Egy évszázadra is köthetnek lízingszerződéseket egyes afrikai államokkal azok a külföldi befektetők, amelyek az élelmiszerek árának drasztikus emelkedéséből próbálnak minél hamarabb és minél magasabb profitot termelni. Arab olajállamok és a leggyorsabban fejlődő ázsiai országok – főleg India, Kína, Dél-Korea – állami, illetve privát mamutvállalatai esetenként több százezer hektáros földterületeket bérelnek Etiópiától Kongóig azzal a céllal, hogy az otthoni ipari fejlődéstől jóval elmaradó növénytermesztést egyensúlyba hozzák. A folyamat kétarcú: egyrészt sokszor még a napi másfél dollárt sem kapják meg a napszámosok, másrészt a külföldiek nélkül valószínűleg továbbra is megműveletlenül állnának a földek.
Ellentmondásos folyamatnak vagyunk tanúi: egyfelől befektetést és infrastruktúra-fejlesztést, másrészt az egyenlőtlen erőviszonyok megtestesülését jelenti a külföldi nagyvállalatok afrikai földvásárlása – fogalmazott lapunknak Szent-Iványi Balázs. A Corvinus Egyetem világgazdasági tanszékének kutatója szerint valóban veszélyeket rejt, hogy a jelenleg még állami tulajdonú területeket megművelő kisparaszti gazdaságok alól a szó szoros értelemben kihúzhatják a talajt, miközben az új tulajdonosok ugyanott majdnem kizárólag exportra termelhetnek. A közgazdász ezt a jelenséget a XVI–XVII. századi angliai földelkerítésekhez hasonlította, mivel sok helyen ma is egyszerűen elűzhetik a tisztázatlan jogviszonyú földeken dolgozó gazdákat az állami szerződések megkötése után.
– A kép azonban a torzított leegyszerűsítéssel új gyarmatosításnak nevezett folyamatnál sokkal árnyaltabb – hangsúlyozta Szent-Iványi, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a fejlődő országokba a földbérlések révén beérkező külföldi tőke segít fejleszteni a helyi mezőgazdasági kultúrát, nem is beszélve a helyi lakosok foglalkoztatásával és az adózással járó előnyökről. A kutató szerint az európai és amerikai nagyvállalatok inkább a bioüzemanyagok előállításához szükséges növények termesztésében érdekeltek, míg az élelmiszerhiánnyal küszködő ázsiai feltörekvő államok, illetve az Arab-öböl menti országok elsősorban rizs-, szója-, kukoricaültetvényeket hoznak létre. Hangsúlyozta: a multinacionális nagyvállalatok és különböző befektetési alapok afrikai területszerzése hat-nyolc évvel ezelőtt vált meghatározóvá, ekkortól ugyanis meredeken emelkedett az élelmiszerek ára, s megérte befektetni a politikailag bizonytalan övezetekben.
Ennek ellenére az ezredforduló előtt is bőven akadt példa a tartós haszonbérleti szerződésekre, ilyen például az évtizedek óta tartó kenyai virágtermesztés. Szent-Iványi szerint összességében ugyan nem nevezhető gyarmatosításnak a jelenlegi földszerzés, mivel nincs mögötte politikai függés, ám az eltérő erőviszonyokból fakadó egyenlőtlenségek kihasználása, valamint az átláthatatlanság és a korrupció azt mutatja, hogy végső soron az erősebb fél rákényszerítheti az akaratát a gyengébbre.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
