Az elmaradt huszonegyedik század

Volt egyszer egy reklám. Kezdődik! Egy kölyök eksztatikus állapotban leült a képernyő elé a filmet várva: Kezdődik! Apu, kezdődik! Volt egyszer egy multiplex. Közel hatmilliárd embert sikerült leültetni a mozivászon elé 1999 végén. A marketing megteszi a maga hatását. Ugyan ki ne volna kíváncsi a 20th, avagy mit is mondok, immár a 21st Century Fox monstre szuperprodukciójára? 1999. december 31-én éjfélkor aztán tényleg történt valami. Michael Flatley például táncolt, és a magyar Időkerék is beindult a Felvonulási téren, ám a nagy produkció elmaradt. A huszonegyedik század csak nem akart elkezdődni. Változatlanul a huszadik századot adták tovább. Ekkor sokan fütyülni kezdtek, mondván, mi valami egész újra fizettünk be, nem erre. Jött a megnyugtató válasz: hát persze, hisz a 2000-es év matematikailag a huszadik század utolsó éve. A matematikai ezredforduló azonban még vérszegényebbre sikeredett, mint az előző. Történelmietlen volt és protokolláris. A huszonegyedik század így lekerült a műsorról, jöttek inkább a romantikus filmvígjátékok, és azok mentek a multiplexben, egész 2001. szeptember 11-ig.
Azon a napon délután motoros futár érkezett a házhoz: főnök, itt az új mozi! Értendő ez alatt persze új film, hisz a film, ha menő akar lenni, manapság mozinak nevezteti magát. Király! – lelkendezett a futár. Minden benne van, ami csak kell a sikerhez. Sok-sok halott, összeomló pokoli tornyok, New York, Pentagon, Fehér Ház, gépeltérítés, katasztrófa, hazafias pátosz, hős tűzoltók és persze pánik. Hollywood most aztán kitett magáért. És beindult az üzlet. A Terrortámadás Amerika ellen című film hónapokig telt házzal ment a multiplexben. Verekedtek a jegyekért. A filmszínház templommá alakult, a közönség meg egyfajta gyülekezetté, amely végre hitt. Visszatért a hite. Hitte, hogy ez most már tényleg a huszonegyedik század. Babilon romokban, Ninive ég, Isten ezúttal Jónás prófétának az igazat mondta. Mi pedig megpróbáltuk beleélni magunkat az új történetbe és elfelejteni a huszadik század posztmodern ábrándjait. A kibontakozó új helyzet ugyanis Asimov helyett mintha inkább Rowling és Huntington elméjéből pattant volna ki: archaikus harci játékra emlékeztetett. Elhittük, hogy a huszonegyedik század a civilizációk összecsapásáról fog szólni. Elhittük, hogy amiként Moammer Kadhafi az európai látogatásaikor sátrat ver a nagy világvárosokban, olyképp fog a terrorizmus letáborozni a nyugati világ szívében.
Nos, nem ez történt. Ahelyett, hogy a huszonegyedik századnak tűnő középkor szivárgott volna be a nyugatias világ epicentrumaiba, épp ellenkezőleg, a huszadik század kezdett visszaszivárogni a huszonegyedik századba minden elfeledni vélt modernitásával egyetemben. A fundamentalizmus pedig visszaszorult oda, ahová amúgy való: az anakronizmusba. Nem vált belőle tartós történelemformáló erő, mert képtelen volt alacsony intenzitású világháborút kényszeríteni a fejlett világra. Szeptember 11-ét az Egyesült Államokban nem követte újabb, az ikertornyok ellenihez hasonló hatású terrortámadás, az európai nagyobb akciók pedig nem zökkentették ki Európát tartósan az uniós tudatállapotból. Egy idő múlva már a multiplexben is egyre kevesebben voltak kíváncsiak az összedőlő tornyok látványára. Gyér nézettség mellett ismét csak romantikus filmvígjátékok, egész 2008 szeptemberéig. Akkor az üzemeltető a tulajdonos áruházlánctól egy delikát kis levelet kapott, amely közölte: az áruházlánc csődbe ment, az üzemeltetői szerződés felmondva, majd megállapodhat az új tulajdonossal, de szíveskedjék előre befizetni még fél esztendőre a bérleti díjat, mert egy apró betűs klauzula így követeli meg.
Mint később kiderült, az áruházlánc menedzsmentje Lehman Brothers-kötvényekbe fektette a profit javát, a fejlesztéseket pedig saját ingatlanjaikra felvett jelzáloghitelből finanszírozta. Maradt az adósság, elúszott a haszon, az ingatlanok pedig egyik napról a másikra elértéktelenedtek.
