Ötkarikás sikerek, évszaktól függetlenül

A minap derült ki, hogy Pulai Imre nem kapta meg a lehetőséget az indulásra a vancouveri olimpia szánkóversenyén, így egyelőre nem sikerült a 2000-es sydneyi nyári ötkarikás játékokon kenuban megszerzett aranyérme után a téli csúcseseményen is rajthoz állnia. A hírek szerint négy év múlva is próbálkozni fog, és akkor bekerülhet azon tizenkét magyar sportoló közé, akiknek összejött az a bravúr, hogy télen és nyáron is részt vegyenek olimpián. Vagy akár megközelítheti az egy-egy aranyérmet szerző amerikai Eddie Eagen rekordját

Magyar duplázók
Gyenesei Leila (2006: sífutás, 2008: öttusa)
Kürti Éva (2002: bob, 2004: atlétika – diszkoszvetés, súlylökés)
Gyulai Miklós (1994 és 1998: bob, 2000: atlétika – síkfutás)
Horváth Gergely (2004: atlétika – gerelyhajítás, 2006: bob)
Kürtösi Zsolt (1996 ás 2000: atlétika – tízpróba, 2006: bob)
Margl Tamás (2004: atlétika – távolugrás, 2006: bob)
Hircsák István, Szamosi Ferenc, Háray Béla (1936: jégkorong, 1936: gyeplabda)
Déván István (1912: atlétika – síkfutás, 1924: sífutás és északi összetett)
Szepes Béla (1924: sífutás és északi összetett, 1928: atlétika – gerelyhajítás)
Farkas Mátyás (1928: atlétika – tízpróba, 1936: jégkorong)

