n Kárpáti György (Torino)A film technikai megjelenítésében érdekes koncepciót alkalmaz. Az alkotás egésze fekete-fehér, a flash backek pedig színesek.
– Mindenki ezt kérdezi tőlem, pedig számomra természetes, hogy fekete-fehérben forgassak. A film nagy kincse, hogy lehet fekete-fehér és színes is, az általam látott remekművek 95 százaléka pedig fekete-fehér volt. A Tetro egy érzelmi történet, amelyben olyanfajta költői realizmusra törekedtem, mint ami a Rakpartonban (Elia Kazan rendezése – a szerk.) vagy Coenék játékfilmjeiben fedezhető fel. Ezért is akartam fekete-fehérben forgatni, mert úgy érzem, ez valahogy realisztikusabb.
– S nem eshet meg a Tetróval is az, ami John Boormannel néhány évvel ezelőtt, amikor filmjét (A bűncézár, 1998) fekete-fehérben készítette el, de később a disztribútor kényszerítette a tévé számára színes változat forgalomba hozására?
– Ez egy szomorú történet. Ma Hollywoodban korlátozott az alkotók szabadsága, s limitált a filmkészítés is. Akció- és kalandfilmek, szuperhősökről szólók és komédiák jelentik a választékot, miközben mindent a profit leng körül. Velem azért nem eshet meg hasonló, mert magam finanszíroztam a filmet, a stúdiórendszeren kívül készítettem. Önként léptem ki a hollywoodi keretek közül, mert a filmkészítés számomra nem a pénzről szól, hanem a mozi szeretetéről.
– Utolsó két filmjét HD-ra forgatta. Mi a véleménye a digitális moziról, a digitális filmkészítésről?
– A digitális film, a HD még mindig ugyanaz a mozi, csak a technológia más. Szeretem a változatosságot, s nyitott vagyok a lehetőségekre. Jelenleg is a mozi technikai forradalmát éljük; a jövő olyan dolgokat tartogat a filmkészítés számára, amit nem is tudunk elképzelni. Nézzünk szembe a ténnyel: a film elektronikus, s néhány éven belül a hagyományos technológiának vége. Ám ez nem feltétlenül jelent rosszat. A Tetro HD-ra forgott, mégis csodálatosan van fényképezve. A technika így nem gátja a művészi önkifejezésnek. A mozi nyelv. A nyelv változik. Ez természetes folyamat. Hogy mi fog történni húsz-harminc év múlva a mozival? Ez az igazán érdekes kérdés. Ahogy George Lucas barátom mondta egyszer találóan: „A film halott, éljen a mozi!”
– Ha már a nyelvet említi: a Tetróban az olasz gyökerekkel bíró amerikai család Argentínában él, s szereplői hol angolul, hol spanyolul beszélnek. Nem okozott problémát a látszólagos bábeli nyelvzavar?
– Számomra nem, mert én szeretem a színészeket eredeti nyelvükön hallani. Az Egyesült Államokban viszont szinte tilos feliratos filmet sugározni a tévében, pedig a szinkron megöli a filmet. Egy alkotás sikere nem azon múlik, hogy angolul szólal-e meg. Például a Tigris és sárkány feliratosan ment a mozikban, ennek ellenére mindenki megnézte, mert érdekelte a közönséget.
– S miért éppen Argentínát választotta forgatási helyszínül?
– Filmem története bárhol játszódhatott volna, s számtalan oka volt annak, hogy Argentínát választottam. Az egyik, hogy mivel magam finanszíroztam a filmet, megtehettem, hogy Argentínába helyezzem a cselekményt. A másik, hogy olyan helyen akartam elkészíteni a Tetrót, ahol nincs nagy filmipar, ahol nem emberek tömegei élnek a filmgyártásból, ami felveri az árakat, s csak nagy cégek engedhetik meg maguknak a forgatást. Azt a költőiséget is megtaláltam abban az országban, amely fontos volt az atmoszféra megteremtéséhez; ráadásul fantasztikusak ott az emberek, a kultúra, az ételek. A választás során fontos szempont volt az is, hogy Argentínának vannak színházi hagyományai, hiszen az színészeket, kreatív embereket feltételez.
– Erőteljes és ambivalens apa-fiú kapcsolatról szól a Tetro, melyben a fiú az apa árnyékában él, s emiatt menekül el Argentínába.
– Az apa a mitológiában is mindig erőteljes, a fiú pedig harcol az árnyékában, s próbál kitörni, gondoljunk például Zeuszra. Ez a konfliktus a drámában is megjelenik, különösképpen abban, amit én úgy hívok: traumadráma. Ez a konfliktus a legnagyobbaknál, Shakespeare-nél, Tennessee Williamsnél is tradíció. A Tetróban az apa domináns, nagyon erőteljes, nem véletlenül mondja a film egyik kulcsjelenetében művészi ambíciójú fiának, hogy ebben a családban csak egy géniusz számára van hely. Az édesapám (Carmine Coppola – a szerző) is erős egyéniség volt, s ráadásul zeneszerző is, bár nem volt annyira ismert, mint a filmben. Azonban a mozibeli apa nem emlékeztet senkire az életemben, inkább olyan, mint Harvey „Big Daddy” Pollitt a Macska a forró bádogtetőnben (1958) vagy az apa a Vágy a szilfák alatt című alkotásban.
– A főszereplő Vincent Gallo pótmegoldásként merült fel eredeti elképzeléseihez képest.
– A forgatókönyvet eredetileg Matt Dillonra írtam, akivel a Rablóhalban dolgoztam együtt. A forgatási naptárába aztán sehogy sem tudtuk beilleszteni a Tetrót, azt pedig nem akartam, hogy két hétre Argentínába repüljön, aztán máris elmenjen, mert úgy éreztem, hogy Tetro karaktere sokkal elmélyültebb színészi részvételt igényel. Amikor aztán végleg elvesztettük Dillont, már Argentínában voltunk, s az előkészületekre túl sok pénzt költöttünk, hogy leálljunk. Valaki akkor említette Vincent Gallót, akit én nem ismertem, s bár majdnem mindenki megpróbált lebeszélni róla – mondván, mennyire rémálom vele dolgozni –, miután megnéztem a Buffalo ’66 című filmjét, mégis felhívtam. A próbákon kiderült, hogy ugyan nagyon eltér az általam elképzelt karaktertől, Vincent keményen dolgozott, s szerettem vele forgatni. Utóbb pedig beláttam, hogy Dillonnal a címszerepben túl sok lett volna a hasonlóság a Rablóhal és a Tetro között. A Rablóhal így is a Tetro unokatestvérének tekinthető. Nemcsak formailag hasonló (az a film is szinte teljes egészében fekete-fehér – a szerző), hanem konfliktusában is, a különbség csupán annyi, hogy abban a báty árnyékából igyekszik kitörni a fiú.
origo.hu
Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán
