Iustitia sarujában (8. rész)

Nehezen viseljük a telet, legalábbis korosztályom, a hatvanasok, és itt az életévekre tessenek gondolni, nem pedig valamilyen politikai irányzatra. Nem az évszakkal van a baj, hisz a hóval takart, kristálytiszta levegőjű táj minden örömével kinek ne tetszene. A hőingadozás, a napszak alatt nemritkán 10-15 Celsius-fokos különbség teszi próbára korosztályom különböző egészségügyi nyavalyákat cipelő szervezetét. Talán ezt még nagy nyilvánosság előtt kimondhatom, mivel eddigi tudomásom szerint az évszakok folyását egyik párt sem vallotta magáénak.
A címben említett saruban járók, a bírák hivatásuk gyakorlása következtében rendelkeznek kivételes jogokkal. Ilyen például a mentességi, ami azt jelenti, hogy büntetőeljárást, a tettenérés esetét kivéve csak akkor lehet ellenük indítani megelőző vizsgálódás után, ha a kinevező, a köztársasági elnök hozzájárul. Ilyen továbbá, hogy munkájuk során ítélethozatalukban nem utasíthatók.
Talán e kettő az említésre méltó, és nem a személynek szól, hanem a bírói függetlenség, a demokratikus társadalmakban a köz érdekét szolgálja. Azért, hogy az ítélkezőt bosszúból ne lehessen legalább bírósági eljárás vegzatúrájának kitenni, avagy ekként befolyásolni. Megvan annak a nyilvánosság adta más lehetősége… Azt pedig talán magyarázni se kell, hogy miért nem utasíthatók az ügyek érdemi elbírálásában.

Politikai tevékenység kizárva
Ellenben hosszan sorolhatnám, hogy mit nem engedhet meg magának, amit egy más értelmiségi nagyobb baj nélkül megtehet. Rendjén is van, mert a paragrafus jelezte csavaros világban nem egyszerű a kedvezőtlen döntést elfogadtatni, hát még ha olyan ember mondja ki, aki megszólható. Amikor talárunkba beöltöztünk, mindezt vállalva, ennek tudatában tettük. Aki meg nem, jobb, ha felülvizsgálja döntését.
Mégis megemlítek két körülményt. Az egyik, mint a szerzetesi szegénységi fogadalom, hogy (tudományos munkából, kulturális tevékenységből, sportból, oktatásból eredő kivétellel) mellékjövedelme nem lehet. Ez is érthető korrumpált világunkban. A másik, hogy ügyeiben nem szólalhat meg, politikai pártnak tagja nem lehet, politikai tevékenységet nem folytathat. Válasszuk szét a két megszólalási tilalmat, és az sem befolyásol, hogy ebben a témában a nyilvánosság előtt ki milyen álláspontra helyezkedett.
Nemcsak a törvényi előírás miatt, de a szakmában immár több mint három évtizedet eltöltve tudom, hogy a bíró az ítéletét az általa ismert jogszabályok és lelkiismerete szerint hozza. S ne feledjük a logikai tételt: a kivétel szabályerősítő. Minderről szóban az ítélet kihirdetésekor, aztán majd kimerítőbben írásban is köteles számot adni. Ha nem teszi, hibát követ el, és felmerül az alkalmasság kérdése, amit riporteri kérdés-felelet hiánypótlással nem lehet elintézni. Az ítélet indokolásával az ügy az ő részéről – a latin mondással élve: Roma locuta, causa finita – befejeződött. A többi a fellebbviteli fórumokra tartozik.
A karon belül felmérés előzte meg a hivatalos álláspontot. A bírák meghatározó többsége, azon túl, amit döntése indoklásában szóban vagy írásban kifejtett, nem kíván további magyarázkodásba bocsátkozni. Az esetleges keresztkérdéseket, a hangnemet nem egyformán álljuk. Ellenvetésként szokás hivatkozni a szakmai nyelv érthetetlenségére és a tájékoztatási kötelezettség természetes követelményére.
Rendben is van, azért van a sajtószóvivő, hogy felkészülten minden kérdésre választ adjon. Eszébe jut valakinek (bocsánat a merészségemért), hogy egy alkotmánybírót megkérdezzen, miért úgy szavazott, ahogy, még ha különvéleményt is írt? Lehet valaki kiváló szakmailag, de nem biztos, hogy megfelelő riportalany. Aki meg nagyon megszólalna saját ügyében, vagy a másikéban, valószínű, mindannyiunk érdekében jobb, ha nem teszi…

