Bajnai Gordon őszödi beszéde

„Kedves barátaim! Ismeritek talán azt a viccet, amikor egy orvos a műtőben hosszasan belemerül a munkába. Munkatársai érdeklődnek: meddig tart még a műtét? A prof. kétségbeesik: Úristen! Hát nem boncolunk? Én arra kérlek benneteket, ti viszont semmiképpen ne essetek kétségbe. Tudjátok, vannak olyan szélhámos felcserek, akik azt mondják, megúszható a válság operációk, emberáldozatok nélkül, de ne higgyetek nekik. Egy kis boncolás még senkinek sem ártott meg.
Én arról szeretnék ma szólni hozzátok, ne engedjétek Magyarországot elszökni a boncteremből. Kapaszkodjunk együtt ama meredeken felfelé ívelő, fényes ösvényen, amin elindultunk. A baloldal nem teheti meg, hogy letérjen a válság szakadékának útjáról. Aki hagyja visszacsúszni a szikla peremén egyensúlyozó boncasztalról az országot, a jövőt herdálja. Munkánk jól megérdemelt gyümölcsét szakíthatjuk le a szakadék alján.
Tisztelt kongresszus! Több hónap telt el azóta, hogy legutóbb részesítettelek benneteket abban az örömben, hogy szólottam hozzátok. Megígértem nektek, mindenkinek fájni fog rajtatok kívül. Betartottam szavamat. Ma már mindenkinek tudnia kell, hogy nincs más válságba vezető út a miénken kívül. Aki mást mond, tudatosan hazudik. Egyesek azt merik állítani, hogy egy bizonyos De Sade márki és valami térségbeli sarlatán, egy Vlad Dracul nevű nímand nagyobb eredményeket tudott felmutatni a kínzások vonatkozásában, de tévednek. A pimasz ellenpropagandisták akarják csak elvitatni tőlünk a hatalmas sikereket. Van olyan szóbeszéd, hogy a válságteremtésben beértek egyes balti országok minket, mert a nyugdíjak tíz százalékát is sikerült elvenni a naplopó nyugdíjasoktól. Ez a hír se okozzon kisebbségi érzést bennetek. Tudom, persze, hogy az áldott jó, kenyérre kenhető szívetekkel máris könnyítésen töritek a fejeteket. Ti ebben jók vagytok. Eljutott hozzám is az az indítvány, miszerint legalább az állatvédelmi törvény passzusait hagyjuk alkalmazni az öregekre, betegekre, gyermekekre. Hogy az állatkínzást tiltó paragrafusokat terjesszük ki a lakosságra. Kedves barátaim! Én nemet mondok erre a válságteremtési csomagot felpuhító, revizionista elhajlásra. Aki felelőtlenül eltér a feneketlen mélységbe menetelés valutaalap által jóváhagyott nemzeti visszafejlesztési tervétől, az a későbbi felemelkedést teszi kockára. Hisz hogy emelkedhetnénk felfelé, míg le nem jutottunk a szakadék aljára?
Szocialista pajtásaim! Azt mondjátok, még mindig van lejjebb? Hogy még mindig nem értünk a gödör fenekére, és ebben lesz munkánk, nem is kevés? Igen, van igazságotok, mert ti mindig kíméletlenek vagytok magatokkal szemben, és lágyszívűek a munkára nehezen fogható, lusta magyar néppel. De gondoljatok bele, nem ment-e sokkal előrébb általunk már így is a világ. Útjára indítottuk a koldusalapot, amit a fél ország máris széthordana, ha többet igényelhetnének, mint egy-két ingyenebéd. És nem most teszi-e meg első lépéseit az Út a kriptához program? Hány százezren alhatnak nyugodtan a csillagos ég alatt, és nem kell már olyan felesleges nyűgökkel foglalkozniuk, mint a lakás. Mi nem alamizsnakenyeret adunk az emberek kezébe, hanem utcaseprőt és lapátot, kedves barátaim. És hány, de hány honfitársunknak nem kell már piszmognia sem fűtési, sem villany-, sem másmilyen számlákkal. Szinte könyöradományból, rongyos másfél milliárdocskából működő kommunikációs stábunk friss jelmondatai: Kisebb a feszültség, ha nincsen áram. Semmi gáz, ha nincs már ház. Vagy: Minek a lakás? – gondból egy rakás. És: Elillan homlokáról a ránc és redő, ha feje felett a szabad ég a tető.
