Van, amikor halmozódnak a kedvenc témák, mint például a német–török koprodukcióban készült Sahadában (Hit), Burhan Kurbani iszlám-népszerűsítő filmjében. Az első filmes rendezőnek szerencséje van, a divatos mondanivaló, személyes sorsa és tehetsége a versenyprogramba juttatták diplomamunkáját, persze kellett hozzá a válogatók liberalizmusa és elkötelezettsége az említett témák iránt. A berlini második generációs mozlimok között játszódó tanmese egy iszlám közösség három tagjának életét követi. Az egyik főhős egy rendőr, aki véletlenül meglő egy várandós asszonyt. A nő elvetél, és a rendőrt emiatt olyan mély bűntudat gyötri, hogy otthagyja feleségét és gyönyörű kisfiát, áldozatot akar hozni az asszonyért, akinek meggyőződése szerint tönkre akarta tenni az életét. A másik hős az imám fiatal lánya, aki illegális abortuszt végeztet. Őt eleinte nem a bűntudat gyötri, hanem a műtét fizikai következményei, később viszont Allah büntetéseként értelmezi a fájdalmat, és apokalipszist vizionál. A harmadik szál egy konyhásfiúé, aki homoszexuális viszonyba keveredik egy munkatársával, emiatt küzd egyébként erős hitével. Hármójuk Allahhal vagy saját magukkal vívott küzdelmét nézhetjük végig másfél óra alatt, s az ifjú rendező reményei szerint megvilágosodva hagyjuk el a mozit. Nem tudom pontosan, kinek szól a film, a megtévedt muzulmánoknak vagy a vallásukat gyanakvással szemlélő keresztényeknek, én mindenesetre levontam a tanulságot: a hit fontos, és ha okosan fordulunk Isten felé, irányt ad.
Az iráni filmek divatja nyilván a választás körül kitört felkelésnek köszönhető, a politika támogatja az egyébként nem minden esetben a legerősebb munkákat. Rafi Pitts története, A vadász banális sztorival próbál mesélni a rendőrállam borzalmairól. A főszereplő (maga Rafi) az egyik tüntetésen meggyilkolt feleségért és kislányáért áll bosszút: találomra megöl két rendőrt. A hegyekbe menekül, de elkapják, és végül egy ostoba hiba miatt lelövik. Fura film, nem lehet benne senkivel azonosulni, a rendező szerint nem is kell, mert csak kérdéseket próbál feltenni. Na most ezek a kérdések vagy érdektelenek vagy nem sikerült őket pontosan megfogalmazni, mert bennem csak egy merült fel: vajon nem túlvezérelt-e kissé az iráni filmek iránti kritikátlan világszimpátia.
Lisa Cholodenko A gyerekek jól vannak című filmje komédia egy leszbikus családról. Két, ugyanattól a donortól származó gyereket nevelnek. A történetet a két gyerek indítja el, akik kíváncsiak apjukra, megkeresik, és ezzel felborítják a család gondosan megtervezett egyensúlyát. Az egyik anya (Juliannne Moore) összeszűri a levet az apával (Josh Hutcherson), a másik anya ezt megtudja, és innen minden úgy működik, mint minden családban: féltékenységi dráma, száműzetés a közös ágyból, megbeszélés, a betolakodó elkergetése, a házasság megszilárdulása. A leszbikus pár mindennapjait iróniával ábrázoló film, ha jóindulattal szeretnénk értelmezni, a házasság mellett érvel, de a gyenge, szexmániás apa ábrázolása miatt értelmezhető férfiellenesnek vagy épp a leszbikus családalapítás melletti kampánynak is. Ha bemutatják Magyarországon, nem jósolok neki nagy jövőt.
PANAHI NEM MEHETETT. Kerekasztal-beszélgetésre várták Dzsafár Panahi iráni rendezőt a Berlinaléra, ám a filmfesztivál szervezőinek legnagyobb döbbenetére nem kapott engedélyt, hogy elhagyja szülőhazáját. A rendező 2000-ben kapta meg az Arany Oroszlán-díjat Velencében A kör című filmjéért, amelyet Iránban betiltottak. Dzsafár Panahi 2001-ben volt a Titanic-fesztivál vendége Budapesten.
origo.hu
Zivatar, felhőszakadás és lehűlés jön