A véleménynyilvánítás szabadsága
A bírák politikai tevékenységére vonatkozóan – vállalva azt is, hogy rendtársaim közül nem fog mindenki egyetérteni velem – differenciáltabb a véleményem. Az pedig állítólag szabad, megilleti a bírót is, a régóta vallott emberi szabadságjog, mármint a véleményszabadságé. Talán azért sem érdektelen ezzel foglalkozni, mert felfokozott politikai hangulatban, választások előtt áll az ország. S emlékezzünk, voltak ebből már bajok és következmények testületen belül. Mielőtt félreértés esne, szeretném kijelenteni, magam is vallom, hogy a bírónak nem csak pártatlannak kell lennie, hanem annak is kell látszania, és ennek, nem vitás, az a legjobb megoldása, ha egyik politikai pártnak sem tagja. Bár ki állítaná, hogy Ausztriában, Németországban, vagy akár Hollandiában, hogy a többi nyugati demokráciát ne is említsem, ahol ez nem tiltott, az ítélkezés pártpolitikailag motivált?
Meggyőződésem, nem azon múlik a bírói esküt betartó tisztesség, hogy valaki formálisan tartozik-e egy politikai szervezethez vagy sem. Miként a részrehajlás nélküliség, belső értékrend parancsa is, amitől magára adó bíró nem tér el. Minden hivatásnak, foglalkozásnak megvannak a parancsai, legyen az akár bíró, orvos, tanár vagy mozdonyvezető és így tovább.
Azt viszont tisztázni kellene, mi minősül politikai tevékenységnek, amit a bíró nem folytathat. Az, hogy nem állhat ki kortesbeszédet tartani egyik párt mellett vagy ellen sem, egyértelmű. Ha ilyen késztetése van, menjen el politikusnak. A piromániás se álljon be tűzoltónak… Ellenben, hogy a véleményét egyes jelenségekről, még ha az valamelyik politikai párt tevékenységéhez köthető is, ne mondhassa el, akár nyilvánosan, az már szerintem nem szájkosár, hanem szájzár.
Cézárt csak dicsérni lehet, nem temetni, de kritizálni is tilos? Úgy gondolják egyes politikusok, hogy a bíró hátrányosabb döntést hoz egy ügyben, ha kimondja, amit gondol a köz állapotáról? Ha nem mondja ki, akkor nem? Nem példázgatok mással, mint magammal, hogy világossá tegyem mondandóm. Amikor 2003-ban a spanyolországi Alicantéban, és később másutt is, a nemzetközi bírói egyesület fórumain, amelynek tagjai vagyunk, feltártam a magyar bírák hátrányos anyagi és nyugdíjhelyzetét (ami azóta sem változott), a politika és a sajtó egy része nekem esett: külföldre jár panaszkodni, lejáratja a kormányt, holott…, politizál, ami tilos egy bírónak! Minekután sikerült tudatosítani az Európai Bizottság döntését, hogy a bérharc nem minősül politikai tevékenységnek, az elmarasztaló hangok alábbhagytak.

