Egyetlen politikai folyamat sem működik magától, minden változtatáshoz emberek szívós munkájára van szükség. Az pedig természetes, hogy nem gondolkodik mindenki ugyanúgy, főként ha sok pénzről és új lendületről van szó. Mint a Türk Államok Szervezete esetében. A türk nyelvű népek informális hálózata olyan keretrendszer, amelyet tartalommal kell megtölteni, hogy működhessen. A hajlandóság egyértelműen megvan a tagokban és megfigyelőkben, és rengeteg munka vár ránk, hogy a folyamat valóban beinduljon. Ez pedig szúrja azok szemét, akik megrekedtek a szövetségi rendszerek felépítésének XX. századi módjánál.
A világ ma már nem tömbösödik, szó sincs olyan csoportokról, amelyek tagjai mindenben mindig egyetértenek. Az ideológiákat kivetették magukból a közösségek, mármint azok, amelyek modern módon gondolkodnak. Egykoron kötelező volt kommunistának lenni vagy annak látszani, hogy ne érezze meg magán a megszállt ország az ideiglenesen ott állomásozó szovjet csapatok haragját. Ma már csak azok várják el az egyedül üdvözítő tanok folyamatos visszabiflázását, akik nem értenek a dinamikusan változó világhoz. A liberális eszmék, a woke-ideológia, az atomizálódó, önző társadalmak kialakításának célja az Európai Unióban és az Egyesült Államokban folyamatos, bármennyire is unalmas és fájdalmas. A türk nyelvű népek hálózatának sajátsága az, hogy senki se akar beleszólni a másik életébe. Nem a mi dolgunk eldönteni, miként működjön Azerbajdzsán vagy Üzbegisztán, ahogy azok sem várnak el tőlünk ideológiai hasonulást. Magyarország nem türk nyelvű ország, de a történelmi kapcsolatok feljogosítják arra, hogy megfigyelőként részt vegyen a dinamikusan fejlődő és sok lehetőséget rejtő hálózat munkájában. Cserébe hozzáférhetünk egy hatalmas régió kulturális és gazdasági kincseihez, ráadásul egy olyan térségről van szó, ahol távoli rokonként tekintenek a magyarokra. Nem szabad naivnak lenni, az olyan országok, amelyek naponta diktatúráznak a sajtóban, utalva Közép-Ázsia országaira vagy Törökországra, alig várják, hogy az említett kincsekre rátehessék a kezüket. Kazahsztán olaja nagyon vonzó a nyugati cégek számára, egymásnak adják a kilincset az olajtársaságok képviselői Asztanában, és nem kérdés, hogy semmi szükségük egy riválisra. A legegyszerűbb megoldás persze mindig az, hogy diktatúrát kiáltanak, kvázi megfenyegetik az együttműködésre kész feleket, majd ők maguk viszik el az áhított kincset. No persze most Oroszországnak nagyon rossz az imázsa, a közlekedés is akadozik Európa és Közép-Ázsia között, ráadásul a térség valaha a Szovjetunióhoz tartozott, a közös nyelv pedig leginkább az orosz, vagyis minden szakmájához értő újságíró és politikus képes pillanatok alatt befeketíteni a tanácsot. De ez csak manipuláció, nem az igazság.
