A disznóvágás vállaljai kultúrája

A kultúrába az élet minden része beletartozik, az öltözködéstől a viselkedésen át a politikai közbeszéd minőségéig. Ha tehát e kategóriába soroljuk a falusi disznóvágást, akkor nem tévedünk, hisz még legelfuseráltabb formájában is része az étkezési és népi szokásrendszernek, vagyis kultúrának. Ilyenformán a kulturális újságírónak könynyű a dolga, nincs beszorítva a koncertek és színházi előadások szűk keretébe, mindent mindennel bátran összefüggésbe hozhat. Amikor Antall István elmegy Papp Tibor után a vállaljai disznóvágásra, és onnan hoz életképet, amiben felvázolódik a határ menti vidék, a Nagykárolytól trianoni döntéssel elvágott kis falu elmúlt évszázados sorsa, akkor nem lépi túl egy kulturális műsor kereteit. Csak szépen átrajzolja. A Kultúrkör című műsornak egyébként éppen ez a törekvése, a magyar szellem körülrajzolásának a szándéka.
Antall István azoknak a régi rádiósoknak a maradéka (Kövesdy Zsuzsannával, Filippinyi Évával, Liptai Katalinnal, Kulcsár Katalinnal), akik valóban otthonosan járnak a magyar kultúra házában. A kulturális újságírónak is érnie kell, összeszedni évek munkájával azt az ismeretanyagot és értékmércét, ami biztosan vezeti. Ízlése persze mindenkinek van, ez további segítség lehet (vagy hátráltató), ugyanakkor az idő előrehaladtával fennáll a bennfentessé válás veszélye is. Túl sok lesz az ismerős. A gazdasági újságírót ez nem fenyegeti, a vállalatvezetők és politikusok ugyanis jönnek-mennek, nincs idő megszeretni őket, a művészeti és szellemi életet azonban nem szokták leváltani. Antall István nemcsak szorgalmas rádiós, hanem megfelelő mértéktartással és ízléssel is dolgozik. Közben még élvezi is a munkáját, jár-kel az országban, és a vállaljai disznóöléseken jókat is eszik. Ettől élnek az anyagai. A disznó az utolsót sivítja, Antall áll, fogja a mikrofont, a Párizsból hazalátogatott, kiállítására készülő író-költő, Papp Tibor pedig arról mesél, milyen volt az élet gyermekkorában Vállaljon, ebben a határ közeli sváb faluban. Közben a disznót forrázzák, vakarják, előkerül Fodor István mérnök, az Ericsson Magyarország alapítója és volt vezetője, aki újabban a Szárny és teher című tanulmány egyik szerzőjeként lépett a nyilvánosság elé. Antall azt kérdezi, hogy lehet, hogy ez az eldugott kis falu jeles emberek sorát termelhette. Fodor pedig felidézi az ötvenes évek végi–hatvanas évekbeli Mátészalka polgári világát. Másfél évtized telt el akkorra a felülvezérelt szocializmusból. A szellem még élt.
Közben a disznó darabolódik, a háttérben átvonulnak a Becsky fivérek, feltűnik néhány gondolat arról, hogyan lehetne egészséges országgá tenni ezt az elrontott, normális arányaiból kirángatott Magyarországot, mindez egy kulturális műsorban. Nem több az egész öt-tíz percnél. De mégis van benne valami vigasztaló, reményt keltő. Olyan, mint a vállaljai szalonna felejthetetlen íze.
(Kultúrkör, Kossuth rádió.)