Kedves elvtársak! Lehet, hogy picivel kisebb a felszeletelésre váró torta, de mára pár morzsát hazavihetnek a dolgozók a borítékjukban pénz helyett. Kell-e beszédesebb bizonyíték a sikerekre, mint hogy a foglalkoztatottság a lakosság egykettedére rúg? Ha így haladunk, egyharmada, sőt egynegyede is lehet ez a szám a népességnek. Mindenben nálunk lesz a legtöbb: az uniós országok közül a legmagasabb infláció, munkanélküliségi ráta, leghatalmasabb államadósság. Ki az, aki ezek után még elégedetlenkedik a felelőtlen ellenzéken kívül, eljátszva az ország nemzetközi elítélését? A konkurens baráti országok maximálisan meg is vannak elégedve a gazdasági-pénzügyi mutatóinkkal. Tudjátok, milyen nagy szó, hogy olyan magas kamatot vállalunk az állampapírokra, mint senki más? Nekünk lesz eurónk elsőként a térségben Guatemala, Nyasszaföld és Grönland után. És nálunk legjobb a közbiztonság! Mindenki biztonságban érezheti magát, aki ólmosbottal, töltött revolverrel és üres zsebbel jár.
Nem veszi tudomásul a populista jobboldal, hogy nincsen más út, mint amit mi jelöltünk ki. Azzal vádaskodnak: a választások után csontvázak fognak kidőlni a szekrényekből. Mit képzelnek ezek? Nem találnak itt már se pénzt, se csontot, de szekrényt sem. A pénzünk ott van, ahová való – a bankokban. Természetesen külföldiekben.
Édes elvtársak! Van-e jogunk széttiporni hagyni a gátlástalan és szélsőséges jobboldalnak az óriási külpolitikai eredményeket? Például hogy szóba állnak velünk a szomszédok. Örömteli hír: megengedik a szlovákok, hogy legyen Budapesten magyar nagykövetség. És már az általános iskolában is szabad magyarul tanítani a magyar nyelvet. Mi a bátor partnerség alapján felajánlottuk, hogy mindezekért a gáláns gesztusokért cserébe mi is elénekeltetjük a szlovák himnuszt tanítás előtt az Internacionálé után. Azt is elértük, hogy a köztársasági elnök tíz kilométerre megközelítheti a szlovák határsávot. Viszonzásul ígéretet tettünk, hogy szlovákul is elismétli az újévi köszöntőt.
Kell-e ennél több, barátaim az MSZP-ben és a világforradalomban? Persze, hogy nem. Mi mégis megteszünk még az emberi teljesítőképesség határán túllépve is mindent. Újabb és újabb adónemeket, emelkedő elvonásokat vezetünk be, ha megkapjuk a bizalmat az újra munkásmozgalmi öntudatra ébredő lakosságtól. Életre hívjuk a járdakoptatási, a lakáselhagyási, a levegővételi adót, valamint a ruhaviselési és az életbenmaradási járulékot. Önzetlen felelősségtől áthatva újabb felajánlásokat teszünk az IMF-nek. Haladó strukturális reformként vállaljuk a közösségi közlekedés további modernizációját. Gyalog fog közlekedni az egész ország, legfeljebb ha ekhós szekéren. A pazarló gyermekétkeztetést beszüntetjük. Túlszárnyaljuk a letteket: a nyugdíjakat felére csökkentjük. Vállaljuk továbbá az energiatakarékos és környezettudatos életmódot újabb területeken. Így kötelezővé válik a dárdával való szabadtéri élelmiszer-beszerzés, a kőbaltával végrehajtott otthoni és külszíni munka, az egészségtelen és anyagpocsékoló öltözékek helyett az ágyékkötő viselete.
Drága elvtársak! Mit mondhatnák még? Együtt valljuk: Nem hiszünk Istenben, nem hiszünk hazában, de hiszünk Magyarország lerohasztásában. A következő kormánynak már csak le kell legelnie a füvet, amit mi elvetettünk – úgysem marad utánunk semmi más. Jólesően mondhatjuk: a munka dandárját elvégeztük. De barátaim, ezek az ordas ellenzékiek odáig mennek a demagógiában, hogy valamiféle választást akarnak tartatni. A demokráciát megcsúfolva arra vetemednek, hogy indulni akarnak rajta. Sőt, amilyen féktelen hataloméhesek, meg is nyernék a lakosság félrevezetésével. Édes testvérek! Akadályozzátok meg! Ha mégsem sikerül és bukunk, én mosom kezeimet. Mert nem értek hozzá – akárcsak a libatenyésztéshez a Hajdú-Bétnél. Tudjátok! Nem török csatárszerepre! Kapus vagyok, nem kormányfő. Ha bukás a vége, passzolom a labdát – és a felelősséget.”