Létminimum körüli nyugdíjak
Amikor két elnöktársammal, jószolgálati céllal, az akkori legfelsőbb bírósági elnök tudtával elmentünk a legnagyobb ellenzéki párt befolyásos politikusaihoz megtudakolni, hogy kormányzati előterjesztés esetén támogatnák-e a bírák bérének és nyugdíjának rendezését, botrány lett belőle. Azért szivárogtatták ki, hogy politikailag exponáljanak bennünket, hogy ne jöhessünk szóba magasabb pozíció esetén. Tessék mondani, mi akkor politikai tevékenységet folytattunk?
Egy időben – bár engem nem tartott vissza – bírósági ügyben nem volt tanácsos megszólalni, csak legfelsőbb szinten, abban a hitben, hogy a média a „királycsináló”. Egyébként kiderült, hogy ez esetben nem jött be. Miként ebbe a lapba írni egyesek szerint ugyancsak politizálás, az, hogy más identitású nagy lap mutat-e érdeklődést ezekre a gondolatokra, már nem jut eszébe a kritizálóknak.
Sokan vitatják azt a marxi mondatot, hogy a lét határozza meg a tudatot. Bizonyos fenntartásaim nekem is vannak, de hogy befolyásolja, abban biztos vagyok. Amióta a föníciaiak kitalálták a pénzt, még akkor is, ha már lassan plasztikkártya helyettesíti, mégiscsak a fizikai lét fenntartója. Az sem mindegy, hogy milyen szinten, és az arányban van-e a teljesítménnyel. Amikor ezt a magunk vonatkozásában elemzem, és nemtetszésemet fejezem ki az aktuális kormányzat felé, akkor politizálok?
1961 óta állok munkaviszonyban, 42 éve bíróságiban. Itt, 1968-ban, 1400 forinttal kezdtem. Lassan, a szolgálati évek múltával, ahogy az a közszférában szokás, nominálisan emelkedett a fizetésem 2008-ig. Aztán megindult lefelé számszerűen is, amit kézhez kapok, nem beszélve a reálértékéről. Most a szuperbruttósítással turbósított vagyonadó megadja a kegyelemdöfést. Visszajutok lassan oda, ahonnan szívós munkával felkapaszkodtam.
Belátom, van, aki jól jár az új adóformával, de én valahogy mindig a rövidebbet húzom, ami nem tölt el megelégedéssel, ez könnyen belátható. „Fizessenek a gazdagok”, hangzik az indokolásban. Ez rendben is lenne, de az már nem, hogy így hozzák tudtomra: én is a gazdagok közé tartozom. Nem tagadom, szívesen elviselném. A középosztályhoz tartozom, annak sem a felső harmadához. Mi vagyunk azok, akik lassan, de biztosan az egzisztenciális ellehetetlenülés felé haladunk. Ez jut ma, hosszú szolgálati idő után egy magas beosztású bírónak, s majdan nyugdíjként a létminimumot nem sokkal meghaladó jövedelem. Persze magamra vessek, miért nem voltam jó időben, jó helyen… S ha ezt kimondom, politikai tevékenységet folytatok?
2003-ban, elérve a 60. életévemet, megállapíttattam a nyugdíjamat, vállalva, hogy az alacsonyabb lesz, mintha 70 éves koromban teszem. Indíttatva attól, hogy a bírák nem hosszú életűek, és tekintettel a gyalázatos nyugdíj-megállapítási szabályainkra, így sikerül valami tartalékot képeznem. Ezt tette mindenki, miként talán hallgatólagosan elfogadott volt a politikától is, hogy a túlfizetettnek nem nevezhető közszolgák a lejárat felé közeledve élhessenek egy kicsit könnyebben.

