Egy elfelejtett vértanú

Meszlényi Zoltán hajdani esztergomi segédpüspök az első olyan vértanú, aki a kommunizmus áldozataként jutott el a boldogok sorába. Meszlényi miséiben hűséget kért híveitől az ekkor már börtönben ülő Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek iránt. Az Államvédelmi Hatóság (itt volt vezető véreb Péter Gábor) 1950 nyarán elhurcolta, a hírhedt kistarcsai internálótáborba került. Módszeresen kínozták, ütötték-verték, télvíz idején is mezítláb járatták, magánzárkába került, és a bestiális bánásmód miatt 1951-ben meghalt. Ügyében hivatalos ítélet sosem született.
Most szombaton, a boldoggá hirdetési szertartáson Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek egyebek közt a következőket mondta: „A vértanúk kora nem zárult le az első századok múltával.” Meg kell jegyezni, hogy 1946-ig Meszlényi Zoltán esélyesebb volt a bíborosi címre, mint Mindszenty. A Szentszék döntése után a két évvel később letartóztatott, majd életfogytiglanra ítélt bíborost számtalanszor foglalta imáiba.
Az államvédelem ügynökei a kor szokásainak megfelelően Meszlényit is megpróbálták behálózni, megvesztegetni, de Mindszentyhez hasonlóan ő is megközelíthetetlennek bizonyult. Következtek a már említett ávós módszerek, mindhiába. Megváltás volt számára a halál. A boldoggá lett Meszlényi a nemzet és a katolikus egyház példaképe lett. Mártír. De vajon mit ért meg példájából a mai kor átlagembere?