Cenzúrázott buszok

Nem igazán röppenhetett rá a sajtó arra a Hír TV-s információra, hogy a Volán-buszok nem veszik fel az embereket a megállókban, ha nincsen ülőhely. Nem csoda, hogy a napi botrányláncolatok kereszttüzében nem jut rá elég figyelem. Amikor a százmilliós BKV-ügyek és a milliárdos benzinbeszerzéses zűrök verekszenek össze a toplistákon az emelkedő munkanélküliségi mutatókkal, az, hogy az utasok kockára fagynak a buszmegállóban, nem tűnik velőtrázó hírnek. A döntés kommunikációját is egyszerű eszközökkel oldották meg: semmit nem közöltek senkivel, csak bevezették. Pedig nem csupán pár kisnyugdíjas és iskolába igyekvő diák ügye ez, hanem mindenkié. Nincs apelláta ugyanis, a Volán nem engedi, hogy bárki állva utazzon a menetrendszerű járatokon. Így hoppon marad, aki akkor szállna fel, amikor már minden ülés foglalt. Rendetlenség a lelke mindennek a Volán vezetői szerint, és ezt olyannyira komolyan veszik, hogy minden álló utasért súlyos tíz-tízezer forintokra büntetik azokat a sofőröket, akiknek nincs szívük otthagyni tovább dideregni a mínuszokban várakozókat.
Edzetté váltunk a hülyeségre a nyolcéves MSZP–SZDSZ-kormányzásimitáció alatt, ám erre mégis felkapták sokan a fejüket. Abban sincsen már semmi rendkívüli, hogy Szollár szóvivőnek halvány dunsztja nincs arról, akadozik-e a buszos közlekedés. Az már figyelemreméltóbb, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság nem nyilatkozik – csak büntet. Ezzel a magatartással tökéletesen belesimulnak a szoci kormányzáspótló táncrendbe. A legmegrendítőbb ökörséget mégis a Volán közleménye tartalmazza. Azt írják, a kedvező járatgyakoriság miatt az utasoknak legfeljebb harminc percet kell várakozniuk. Nem tudni, mértek-e lázat az illetékesek, amikor ezt a blődséget fogalmazták. Ha viszont valaki a farkasordító hidegben fél órákat ácsorog, bizonyosan rászorul az orvoslási műveletre. Amit aztán hozzátettek a közlemény fogalmazói, végképp arra utal, hogy szellemileg is rohamos gyengélkedésnek indultak. Arra buzdítják a közönséget, váltsák meg előre a jegyüket, ha nem akarnak lemaradni a buszról. Ez a kommüniké olyan remekmű, hogy gyanakszunk, a kormányszóvivő, Maestro Szollár, netán maga a kancelláriaminiszter, Monsieur Molnár is besegített a megalkotásába. Hisz mi történik, ha valaki nem látja előre, hogy egy nap múlva valamely közeli rokonát kell meglátogatnia a kórházban? Netán hivatalos elintéznivalója támad, amit nem jelzett a házi varázsgömb? És ha megvett jeggyel várakozik? Mi van, ha előtte egy településsel anynyian szálltak fel, hogy minden ülés elfoglaltatott? A sofőr lezavarja az imént felszállókat a kedvéért? Vagy az előző megállóban nem enged fel senkit a vezető, hisz jön majd a Hudák bácsi eggyel odébb? De különben is, mi van, ha mindig tömöttek a buszok és nemcsak fél órát kénytelen rostokolni a polgár, hanem sokkal többet? Ha napestig nem fér fel a buszra, vigyen kétnapi hideg élelmet és verjen sátrat? Lesz majd olyan gyerek, aki az iskoláséveit az állomáson tölti, mert egyszer sem tud eljutni a suliba? Ők lesznek a Volán-analfabéták.
Azért azt megnéznénk, milyen, amikor tízszer annyian rohamozzák meg a nyíló ajtókat, mint amennyi ülőhely még üresen maradt az utastérben. Akik alulmaradnak a létért való küzdelemben, azoknak állja majd a kórházi ápolását a társaság? Vagy éppen az a cél, hogy utálják meg az emberek egymást meg a lakóhelyüket, amerre nemcsak a madár meg a vonat, de még a busz is csak „cenzúrázva” jár?
Talán mégiscsak megenyhül a Volán és a kormányzat jégszíve. Esetleg megengedik: ha nincsen már ülőhely, lehessen a busz mellett futni. Sőt, ha valaki hajlandó tolni a járműveket, elég félárú jegyet fizetnie. Csak nem arról van szó, hogy a járgányok annyira masszívak, hogy megroggyannának pár álló személy iszonyú súlya alatt? Kilóg a lóláb: le akarják szoktatni az embereket, hogy „korszerűtlen” településformákon lakjanak. Hasonlóval kísérleteznek, mint a Kárpátok géniusza. A Ceausescu-modell tovább él – szégyenszemre nálunk. A falurombolásról be próbálják bizonyítani, hogy nem is volt rossz elképzelés. Még meg is fejelnék város- és országrombolással.