasztónak tartja, hogy a szigetországban olyan törvény lépett életbe, amelynek alapján akár tizenhatmillió fontos bírságot is kiszabhatnak közösségi oldalakra, ha azok nem tesznek eleget az előírásoknak. A brit hatóságok szerint a törvény célja a gyerekek védelme az online pornográfiától és szélsőséges tartalmaktól.
Ám több kritikus, köztük az amerikai külügy is felhívta a figyelmet arra, hogy már most politikai tartalmakat – például a tömeges migráció elleni tüntetésekről szóló felvételeket – korlátoztak.
Donald Trump elnök személyesen is figyelmeztette Keir Starmer brit miniszterelnököt, hogy hiba lenne cenzúrázni a Truth Social közösségi platformot. Jim Jordan, az amerikai képviselőház igazságügyi bizottságának republikánus elnöke úgy fogalmazott:
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió a szólásszabadság elleni közvetlen támadást indított, ugyanúgy, ahogy a Biden-adminisztráció is nyomást gyakorolt a nagy techcégekre.
A brit kormány közben közölte:
Nem kérünk bocsánatot azért, mert káros tartalmakat jelentenek fel.
Az Ofcom, az ország műsorszolgáltatási hatósága, amely mostantól az online tartalmakat is szabályozza, azzal védekezik, hogy a platformoknak gondosan mérlegelniük kell, miként védik a felhasználók szólásszabadsághoz való jogát, miközben biztonságban tartják őket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!