Nem középiskolás fokon

Világhírű Nobel-díjas kémikusunk, Oláh György elismeréssel szólt a piarista gimnáziumról, ahol a középiskolát végezte, s magas fokú humán oktatásban részesült. Nyelveket tanult, irodalommal és történelemmel foglalkozott, a kémia később kezdte érdekelni. Emlékei mély nyomokat hagytak benne, s aztán egyetemi oktatóként maga is gyakran kezdte óráját irodalmi példákkal, például a Faustról való beszélgetéssel kémikushallgatóival.
Évek óta tapasztaljuk, hogy a közép- és felsőoktatás rendszere szüntelen változtatgatások kísérleti alanya. Mintha valaki kiadott volna egy titkos jelszót: „Semmi nem kristályosodhat ki!” Elfelejtjük, ami jó volt, újítunk ész nélkül. Rendeletek és módosítgatások tömege születik, gyakran a pedagógusok álláspontja ellenére (például buktatás csak szülői beleegyezéssel történhet). A tanárok véleménye alig nyom a latban, a diákokra úgy tekintenek, mintha futószalagra tett munkadarabok lennének.
Csaknem másfél éve Sólyom László javaslatára létrejött a Bölcsek Tanácsa, amelynek feladata az volt, hogy az oktatás és a korrupció kérdéskörében ajánlásokat fogalmazzanak meg. Álláspontjuk szerint hazánk kilábalása a válságból nem történhet meg az oktatási rendszer újragondolása nélkül. Nem mindegy, hogy a jövő generációk milyen életérzéssel, mekkora tudással, milyen társadalmi tapasztalatokkal kerülnek ki az iskolából. Jelenleg a magyar oktatási rendszer maga is válságban van, vagy ahogy a Bölcsek Tanácsa fogalmazott: „a szétesés küszöbére ért, a felsőoktatásban vészhelyzet van”. Szükség van egy nemzeti oktatásstratégia megalapozására. Ahol az oktatás mellett a nevelés, a közösségteremtés is a helyére kerül.
Öt éve botrány kísérte az érettségit, tételek szivároghattak ki, azóta sem erősödött a bizalom az oktatásirányítás iránt. Az ajánlások arra is kitérnek, hogy a bolognai rendszer nem kedvezett a mi évszázados felsőoktatási metódusunknak, mégis egy ciklus alatt áterőltették. Átgondolás nélküli bevezetése bizonytalansági tényezőket betonozott be, vissza kellene térni a régi, kétszakos, ötéves képzési rendszerhez.
Csermely Péter biokémikus, a Bölcsek Tanácsának tagja leszögezte, ha az iskolai értékrendet nem sikerül megerősíteni, Magyarország szétesik. Mi tagadás, erre vannak jelek. Már a szemünk se rebben, amikor politikusokról kiderül, hogy diplomát, nyelvvizsga-bizonyítványt hamisítanak, és nem kíséri őket közmegvetés, mert a társadalom morális állapota alacsony szinten van. A médiában a tanári tekintélynek már nem is a társadalmi fontosságáról esik szó, hanem hogy egyáltalán kell-e ez a poroszos hagyomány. A legújabb botrányról, a középiskolai felvételizők számára túl nehéz matematika-feladatsorról nyilatkozó Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke szerint a példákat nem kellett mindenkinek megoldania, a matematikus tehetségeknek az smafu volt. Csak hát ez nem a matematikai diákolimpia selejtezője volt. Látta-e ez az illetékes, hogy a frusztrált diákok milyen arccal szédelegtek ki a felvételiről? Normálisnak tartható egy tizennégy éveseknek tartott vizsgán az, hogy tizenkét példát kapnak négy alponttal, tehát a negyvenöt percből egy-egy feladat megoldására egyetlen perc jutott nekik? Mint megtudtuk, a magyarfelvételi viszont „túl könnyű” volt. Még mindig itt tartunk tehát, hogy csak a reáliák a fontosak, mint a sztálini tudományos-technikai forradalom idején? A józan ítéletű tanárok véleménye, vagy Oláh György bevezetőmben idézett szavai nem számítanak?
Igaz is, hát ki ő a Hiller-tárca Oktatási Hivatalának elnökéhez képest? Csak egy Nobel-díjas.