A huszonegyedik század második támadásának munkacíme: Closed! Zárva! Míg az első támadás kívülről, egy, a fejlett világ lényegével a legkevésbé sem összeegyeztethető világ felől érkezett repülő műtárgyak alakjában, addig a második támadás belülről jött, és a Ronald Reagan-féle szabad világ lényegéből következett. És a multiplex nélkül maradó közönség sikerfilmek helyett a Bloomberg tőzsdei árfolyamait bámulta álszakértői pánikkal. Mi pedig, a közönség, a fogyasztók ismét csak megpróbáltunk érzelmileg ráhangolódni az új történetre. Megpróbáltuk elhinni, hogy az apokalipszis szitokszavai mostantól kezdve nem Bagdad, Kabul, Omar molla és Bin Laden, hanem Freddie Mac, Fannie Mae, árfolyamkockázat, másodlagos jelzálogpiac. Ezektől kell rettegnünk mostantól fogva. És azok a publicisták, akik pár éve, 2001. szeptember 11-e után szügyig dagonyáztak a civilizatorikus összecsapások megelőlegezett vérözönében, hasonló lelkesedés közepette jelentek meg a világkapitalizmus sírjánál. Azért egy valami feltűnhetett volna nekik. Nekünk? A munkásosztály nem jelent meg a kapitalizmus temetésén. És a mindenüket elvesztők közül is az 1929-es válsághoz képest meglepő módon kevesebben lettek öngyilkosok. Mintha sejtették volna, hogy ballagni fog vén diákként minden tovább. És lássatok csodát, valóban!
A multiplex 2009 nyara óta ismét üzemel, de új monstre szuperprodukció helyett 2009. december 31-én este a Pajkos télapó című opust vetítik majd. 2012 előtt a 21st Century Fox semmiféle új szuperprodukcióval nem mer immár kirukkolni, hisz a huszonegyedik század az új közmegegyezés szerint 2012. január 1-jén kezdődik majd. Kezdődik! Amikor is a maja naptár véget ér. Addig be kell érnünk a huszadik századdal.
Most, a huszonegyedik század első évtizedét beteljesítve és az eddigiekre visszatekintve immár jellemzőbb az, ami nem épült fel, mint az, ami leromboltatott. Budapestet szerencsére nem érte terrortámadás, a metró azonban ettől még nem épül gyorsabban. Csak úgy araszolgat a föld alatt, elvégre nem kergeti ott a tatár. Honnét ez a lassúság, és honnét a múlt korok észveszejtő gyorsasága? Mennyi idő alatt is épült meg a Nagykörút? A millenniumi földalatti? A Ferenc Jóska-féle arany békekorhoz vagy akár a hatvanas-hetvenes évekhez képest a mostani építkezések a határidővel reménytelenül késnek. A gyorsaság máshol jellemző. Dubaj, Kína vagy India nagyvárosaiban. Itt, Európában és Magyarországon lelassultunk. Valami egyébként világszerte lassul, csak épp észre kell venni. A film lassítva „kerül vetítésre”. Marx György harminc éve még gyorsuló időről beszélt.
A huszonegyedik század az ellenkező látszat ellenére sok tekintetben a lassuló időről fog szólni. A lassuló idő pedig annak a felismerése, hogy bizonyos problémák csapásterápiával elvileg sem megoldhatók. A táj a vonatablakból szemlélve karnyújtásnyira van, mégsem közel. Évtizedek óta nem járt ember a Holdon, s meglehet, a mi életünkben a Marsra sem fog eljutni. Mi ez, ha nem lassuló idő – Stanislaw Lem és Leonyid Iljics Brezsnyev hagymázos álmaihoz képest?
Kis hazánk fokozott mértékben szenvedi el a lassuló időt. 1956-ban három hét alatt Európába értünk. 1989-ben mostanra ígérték. Most azt híresztelik, hogy majd húsz év múlva kezdődik el. Kezdődik! Mi is? 1996-ban Budapesten forgatták az Evita egy részét, 1989-ben pedig a Magyar demokrácia című Mokép-produkció jeleneteit vették fel az ugyancsak a pesti utcán. A téma állítólag az aszfalton hevert. A film nagy siker lett, utcaképei azóta is visszaköszönnek, de hol marad a demokrácia? Elvileg persze demokrácia van, és ez az elvileg a gyakorlatilag. És a szabadság? Ruttkai Éva szegény holtában is szalad a Szabadság című lap egy példányával mint rikkancs, azonban a szabadság csak nem akar elkezdődni. Szólásszabadság persze van. Ez kegyelmi állapot, amit Iránhoz és Kínához mérve mindenképpen becsülni kell. Magyarország szabad ország. Szabad, ám valamiképpen mégsem engedik. Engedik be. Nem engedik meg neki. És ez a bökkenő. Magyarországot csicskáztatják beavatás címén.
A nagy beavatási események, mint amilyen volt a köztársaság kikiáltása, az első szabad választás, a szovjet csapatok kivonulása, majd a felvétel előbb a NATO, utóbb az EU tagjai közé, nem teremtettek mítoszt, és nem vezettek el Európába sem. Szálasi halálmenetei hamar eljutottak Ausztriába, de a mi kis felzárkóztató menetünk csak nem akar eljutni Európába. Elvileg minden megtörtént, ami a befogadás előfeltétele, gyakorlatilag viszont az előadás még csak el sem kezdődött. Ahogy a huszadik század újra meg újra visszaszivárog az állítólagosan elkezdődött huszonegyedik század kulisszái közé, ugyanúgy a régi kiszolgáltatottság is visszaszivárog az állítólagosan szabad Magyarországra. Kezdődik? Talán az előzőt kellene befejeznünk előbb.

A szerző író