Átszervezés miatt húzódott az állami lakáshitelek átjegyzése, ami jelentős anyagi kárt okozott az ügyfeleknek – közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala. „Az ügyfelek tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogát sérti az az önkényes kincstári jogértelmezési gyakorlat, amely az állami lakástámogatás átjegyzése során csak részben alkalmazza a közigazgatási eljárás garanciáit, és nem a törvénynek megfelelően biztosítja a jogorvoslati lehetőséget” – állapította meg Szabó Máté. A múlt évben számos állampolgár fordult az ombudsmanhoz, hogy az állami jelzálogjog átjegyzésével kapcsolatos eljárás elhúzódott, és emiatt jelentős anyagi kár érte őket. A visszásság gyanúja a Magyar Államkincstár Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának eljárásával összefüggésben merült fel: a kérelmekről több, esetenként akár 3-4 hónap elteltével született döntés.
A tulajdonosoknak egy speciális hatósági eljárás során lehetőségük nyílik a visszafizetés felfüggesztésére, valamint arra, hogy egy másik lakáscélú ingatlanra is átjegyeztessék az állami jelzálogjogot, illetve az elidegenítési és terhelési tilalmat. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI), megszűnése után pedig a Magyar Államkincstár illetékes regionális szerve adta ki az ezt lehetővé tevő nyilatkozatot. Az ombudsman szerint a visszás helyzet elsődleges oka a KVI megszüntetésére és az állami lakástámogatási feladatok átadás-átvételére vezethető vissza. A kincstár és a Pénzügyminisztérium a konzekvenciák levonása helyett átértelmezte a szabályozást, tagadta az eljárási határidők létét, ami összeegyeztethetetlen a demokratikus jogállamiság követelményeivel – véli Szabó Máté.
Ettől az egy hozzávalótól lesz igazán jó a csirkeraguleves
