Beteg jogok

Az idők kezdete előtt Aszklépioszt villámmal sújtotta agyon Zeusz, mivel Hadész és Thanatosz, a halál istenei panaszt emeltek a főistennél. Aszklépiosz ugyanis mindenkit meggyógyított, még a halottakat is feltámasztotta…
Hogy ma mennyire jól jönne Magyarországon egy Aszklépiosz, azt az emberek többsége megtapasztalhatja, hacsak nem magánkórház decens környezetében kezelik. Köbli Anikó könyve azonban nem újabb fröcskölődő botránykönyv a bulvármédiában felkapott műhibákról, törlőkendőkről, köpenyzsebekbe dugdosott borítékokról. Erről is szól persze, de nem mutogat és nem vádol, csak kérdez. Mindenkit. Orvost, jogászt, politikust, beteget egyaránt.
Szociográfiájában mély elhivatottsággal és alapossággal néz a statisztikai adatok, kimondott vagy eltitkolt számok, összegek mögé, s vizsgálja az elmúlt húsz év döntéseinek körülményeit. Mert például harmincegy ország betegjogi rangsorában Magyarország hiába a hetedik az előttünk álló Dánia, Németország, Finnország, Svájc, Hollandia és Franciaország mögött, betegjogi közérzetünk mégis sokkal rosszabb, mint a bennünket közvetlenül megelőző francia betegé: 2004-ben 6750 panaszügyben jártak el a magyar betegjogi képviselők, 2008-ban a panaszügyek száma 16 600-ra nőtt. Talán az 1997 decemberében elfogadott egészségügyi törvény volna mindezért felelős? A modernnek számító törvény, amely a benne foglalt betegjogi fejezettel a hatodik olyan országgá emelte hazánkat Európában, amely törvényben garantálja a betegek jogait? Jogaink növekedésével csökkent volna az egészségügy színvonala, vagy csak most már van mire hivatkozni, így sikerült egész kis iparágat teremteni a betegjogi perekből? És hogyan lehetséges az, hogy ha ilyen jól állunk a deklarált jogok terén, egészségügyi ellátásuk során mégis kiszolgáltatottak a betegek, folyamatosan sérül emberi méltóságuk és tájékoztatásukhoz való joguk? Már persze azoké, akik egyáltalán ismerik a jogaikat. Az alapfokú végzettségűek ugyanis gyakorlatilag semmit sem tudnak erről. De ki és mikor mondaná el nekik, amikor egy-egy rendelőben naponta ötvennél több beteget kell megvizsgálnia egy orvosnak, aki esetleg már két napot végigügyelt azelőtt? Csoda hát, ha évente öt-hat száz orvos megy külföldre?
És folytathatnánk a kérdések sorát hosszan. Egy cél vezérli Köbli Anikót: hogyan lehetne beteg és orvos jó viszonyát visszaállítani, javítani az egészségügy színvonalát. Ahogy Mikola István nyilatkozza a könyv végén: Magyarországon is arra törekednek, hogy mindent jogilag rendezzenek, de a morált, az empátiát, a szeretetet nem lehet jogszabályokkal pótolni. De nem a beteg, nem az orvos és nem is a jog tehet a mostani állapotokról. Az eredményes gyógyítás legfőbb alapja a bizalom, ettől azonban még nem lesz európai szintű az orvosok fizetése, nem lesz elég lélegeztetőgép az intenzív osztályokon vagy kevesebb bezárt kórház az országban.
(Köbli Anikó: Aszklépiosztól a betegjogokig. Szépíró Műhely, Budapest, 2009. Ára: 2900 forint)