Időgép: bárki megnézheti, hogy hol volt 320 millió éve a mostani lakóhelye

Noha a hétköznapok szintjén bolygónk arca, a nagy óceáni medencék és a kontinensek helyzete változatlannak látszik, a mélyben munkálkodó lemeztektonikai erők folyamatosan megváltoztatják a Föld arculatát, hatalmas óceánok és kontinensek tűnnek el, miközben új tengerek és szárazulatok keletkeznek. Egy, a földtudományok legújabb eredményeire építő online alkalmazás, a Paleolatitude eszköz, mint egy valódi időgép segítségével azonban visszarepülhetünk a távoli múltba és megnézhetjük, hogy 320 millió éve mi volt a házunk helyén; buja és fülledt trópusi erdőség vagy a mai Antarktiszhoz hasonló jeges világ, esetleg egy ősi tenger hullámzott-e ott, ahol most a kertünk van. Az Utrecht Egyetem földtudósai által kifejlesztett eszköz segítségével azt is megnézhetjük, hogy milyen hatalmas változások történtek bolygónk bármely pontján az elmúlt 320 millió év alatt.

A különleges alkalmazás megmutatja, hol lehetett a házunk például a karbon korban Fotó: Devianart

Tájkép a kőszénmocsarak 320 millió évvel ezelőtti világából, a karbon időszakból. Forrás: The Meaning of Water

És sok kőzet tartalmaz olyan mágneses ásványokat, amelyek „rögzítették” a mágneses mező irányát az adott helyen akkor, amikor a kőzet kialakult. 

Tehát ennek felhasználásával meghatározhatjuk, hogy milyen szélességi fokon keletkezett egy ilyen kőzet – fűzi hozzá Vaes, akit az Ilf Science tudományos hírportál idéz.

 

Eltűnt kontinensek és óceánok nyomában

A kutatók a modell fejlesztése érdekében a tengeri mágneses anomáliákkal kapcsolatos új adatokat is beépítették a rendszerbe, amelyek segítenek még pontosabban feltárni a főbb tektonikus lemezek múltbeli mozgását. Emellett figyelembe vették azokat a kisebb tektonikus lemezeket is, amelyek a Földközi-tenger mentén és Nyugat-, illetve Közép-Ázsia területén az úgynevezett alpi orogenezis során felgyűrődött eurázsiai hegységrendszer kőzetanyagába épültek be még akkor, amikor a földtörténet egyik valaha volt legnagyobb üledékgyűjtő medencéje, a Tethys-óceán Afrika és India Eurázsiával történt ütközése során bezáródott. 

Az egyenlítői trópusi Tethys-óceán üledékeiből képződött például a Dunántúli-középhegység is. Forrás: Environment Foundation

Így például Argoland ősi szárazföldje a jura időszak végén, körülbelül 155 millió évvel ezelőtt vált le Nyugat-Ausztráliáról, és ma Indonézia felföldjei közé eltemetve találhatóak meg a maradványai. 

Hasonlóképpen a Nagy-Adria nevű ősi szárazulat több mint kétszázmillió évvel ezelőtt vált el Észak-Afrikától, 

mielőtt a Földközi-tenger és a Közel-Kelet hegyeit felgyűrő hegységképző erők elnyelték volna. – Most először áll rendelkezésre egy olyan valóban globális modell, amely lehetővé teszi, hogy ezeket a kőzeteket összekapcsoljuk az eredeti lemezeikkel, amelyek már rég eltűntek a Föld köpenyében – mondja a tanulmány vezető szerzője, Douwe van Hinsbergen professzor. – Ezeknek a kőzeteknek a globális útja is nyomon követhető mostantól – fűzi hozzá a geológusprofesszor.

 

A Gerecse kőzetei az Egyenlítő közelében, az afrikai selfen keletkeztek egykor

Az eszköz felhasználói tetszés szerint kiválaszthatják a Föld bármely pontját, és megtudhatják, hogyan változott az adott terült – akár a lakóhelyük – szélességi foka az egykori hatalmas szuperkontinens, a Pangea keletkezése óta. 

