
origo.hu
Ezt a kvízt csak kevesen töltik ki hibátlanul – Ön felismeri, mi magyar találmány?
Szerencsétlenségek Oroszországban. Tíz ember életét követelte Oroszországban két társasházi tűz tegnap hajnalban. A Nyizsegorodi megyei Balahna városában hét ember meghalt és egy súlyosan megsebesült, amikor kigyulladt egy nyolclakásos épület. Omszk városában egy nyolcemeletes ház lépcsőfeljárata kapott lángra, egy 25 éves asszony és hároméves gyermeke, illetve egy 45 éves férfi füstmérgezésben meghalt. (MTI)
Meghalt egy idős asszony Budapesten abban a paneltűzben, amely hétfőn késő este lobbant fel a XI. kerületi Fehérvári úton egy 44 lakásos társasházban. A lángokban álló kilencedik emeleti lakásból a tűzoltóknak még sikerült kihozniuk az áldozatot, de már nem lehetett segíteni rajta, feltehetőleg füstmérgezés végzett vele. Molnár Péter, a fővárosi tűzoltóság szóvivője lapunknak elmondta, huszonnégy autóval 134 tűzoltó érkezett a helyszínre, a ház lakóit kimenekítették. A több méter magasra csapó lángok a tizedik emeleti lakás ablakkereteit is megégették, de a tűzoltóknak sikerült megfékezniük a tűz továbbterjedését. A szóvivő hozzáfűzte, az idős asszony nagy menynyiségű rongyot és éghető anyagot halmozott fel a lakásában, valószínűleg ezek gyulladtak meg és okozták a tragédiát.
A tűz hírére kinyittatták és befűttették a Mezőkövesd utcai iskolát, a tűzoltók pedig autóbuszokat kértek a helyszínre, hogy azokban nyújtsanak menedéket a lakásukból átmenetileg kitelepített embereknek – tájékoztatta lapunkat Vargáné Kremzner Zsuzsanna kerületi aljegyző. Elmondta, meleg teával és étellel is készültek, de éjszaka egy órakor a tűzoltók engedélyt adtak arra, hogy a lakók visszatérjenek otthonaikba.
Végzetes tűz helyszíne volt hétfőn este a Baranya megyei Komló is, ott egy férfi holttestét találták meg a tűzoltók egy kiégett Benczúr Gyula utcai lakásban. A tűz okát egyelőre vizsgálják.
Ezt a kvízt csak kevesen töltik ki hibátlanul – Ön felismeri, mi magyar találmány?
Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó
Megszólalt az ügyvéd a Palatinuson megfulladt kislány édesanyjáról és az úszómesterről
Kinézték maguknak a kínaiak a magyar falut: óriási gyárakat építhetnek a Tisza partján - jelentést tett a polgármester
Felkavaró tragédia: elsüllyedt egy csónak a csádi tavon, rengeteg a halott
Autópálya-matrica vásárlás: eldőlt, fontos változás lép életbe Magyarországon – ennek tényleg mindenki örülni fog
Először ad önálló koncertet hazánkban a banda, amely Elton John szerint a világ legjobb zenekara jelenleg
„Nem vagyunk barátok” – Lionel Messi megszólalt Cristiano Ronaldóról
Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Egy korszak vége: az Újpest elhagyja a Megyeri utat, felfedték, hol épül az új stadion
Micsoda villanás! Benedek Tibor fia nem apját másolta, az olaszok kikérik maguknak
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.