Talán az még kevésbé meglepő, hogy három jégkorongozónk, Hircsák István, Szamosi Ferenc és Háray Béla az 1936-os, Garmisch-Partenkirchenben megrendezett téli olimpián elért hetedik helyezés után nyáron, Berlinben gyeplabdában is kipróbálta magát, és ez a gárda a nyolcadik lett. Hokis csapattársuk, Farkas Mátyás 1928-ban, Amszterdamban a tízpróbázók között ért oda a 21. helyre, s később a román atlétikai válogatott szövetségi edzője is volt.
Szepes Béla Magyarország első síugróbajnokaként szerepelt az első, 1924-es chamonix-i téli ötkarikás játékokon, ahol mind a 18 kilométeres sífutást, mind az északi összetett számot feladta, ám négy évvel később ezüstérmet szerzett az amszterdami olimpia gerelyhajító döntőjében. Vele együtt állt rajthoz Chamonix-ban Déván István – az északi összetettet ő is feladta, sífutásban 31. lett –, ő 1912-ben a stockholmi olimpiai csarnokban futott 200 és 400 méteren, valamint a 4x400-as váltó tagjaként, de egyik számban sem ért el helyezést.
A legnépszerűbb párosítás az atlétika és a bob, 1994 és 2006 között öten is szerepeltek nyári és téli olimpián ebben a két számban. A legpatinásabb név Gyulai Miklósé, a magyar bobsport egyik felvirágoztatójáé, akit sportriporterként és a Magyar Atlétikai Szövetség elnökeként is ismerünk. 1994-ben Frankl Nicholasszal párban 28. lett, 1998-ban a 24. helyen végzett négyfős csapat tartalékja volt, míg a 2000-es sydneyi játékok 4x100 méteres futószámában a 21. helyet szerezte meg. A 2006-os torinói olimpián 24. helyen végzett négyes bob-
csapat tagjai közül Kürtösi Zsolt, Margl Tamás és Horváth Gergely (utóbbi tartalék volt) korábban mind atlétaként rajtoltak nyári olimpián, hármuk közül a legjobb eredményt Kürtösi Zsolt érte el Sydneyben, 11. lett a tízpróbázók között.
A közelmúltig, Pekingig csupán egyetlen magyar hölgy akadt, aki nyáron és télen is szerepelt a játékokon: Kürti Éva. 2002-ben a mellrákból felgyógyult, s korábban szintén atletizált Stréhli Ildikóval párban a kettes bobosok tizenötös mezőnyben 13. helyezést ért el, nyári olimpiára csak ezután, 2004-ben jutott ki, de súlylökésben és diszkoszvetésben sem sikerült maradandót alkotnia. És hogy ki az a sportolónő, aki 2006-ban a 10 kilométeres sífutás 69. helyén végzett (ami után elájult…), és részt vett a 2008-as, pekingi játékokon? Gyenesei Leila, aki hobbisízőként állt rá a kvótaszerzésre, de a torinói olimpia után rögtön átnyergelt az öttusára, és e versenyszámban Pekingben 24. lett.
Nem is egy olyan sportoló akad, aki télen és nyáron is dobogóra állhatott, bár az éremhalmozókat külföldön kell keresni. Kiemelendő Gillis Graftström és Eddie Eagan, az ő teljesítményük aranyakban mérhető. Igaz, a svéd műkorcsolyázó – bár összesen három arany- és egy ezüstérmet szerzett – mindezt egy sportágban tette. 1920-ban, Antwerpenben még a nyári olimpia műsorán szerepelt a műkorcsolyázás, s Graftström annak ellenére diadalmaskodott, hogy a döntő előtt eltört a korcsolyája, s a városban csak kunkorodó végűt sikerült helyette szereznie. Aztán négy, nyolc, majd tizenkét évvel később már a téli helyszíneken brillírozott, s utolsó olimpiáján, 1932-ben talán csak azért lett második, mert mutatványa közben összeütközött egy fotóssal. Az amerikai Eddie Eagen jogtanulmányai mellett bokszolt – a sportágválasztásban talán az is segített, hogy öten voltak fiútestvérek –, s nagyjából akkor, amikor Graftström korcsolyát vásárolt, Eagen az antwerpeni állatkert csarnokában az olimpia félnehézsúlyú ökölvívó bajnoka lett. Négy évvel később már az első körben kiesett, majd ügyvédi munkái mellett edzősködött is. 35 éves korában egy este hazatérve újságolta feleségének, hogy benne van hazája négyfős bobcsapatában, bár a Lake Placid-i utazás előtt nem is ült bobban. Ám néhány csúszás után úgy összecsiszolódott a csapat, hogy végül két másodperccel gyorsabbnak bizonyult egy másik amerikai egységnél, s ezzel az ökölvívóból lett bobozó a második olimpiai aranyérmét szerezte meg. Ez a páratlan bravúr – két különböző sportágban, nyári, illetve téli olimpián – csak neki sikerült.
Eagennek a norvég Jacob Tullin Thams próbált a nyomdokaiba lépni, hiszen miután 1924-ben síugrásban olimpiai bajnok lett, 1936-ban, Berlinben a nyolcméteres vitorlások között állt rajthoz, de társával „csak” az olaszok mögött ért célba, így maradt az ezüstérem.
Christa Luding-Rothenburger jóval később ért el hasonló bravúrt. A jelenleg ötvenéves német hölgy teljesítményében az a lenyűgöző, hogy gyakorlatilag egyszerre volt gyorskorcsolyázó és pályakerékpározó. Több éve korcsolyázott már, amikor 1980-ban edzője, s egyben későbbi férje tanácsára kezdett el kiegészítésként a nyári szezonban kerékpározni. Így történhetett meg, hogy 1984-ben 500, majd 1988-ban 1000 méteren gyorskorcsolyázó- bajnok lett, s hét hónappal második győzelme után ezüstérmet „tekert” a szöuli olimpián. Történetünk utolsó szereplője a kanadai Clara Hughes, aki ma is aktív sportoló, s ugyanezt a két sportágat keverte. Már 15 éves korában elhatározta, hogy gyorskorcsolyázóként olimpián fogja képviselni hazáját, előbb mégis biciklire ült, s 1996-ban, Atlantában mindkét országúti kerékpár számban bronzérmet szerzett. 2000-ben nem ért el helyezést, majd elkezdett korcsolyázni, 7 hét edzés után bekerült a nemzeti csapatba, s 16 hónappal sydneyi szereplését követően a 2002-es téli játékokon bronzérmet szerzett 5000 méteren. Ám a java csak ezután jött: több világversenyen szerzett érem után a 2006-os torinói olimpián a bronzot aranyra „cserélte”, s az akkor először megrendezett csapatversenyen ezüstérmet szerzett. A 37 éves hölgy viszi majd a kanadai zászlót a február 12-én kezdődő hazai rendezésű olimpián, s célja nem is lehet más, mint megvédeni címét.