Az elégedetlenség is üldözendő?
Megtévesztettek; ha tudom, hogy öt év múlva ezért milyen adót fognak rám kivetni, bizonyára nem teszem. Micsoda méltánytalanság, hogy azonos munkát végző, pár évvel korábban nyugdíjba ment kollégának jelentősen kevesebbel kell beérnie… Ha tudtam volna, hogy a bevezetett szuperbruttósítás következtében megint több tízezer forinttal lesz kevesebb a fizetésem, még inkább nem teszem.
Nem lenne tisztességesebb a zubbonyt újragombolni? Azt mondani, elveszem a megállapított nyugdíjadat, mert jelen helyzetben a gazdaság a kifizetett béred mellett nem bírja kitermelni. Ellenben olyan helyzetbe hozlak, ha majd ténylegesen nyugdíjba mész, az a hatályos szabályok szerint lesz megállapítva. Ugyanis a folyósított nyugdíjamat különböző adók formájában már elvették, de cserébe nem kaptam semmit, és most nem csak a bírák nevében háborgok.
Arról aztán már nem is beszélve, hogy sokan vagyunk, akik csökkent jövedelmünkből, ha nem akarjuk, hogy utcára kerüljenek unokáink, támogatni kell gyermekeinket. Mert amikor belevágtak az otthonteremtésbe, és számos biztatásra felvették a bankkölcsönöket, nem számoltak azzal, hogy őket is becsapják, és pár év múlva adósságukat nem tudják önerőből törleszteni. Amikor ezt kimondom, politizálok?
Egy bíró is szavazópolgár, s joggal várhatja el úgy, mint más foglalkozású ember, hogy ha valaki valamit megígért, és ezért rá adta az ember a voksát, azt később betartsa. S ha félrevezettek, kattanjon a szájzár? Otthon, a négy fal között panaszkodja ki magát? Minden foglalkozási ág tiltakozhat, sztrájkolhat, de egy bíró még el sem mondhatja, hogy elégedetlen, mert akkor politizál?

A saru nem satu
Amennyit én 1961-től kezdve adóban, és központilag az utolsó fillérig levonva társadalombiztosításban, nyugdíjjárulékban fizettem, és amit cserébe igénybe vettem, nos, ha csak az utóbbi kettő különbözete állna rendelkezésemre, teleimet a Kanári-szigeteken tölthetném. Most azt kell hallanom sorstársaimmal együtt, hogy nem tudnak eltartani. Hasonlatos az egyébként is kedvezményes kamatmentes kölcsönhöz, hogy amikor eljön a viszszafizetés ideje, a kötelezett csak a karját tárja szét. Hát hova tapsolták el ezeket a számmal alig kifejezhető milliárdokat? S ha megkérdezem, politizálok?
Ha aggódom a jövőbeni megélhetésem miatt, és szóban, írásban megteszek mindent, hogy ez változzon, nem csak önös érdeket hajszolok. Tisztelt ifjú kollégák, az idő múlandó és repül; volt, amikor én is tudtam, csak nem hittem. Egyszer csak ott állunk az ajtó előtt, ami kifelé vezet, s tessék elhinni, egyszerűbb azon az úton járni, amit már kiköveztek…
Nagy a várakozás, bennem is, még akkor is kimondom, ha ezzel egyesek szerint politizálok, vagy csak maga a tevékenység tilos, és ez nem számít annak? Megannyi kérdés. Az ország szavazópolgárai eldöntik majd, melyik politikai erőt támogatják, abból csak egy cédula lesz az enyém. Magánügy. Senkinek sem lesz, nemhogy joga, de erkölcsi alapja se, hogy a népakaratot megkérdőjelezze, és a felhatalmazottat alkotmányos kereteiben korlátozza. A jövő az újjáválasztott parlament felelőssége lesz. De egy csendes megjegyzés engedtessék meg: ez évben parlamenti és önkormányzati választások lesznek. A bírákra és ügyészekre ez nem vonatkozik, ők maradnak.
Hát ennyit a klimaxos politikai viszonyok közt ránk köszönő új évben, magunkról és másokról. Belátom, hogy a bírói foglalkozás mellett szükséges a megfontolás, ha közügyekben szólal meg művelője. De elég lenne a szájkosarat levenni, a szájzárat kikapcsolni. A sokat emlegetett „saru” hitem szerint nem satu. Még akkor sem, ha a maga hagyományaival és kötelezettségeivel évezredes múltra tekint vissza. Emberek, akik nem tévedhetetlenek, hordják ezt is, reménykedve, hogy mindennek ellenére elnyűhetetlen.

A szerző a Somogy Megyei Bíróság elnöke