Papp Endre a diplomáját azon a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte, ahol még ma, az üzenetmentes, kiürült antikultúra divatjának korában is a valódi, nyelvépítő avantgárdról és a nemzeti elkötelezettségű irodalomról tanulhatnak a diákok, bár kicsit már sajnos oda is beszűrődött a hagyományok fitymálása. Két kiváló kötet, a Megállni a megértésnél? és a Szemléletünk próbája című tanulmánygyűjtemény mellett számos antológiában szerepelt. E művekért, valamint a Hitelben végzett szerkesztői munkájáért részesült a nemzeti irodalom egyik legjelentősebb seregszemléje, a 39. Tokaji Írótábor nagydíjában. Mégis, a rá jellemző szerénységgel meglepőnek tartja, hogy éppen övé lett az elismerés. Papp Endre személyében szépírók után először kapta a díjat kritikus.
Papp Endre elmondta, hogy Tokajban kétszer tartott előadást, egyszer hallgatóként vett rajta részt, de sokat olvasott, s hallott arról az idősebbektől, hogy az 1972-ben alapított tábor a pártállami években a hatalomhoz képest másként gondolkodó, népi-nemzeti ellenzéki írók találkozóhelye és megnyilvánulási terepe volt. 2002 óta ma is ugyanezt a szerepet tölti be, ez az a hely, ahol évente legalább egyszer összegyűlhet elvben mindenki, aki komolyan aggódik a nemzet és a nemzeti irodalom sorsáért. S öröm, hogy éppen most kapta meg a díjat, amikor a magyar irodalmi nyelv és a köznyelv sorsáról folytak viták rendkívül magas színvonalon, az „öreg tokajiak” is úgy nyilatkoztak, hogy ez volt az egyik legjobb találkozó az írótábor történetében. Papp Endre már emlegetett szerénysége valóban imponáló, beszélgetésünket azon a nyomvonalon folytatja, hogy nem is tartja igazán irodalomtörténésznek magát, inkább kortárs irodalommal foglalkozó kritikusnak, pedig számos kiváló írása született Illyés Gyuláról, Németh Lászlóról, akik az ő korosztálya számára már az irodalomtörténeti múlthoz tartoznak. Hálás a debreceni egyetem mágneses kisugárzásának, Görömbei András, Imre László, Tamás Attila, Márkus Béla, S. Varga Pál nagyszerű emberek. Legendás tanára, Görömbei András, a Hitel főszerkesztője hívta meg 1999-ben szerkesztőnek. Az indíttatás folyamatossága, a mester-tanítvány kapcsolat azóta is tart . Papp Endre úgy érzi, hogy a hűség nem hogy beszűkítené, hanem kitágítja az ember látóterét. Egy olyan munkahely, ahol a lapigazgató Csoóri Sándor, a főszerkesztő Görömbei András, s olyan munkatársak, mint Ágh István, illetve a hamar távozott nagy írók, Simonffy András, Lázár Ervin, Nagy Gáspár teremtették meg a hely szellemét, fölér három egyetemmel. Papp Endre küldetésnek tartja a kritikaírást, hogy a kortárs irodalom ütőerén tartsa a kezét. Az elmélet iránti érdeklődést azt indította el benne, hogy megelégelte a magyar hermeneutikai szemléletmód képviselőinek véleményét az irodalomértésről, amely az eróziót, a széthullást glorifikálja. Azzal vált híressé, hogy negatív kritikát írt Szegedy-Maszák Mihály és Veres András A magyar irodalom történetei című könyvéről Rút, szibarita váz címmel. Ebből a másik oldalon hatalmas botrány, az ellenzék berkeiben tetszés és egyetértés támadt. Papp Endre számára nyilvánvaló, hogy igenis van még jövője a nemzeti kultúráknak. A divatemberek, a trendi irodalmárok csak a nyugatról jött, külföldi szellemi áramlatokkal akarnak azonosulni, szerintük ami itthon keletkezett, az eleve értéktelen. Ezek az emberek félreértik nemcsak a kultúrát, hanem ez emberi létezést is, amely anyanyelvi, nemzeti, kulturális keretek között működik. Ettől a kötéstől nem is lehet elszakadni.
Amikor végül arra kértem Papp Endrét, mondja el saját irodalmár hitvallását, úgy fogalmazott, hogy itt és most az irodalmár feladata a fenntartás és a megőrzés. – Sajnos, korunk nem az írott szó művészetének kora, az emberek alig olvasnak, a literatúra társadalmi presztízse a mélyponton van. Nem kis mértékben azért is, mert magamagát is szeleteli, az abszurditások abszurditásaként az irodalmon belül is léteznek olyan irányzatok, amelyek tagadják az irodalom értelmét, megkérdőjelezik a létét. A fenntartás és a megőrzés fő eszköze a tradíciók föltárása, ugyanis a kordivat a hagyományok megtagadását sugallja. De ami mindennél fontosabb: az irodalom őrizze, védje, vagy ha kell, élessze újjá, sőt gazdagítsa új színekkel, új értékekkel a magyar kulturális önazonosság-tudatot. Reményeink szerint közeleg az a korszak, amikor az irodalom megint fontossá válik. A nemzeti hagyomány szilárd alap, amelyből – Csoóri Sándornak a konferencián elhangzott gondolatát is idézve – nemsokára úgy éledhet újjá a nemzeti kultúránk, hogy nem kell mindent újra kezdenünk.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
