Itt a Kánaán – Bajnaiék szerint

Csortos Gyula kommersz darabokban nem szerette megtanulni a szerepét. Egy súgó a kedvében akart járni, így megkérdezte, hogyan súgjon? – Az első szót ordítva, a többit üvöltve – mondta a színészlegenda. Mindezt csak azért meséljük el, mert nem tudni, miként tudja fokozni az MSZP azt az ordítozást, amit programtervezetében és retorikájában már jóval a választások kitűzése előtt megkezdett. Hovatovább két szegényes kampányelemük maradt: az egyik a kígyó, a másik a béka. A nyugdíjasok terrorizálása és a kitalációk, rágalmak terítése a sohasem volt Fidesz-tervekről.
Ez a vakhit a nép manipulálhatóságában hatja át programtervüket, amely Kiegyezést! néven tűrte el a nyomdafestéket a decemberi kongresszusukon. Élünk a gyanúperrel, nem véletlenül kerülik azóta is a propagálását. Nehéz elképzelni, hogy a tizenöt oldalas öndicsérő ömlengéstől térjen meg a párt kebelére a sok csalódott, elvándorolt egykori szocihívő. Az MSZP-vezetők fogadkozása szerint ezt fogják választási programmá dagasztani január végére. Nem lesz egyszerű művelet. Egy-két napjuk maradt rá, hogy állják a szavukat. Az irat hű látleletét adja az MSZP mai roggyant, ám nem lebecsülhetően agreszszív állapotának, ezért érdemes csupán foglalkoznunk vele. Legfontosabb újdonsága a hangvétele. Az utódpárt programját még sohasem hatotta át ilyen elsöprő mértékben az ellenfél iránti harcos gyűlöletkeltés. Még a négy évvel ezelőttiben sem. Érezni a háttérben Gyurcsány sziluettjét.
Ha valaki tájékozatlan, s nem tudná, hogy olyan politikai formáció dokumentumáról van szó, amely nyolc esztendeig hatalmon volt, megesküdne rá: egy régóta ellenzékbe szorult párt programját tartja a kezében. Szokták mondani, hogy az MSZP verhetetlen tömeghülyítésben, és kiváltképp jól teljesít vészhelyzetekben, a nyugdíjasokat pedig valóságos kígyóbűvölőként babonázza meg. Alighanem intő jel lehetett azonban, hogy a karácsony előtt nagy vehemenciával, síppal-dobbal, Lendvai Ildikóval és Mesterházy mesterrel meghirdetett többhetes budapesti tájékoztató kampányukra annyian sem voltak kíváncsiak, mint egy hírverés nélküli kisállatvásárra.
Megfoghatatlan, honnan merítik a vakmerő magabiztosságot, hogy egy teljes választási programot az ellenfél ócsárlására alapozzanak. Tulajdonképpen három fő pillérre épül a dolgozat. Az egyik a polgári oldallal, illetve a szélsőségekkel való intenzív riogatás. Ennek szerves részét képezik a különböző fiktív, koholt ellenzéki programpontok, amelyeknek sötét színekkel való felfestése hivatott elborzasztani az embereket a polgári erőkre való voksolástól. A második eleme a Kiegyezést!-nek az állítólagos eredmények szeretetteljes és igen hosszadalmas felsorolása. Ez utóbbihoz nem kis bátorság kell, lévén nem más naprendszerben élő lények, hanem olyanok számára íródott, akik ezen a lerabolt kilencvenháromezer négyzetkilométeren töltötték az elmúlt nyolc esztendőt. Az iromány harmadik lába az ígéretek csodás palotájaként írható le. Ez az alapállás nem kevésbé merész, miután olyan pártról van szó, amelytől nyolc évig csak vállalásai ellenkezőjének teljesítésére futotta. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a legkönnyebb dolga itt volt Lendvai Ildikóéknak, hisz csak ki kellett copyzni a 2002-es és a 2006-os választási programokból a megfelelő szavazócsalogató passzusokat. Hogy mégse legyen tökéletesen ugyanaz a szöveg, ráküldtek egy jókora adag rózsaszín cukormázat, megduplázták az ígérethalmot, és megbolondították egy kis uszítással. Minden túlzás nélkül az olvasható ki a kiadványból, hogy a magyar lakosság megérkezett az ígéret földjére, ahol az MSZP oltalma alá helyezte magát. Írd és mondd, egyetlen hibát nem voltak képesek találni saját nyolcéves működésükben. Olyan mondatokba ütközni lépten-nyomon, mint: „végül megküzdöttünk (értsd: mi, szocialisták) a világválsággal”, „Magyarország az elmúlt nyolc évben előrehaladt, fejlettebb és szabadabb lett”, „Nyolc év alatt példa nélküli ütemben, olykor a gazdaság lehetőségeit is meghaladó mértékben emelkedtek a jövedelmek, bővült a fogyasztás. Az elmúlt nyolc évben közel duplájára nőtt mind a bruttó, mind a nettó átlagkereset.” Arról is értesülhetünk a brosúrából: „Kemény változások árán, de évtizedekre (!) stabillá tettük és fenntarthatóvá tettük a nyugdíjrendszert.” A következő kijelentés sem utolsó: „Az elmúlt évek kormányzása agrárbékét teremtett a különböző méretű vállalkozások között, és történelmi léptékű modernizációt indított el. Soha ennyi pénz nem áramlott a mezőgazdaságba.” És még egy blődség: „Magyarország történetének legnagyobb fejlesztési programja indult el. Hazánk 2004-től uniós befizetéseinek többszörösét használhatja fel.” Legvégül, csak kötélidegzetűeknek: „Az MSZP bebizonyította: a bajban képes megvédeni az országot. Helyreállította a magyar gazdaságba vetett bizalmat, stabilizálta a forintot.”
Egy szó mint száz: hamisítatlan tejjel-mézzel folyó Kánaánná varázsolták e válságoktól ölelt kis országot a műbaloldaliak. Nem is érthető, miért kell itt elégedetlenkedni, pláne választást tartani, amikor szinte a sziklából is vizet fakasztva, fokozhatatlan, örökös örömök kertjében élhet a szerencsés lakosság. Túlcsorduló hurráoptimizmus uralkodhat el azon, aki a mozgalmár MSZP-programot böngészi. Csak akkor gyúl harag a nemes szoci keblekben, ha az ártalmas ellenzék törekvéseire kénytelenek kitérni. A mulatságosan horrorisztikus minősítések egész bőségszaruja miatt csak a legjellemzőbb részletet tudjuk idemásolni. Eszerint a jobboldal „csak kevesek biztonságát javítaná, korlátozná a szabadságot és a demokráciát, ellenőrizetlen hatalmat akar”. Mit tehetünk ehhez hozzá? A leghelyesebb magatartás az együtt érző hallgatás, amely még a sportszerűtlen, ám mentálisan leépülő ellenfélnek is kijár. Semmi esély arra, hogy a kényszeres képzelt világból bármi is kirángathatná az utódpártiakat. Az újabb felmérések rájuk nézve talán az utolsó vészjelzés számukra: a megalapozatlan ígéretorgia, a beteges öndicséret és a gyűlölködés koktélja taszítja az embereket.