A magyar gazdaság visszaesésének elhúzódása

Kimondatlanul is egyre gyakoribb, hogy több milliárd forint vissza nem térítendő támogatást külföldi magáncégek kapnak, s az előző évekhez hasonlóan az egyedi kormánydöntések kedvezményezettjei a multinacionális vállalatok. Ezek körében alig akad hazai vállalkozás, annál inkább külföldi tulajdonban álló óriáscégek, amelyek hosszú ideje élvezik a diszkriminatívnak is tekinthető előnyszerzés valamilyen formáját. A mindmáig zavarbaejtően egyoldalú támogatási rendszer ellenére a foglalkoztatottak legalább kétharmada inkább az itteni szektorban talál kisebb-nagyobb munkát. Vagyis a gazdaság kettős szerkezete ellenére is olyan fordulatra lenne szükség, amelyik a hazai vállalkozásokat segíti a támogatások valamilyen változatával. Legfőképpen a reálgazdaságban elkerülhetetlenek azok a szervezeti intézkedések, amelyek a hazai tulajdonú gazdaság szerkezetének újraépítését teszik lehetővé.
Sokféle jelből következtethetünk, hogy a gazdaság modernizálása helyett pusztán a tettetett felzárkóztatás zajlik, s miközben nap nap után hangzatos szólamok hallhatók a hazai pénzügyi rendszer elért stabilitásáról, a jövedelmezőség csökkenésének megállításáról, a hitelek aránya már duplája a tavalyinak. Nem szólva a mezőgazdaság egyre kétségbeejtőbb helyzetéről, aminek pusztán egyik jele az állandósult piacvesztés. Ennél jóval árulkodóbb a multinacionális cégek túlzott térnyerése, hiszen hovatovább nincs még egy ország Európában, ahol annyi multinacionális élelmiszer-kereskedelmi üzlet lenne található, mint hazánkban. Így ha legalább odáig eljutnánk, hogy a különböző befektetők az országot újra életképesnek tartanák, akár előbb-utóbb reménykedhetnénk is. Ám mivel a társadalom egyszerűen végképp belefáradt a sorozatos megszorításokba, vélhetőleg az önsorsrontó politikának újabb és újabb változata kel életre, amik közül várhatóan az állami újraelosztás visszaszorítása lesz a legfájdalmasabb. Ám a halaszthatatlan reformok akkor sikeresek, ha közben nem szűnik meg véglegesen az állampolgári bizalom. Márpedig a gazdaság a rendszerváltás óta a legmélyebb recesszión megy keresztül, amelynek oka egyfelől a magyar áruk iránti világpiaci kereslet drasztikus csökkenése, másfelől a hazai gazdaság szereplőinek válsághoz való alkalmazkodása.
A legnagyobb nehézségek egyike abból ered, hogy a megcsappant munkajövedelmek értéke legfeljebb egyötöde a fejlett nyugat-európainak, amiből lehetetlen megtakarítani. Mert ha sokan úgy gondolják is, hogy az államot egyik-másik vállalathoz érdemes hasonlítani, amiben csupán a bérköltségek minimalizálása a feladat, mindenképp tévúton járnak. Az elhúzódó recesszió, a növekvő munkanélküliség vagy éppenséggel a devizahitelesek törlesztőrészleteinek kiszámíthatatlan alakulása és a folyamatosan változó adórendszer miatt még inkább a jövővel kapcsolatos bizonytalanságok növekedésére számíthatunk. Jóllehet ezek a tényezők a megtakarítások növelésére, a kiadások csökkentésére ösztönöznek, a várhatóan tartósan alacsony belső kereslet ahhoz vezet, hogy a vállalatok még kevesebbet ruháznak be. Holott az állampolgárok többsége semmire nem vágyakozik, mint valamelyest élhetőbb társadalomra, amelyhez feltétlen bizalomra van szükség. Kivált azért is, mert a gazdaság mintegy harmada nemcsak a jogszerű működés szabta kereteken kívül működik, hanem ráadásul a tisztességes normák betartása nélkül. Legalább abban reménykedhetünk, hogy az állami szerepvállalás megerősítése a gazdasági visszaesés egyik akadályát jelenti, s ez lehet az elmúlt időszak válságkezelési tapasztalatainak legfontosabb felismerése.

A szerző szociológus, egyetemi előadó