Tamás Jenőék napszámosai: a feketerigók

Csopakra ült a csend, épp csak a rigó dalol a dió árnyékában. Jásdiékkal átellenben kiszállok az autóból, s rögvest belesimulok a levendulaillatú idillbe. Pláne, mert Tamás Jenő feleségének – civilben élelmiszer-ipari mérnök – levendulazseléjével kezdem a kóstolást. A Tamás pincészet ugyanis nemcsak a borairól, hanem a zselékről, dzsemekről, ecetekről is híres.
A kézműves pincészetet már a fiú, Ervin vezeti, Németországban végzett fotográfus ő, most sincs itthon, ezért Tamás Jenő, az édesapa és egyben pincészetalapító (A tőkétől a pohárig című, szép kiállítású borkönyv szerzője) mesél nekünk a lényegről.
A borról és a rigóról.
A pincészet címerállata a feketerigó, „ők a mi napszámosaink”, mosolyog Tamás Jenő, a napszámosok pedig olyan jól végzik a dolgukat, hogy Tamásék nem használnak a szőlőben és a kertben rovarirtó szereket. Nem beszélve arról, hogy a gondos szőlőművelés miatt permetezésre sem szorulnak, át is tértek fokozatosan a kímélő biológiai művelési módra, a vörös homokkövet és a meszes-márgás földet legalább tíz éve nem szennyezte műtrágya.
Kóstolunk. Már a rizling és a chardonnay erős sóhajokra készteti a hölgytársaságot, Jenő bácsi pedig nem restelli tovább fokozni a kéjt. Közben persze mesél, kedvesen, halkan, lassan, mert a harsányság és a rohanás itt nem ver gyökeret. Pincéjükben úgy készül a bor, ahogy kétszáz éve is készült, fahordóban erjed és érik, nincs itt high-tech és számítógép-vezérelt trükközés – Tamásék abban hisznek, hogy a szőlőben készül a bor, nem a borász boszorkánykonyháján. Klímára, fajélesztőre, színezékre a százötven éves pincében nincs szükség, de a környezettudatos gondolkodás mindenben meglátszik a csomagolóanyagtól a keveset fogyasztó kisautóig.
Mégsem ez a lényeg. Hanem az a közvetlen kedvesség és otthonosság, ami Tamás Jenő portájából árad. Gyermekkori falusi emlékek rohanják meg az embert, gyógynövényeket tépünk, bodza-alma lekvárt és mogyoródzsemet kanalazunk, nézzük a bárányfelhőket a Balaton felett. Megszűnik a külvilág, rend van és béke, egyre kevesebbet kérdezünk, mert itt még a szó is felesleges. Elég csak ülni, szemlélődni, számot vetni. Színtiszta slow food: minden a termőhelynek megfelelően készül: a fehérborok (olaszrizling, szürkebarát, chardonnay, tramini), a vörösborok (cabernet franc, syrah és pinot noir), a zselék, chutney-k, lekvárok, ecetek egyszerűen „csak” csopakiak. Egyik mottójuk: „Borunk a nyugodt, ráérős órák bora.” Milyen szép, dísztelen, de kifejező definíció. Nincs nagyobb ajándék ma a megnyugvásnál, Tamásék rigóstul, borostul, zseléstől ezt adják. Mégsem ódivatú gazdák. Ugyanaz a nyugalom árad honlapjukból (www.tamas-net.com/) , ami a pincészetből, még a madarak is csivitelnek rajta. Most, hogy munka közben rájuk kattintok, csak mosolygok. Köszönöm, Jenő bácsi, köszönöm, napszámosok.