Hangművészek Európa szívében

Nagyon el lehet kényeztetve a hazai közönség, ha egy olyan minőségű hangverseny, mint a Tonkünstler zenekaré az Európa szívében csereprogram részeként fél házzal megy, ráadásul mindkét alkalommal. Ráadásul úgy, hogy Christiane Oelze a vendégszólista. Teljességgel érthetetlen

Biás Zoltán Barna
2010. 02. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Be kell vallanom, a két évvel korábbi Berlioz-koncert óta, amelyet a hasonlóan fiatal dirigens, Tugan Szokijev vezényelt, nem volt ilyen zsigeri élményben részem. 2004-es beugrása óta Andrés Orozco-Estrada is az élvonalban van, megérdemelten. Megkockáztatom, megérdemeltebben, mint Gustavo Dudamel. Olyan izzó temperamentum az övé, amely talán latinságával és/vagy ifjú korával magyarázható, és amely mentes minden olcsó külsőségtől, beleértve a zenei megoldásokat is. Persze egy ilyen zenekar sem árt hozzá. Gazdag, árnyalt hangzással, elképesztő összjátékkal és profizmussal. És az egyre ritkábban tapasztalható örömzenéléssel, ami kevés együttes sajátja. Nem csak hallgatni, nézni is jó volt a zenészeket, kommunikációjuk sokat elárult immár vezető karmesterükkel. A szólista is megért egy misét. Kiegyenlített, gazdag hang birtokosa, kiváló személyiség.
A műsor jóvoltából a 19. század utolsó harmadának Bécse elevenedett meg, annak minden gazdagságával és szépségével, Brahms, Wolf és Strauss költészetével és pompájával. Kivételnek az alaphangot megadó Villa-Lobos-részletek tűntek a Bachianas Brasileirasból, ám ezek is remekül illeszkedtek a programba. Wolf szépen kidolgozott Olasz szerenádja után (pazar hegedűszólóval!), két dala csendült fel, a spirituális Ima (Mörike-dalok) és a Mignon (Goethe-dalok), a mediterráneum utáni szenvedélyes vágyódás. Wolf után Richard Strauss csodálatos Szeptemberét (a Négy utolsó dalból), a szellemes, mókás, incselkedő Anyai mondókát, végül felséges ráadásként a Morgent kapta ajándékba a hálás közönség.
Ennyi csoda után el is kélt a szünet, különösen „Beethoven tizedikje”, azaz Brahms I. szimfóniája előtt, amelyre szintén nem lehetett panasz. Ritkán hallható egységben és minőségben szólalt meg; izgalmas, lélegzetelállító megoldások sorjáztak egymás után. A negyedik tétel híres himnikus dallama éterien szép volt, tele költészettel, a finálét pedig monumentálisan formálta meg a dirigens, elképesztő temperamentummal és tűzzel.
Oldalakon keresztül lehetne ecsetelni, boncolgatni az egyes darabok interpretációját, ám ezt a terjedelmi korlátok nem teszik lehetővé. Inkább azt ajánlom mindenkinek, hallgassa meg őket, ha legközelebb a Művészetek Palotájába látogatnak. Bár ilyen csekély érdeklődés után nem csodálnám, ha elmenne a kedvük tőle…
(Christiane Oelze – szoprán, Tonkünstler-Orchester Niederösterreich, vezényelt: Andrés Orozco-Estrada, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, február 6.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.