A Pangea térképe a mai kontinensekkel. Forrás: Wikimedia Commons

A mintegy 320 millió évvel ezelőtt létezett Pangea Szibéria és Kína egyes részeinek kivételével magába foglalta az összes nagyobb jelenlegi kontinenst, amit nyugati és északi, illetve részben déli oldalról a Csendes-óceánnál is sokkal hatalmasabb Panthalassa-óceán vett körül, míg az Egyenlítő vonalában egy kelet felé kiszélesedő gigantikus tengeröböl, a Tethys-óceán nyomult be a Pangea területére.

A Pangea szuperkontinens nagyjából 320 millió éve állt össze a korábbi őskontinensekből. A Pangea hozzávetőleg 180 millió éve az Atlanti-óceán kinyílásával kezdett el széttöredezni. Az összes mai nagy kontines egykor a Pangea egységes szárazulatát alkotta.

A jura időszak hajnalán, nagyjából kétszázmillió éve a Pangea északi területein egy egyre jobban kimélyülő hasadékvölgy képződött a szuperkontinens belső területein. A tektonikai folyamatok hatására ebből először egy keskeny tengervályú képződött, ami az évmilliók során folyamatosan tágulva a mai Atlanti-óceánná terebélyesedett ki. 

Életkép a Tethys-óceán felszíne alatt, halgyíkokkal. Forrás: Ancient Earth

A közvetlen környezetünkben lévő sziklák vagy középhegységek kőzetanyaga jellemzően nem a mai helyén keletkezett, hanem sok tíz- és százmillió év alatt az eredeti keletkezési helyéről igen gyakran hosszú utat megtéve jutott csak el a jelenlegi helyzetébe. 

Magyarországon például a Velencei-hegységet felépítő mélységi magmás eredetű gránit még a paleozoikumban, a földtörténeti óidő karbon időszakában tört a felszínre tengeralatti vulkanizmus eredményeként a déli féltekén, nagyjából a mai Chile földrajzi szélességén. 

A tatabányai Turul-emlékmű. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Tatabányánál az M1-es autópálya fölé magasodó fehér sziklák, melyek tetején áll a híres Turul-emlékmű, a földtörténeti középidő, a dinoszauruszok koraként is emlegetett mezozoikum első időszakában, a triászban ülepedett le az Egyenlítő vidékén jól átvilágított és sekély trópusi tengervízben, a mai afrikai kontinens selfterületén.

 

Az alkalmazás segít feltárni az egykori éghajlat és a biodiverzitás összefüggéseit

Az új és frissített modell különösen fontos a kőzetekbe bezáródott ősmaradványokat tanulmányozó paleontológusok, illetve paleobiológusok számára. Ahhoz, hogy a földtörténeti múlt biodiverzitását összekapcsolhassák az egykori éghajlattal, a kutatóknak tudniuk kell, hogy ezek az ősmaradványokat bezáró a kőzetek a Föld melyik pontján helyezkedtek el a korai történetük során. 

Életkép a karbon időszak kőszénmocsarából. Forrás: Living Carbon

A Paleolatitude új modelljének köszönhetően sokkal nagyobb bizonyossággal rendelkezünk a földtörténeti múlt viszonyairól, és a biológiai sokféleségről alkotott felfogásunk az egydimenziós – azaz kizárólag időben értelmezett – megközelítésből a háromdimenziós, vagyis a teret is magában foglaló megközelítésbe tolódik el – méltatja a modell tudományos jelentőségét Emilia Jarochowska, a tanulmány társszerzője. – Ez lehetővé teszi számunkra, hogy fontos tanulságokat vonjunk le a biológiai sokféleség jelenlegi ellenálló képességével kapcsolatban is – véli a kutató. A maga nemében páratlan Paleolatitude alkalmazás segítségével itt tekinthejük meg, hogy hol lehetett a jelenlegi lakóhelyünk az elmúlt 320 millió év során.

Az alapul szolgáló, a Plos One tudományos szakfolyóiratban publikált tanulmány pedig itt olvasható el teljes terjedelmében és angol nyelven.