Mikor kezdődik az új év?

A megszokások szerint úgy kellene most köszöntenem a Magyar Nemzet olvasóit: boldog új évet! Bocsássanak meg, ha ehelyett némi szkepticizmussal inkább azt kérdezem, mikor kezdődik el az új esztendő. Azt kell hinnünk, hogy valószínűleg csak nyár elején, amikor az újat, a változást ígérő Fidesz-kormány és remélhető miniszterelnöke, Orbán Viktor hivatalába lép. Ne higgyük azonban, hogy ez a szándék és a változás akarása azonnal meghozza a boldogságot.
Áprilisban – a választások során – Magyarország népe (amelyet Ady egykor máig tartó érvénnyel kalitkás seregélyfióknak nevezett) bizonyságát adhatja annak, hogy közös az „ész”, közös az „erő és akarat”. Ez a minimum ahhoz, hogy bármiféle változás elkezdődhessen. Így, amikor e kezdet reményében mégiscsak kifejezem kívánságomat, nem egy évre, hanem jóval hosszabb időszakra gondolok. Alkalmasint e sokunk által óhajtott új évet – amely nem csupán elcsépelt szimbolikus jelentést hordoz, hanem valóságos és teljes megújulást – valószínűleg nem köszönti tűzijáték, petárdadurrogás, s a citromba harapott szilveszteri malac sem, de bensőnkben valami minden bizonnyal megváltozik, „szegény szívünk”, amely hosszú-hosszú idők óta „víg esztendőre” vár, megkönnyebbül és megnyugszik, s távozik belőle az, amivel a szocialisták újabb hosszú regnálása megmételyezte: a gyűlölet.
Most, az óév utolsó napján van némi derűre okunk: a remény. A remény, hogy valóra válik a nemzeti többség óhaja, az újjászületés, amelyet csak egy erős felhatalmazással bíró jobbközép politikai formáció, a Fidesz és szövetségesei vihetnek sikerre. A Fidesz politikusai minden bizonnyal tisztában vannak felelősségük és feladatuk súlyával, s kormányra kerülve ellenpólusát képezik majd a szocio-liberális dilettáns rémuralomnak. Hazugság helyett az igazságot választják, kapzsiság helyett az önzetlenséget, ostoba, mohó zsarnokság helyett a demokratikus józan észt, uszítás helyett a megbékélést. Korrupció helyett az áldozatkészséget képviselik majd, tagadás helyett vállalják a hitet, semmibe vevés helyett az együttműködést, hatalmaskodás helyett a szolgálatot.
A döntő többség bízik abban, hogy így lesz, s talán-talán mind e téren maga is kiállja a próbát, miután megnyomorításáért cserébe számonkérést is remél. Nem a magam nevében mondom, csupán Ady Endrét ismétlem: „Ítél a nép, ítélni fog / S ezerszer jaj a bűnösöknek”. Természetesen nem szabad, hogy ezt az ítéletet a gyűlölet vezérelje. A gyűlölet nem békíthető össze az igazsággal, nem tűri a józan észt, elutasítja az áldozatkészséget és a hitet. Gyűlöletből nem születik újjá semmi.
El kell ismételnem: 2010 áprilisában a választásokon hosszú távra eldől Magyarország sorsa. A „balsors” eltávolításának ez az utolsó esélye. Mindazok, akik ismét – saját kárukból sem tanulva – hisznek a hazugoknak, akik szociális érzékenységet várnak a kíméletlen, tolvaj milliárdosoktól, akik a nemzet felemelkedését remélik a cinikus ámítóktól, akiknek minden úgy jó, ahogyan most van, s szavazatukkal alkalmasint elutasítják a változás reményét, vessenek magukra, hiszen megrögzött ostobaságukkal a „múltat” szolgálják és veszélyeztetik a „jövendőt”.
A hagyományos jókívánságban a „boldog” és az „új” szó egymás mellett szerepel. Persze nem tudjuk pontosan meghatározni, mi a boldogság és mi az új. Most ez a kettő azonban tényleg összefügg. Amit most újnak nevezhetünk, az nem más, mint a boldogság akarása. A meleg szoba, a békesség, az egymás iránti tisztelet, a szabadság, az igazságosság s a legalapvetőbb eszmény: a szeretet. A megújulás egy olyan jövőt jelent, amelyben a magyar szereti a magyart, s befogad minden más értéket, népcsoportot, vallást, amelyben újra felélednek az emberi kapcsolatok.
Ez a reményünk. S ebben a reményben – mégiscsak engedve a hagyományoknak – boldog új évet kívánok a Magyar Nemzet olvasóinak és a magyar nemzet minden tagjának.