Mecénások

2009. 10. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az úgynevezett udvari, más néven lakájsajtó feltétlen elkötelezettje bizonyos politikai irányzatnak. Minél rosszabbul áll a szénája, annál inkább. Ilyen esetekben amolyan infúzióra helyezik az illető orgánumot, és kapja a megmaradáshoz a tápszereket. Vagyis a pénzt, amit persze meg kell szolgálnia…
Nálunk infúzión van a Mozgó Világ (a rendszerváltás előtt még a nagy megmondó szerepében tetszelgett), amely idén az harmincmillió forintos támogatást kapott a Hiller-féle kulturális tárcától. Ugyanolyan indokkal, amilyennel fél esztendőre 7,2 milliót tehetett zsebre a Népszava című pártröpirat, a 168 Óra hetilap 6,72 milliós gyorssegélyt kapott. A Hócipőt is évekig tömte a tárca. Érkezik adomány a bukott Gyurcsány Ferenc vezette Táncsics Mihály pártalapítványtól is: 14,5 millió forinttal nyúlt a hóna alá a Klubrádiónak, a már említett Népszavát tizennéggyel segítette, nyolcat adott a Mozgó Világnak, ötöt Farkasházyék szellemesnek szánt füzetkéjére.
Azt, hogy a felsorolt lapokat hányan vásárolják, olvassák, nem kötik az orrunkra az említett fórumok, a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetséget pedig nemes egyszerűséggel nem tájékoztatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.