Diákokat is beszerveznek „bizalmi” munkára

Vona Adrienn
2010. 03. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezer forintos órabért ígért a Biztospont Iskolaszövetkezet azoknak a diákoknak, akik a rosszul kitöltött MDF-es ajánlószelvényeket visszaviszik a lakosoknak. A diákok először e-mailt kaptak a feladatról, majd miután kérdéseik merültek fel, a szövetkezet egyik munkatársa telefonon azt közölte, hogy rosszul kitöltött kopogtatócédulákkal kapcsolatos munkáról van szó. Az alkalmi munkával kapcsolatos első megbeszélés tegnap volt a Magyar Demokrata Fórum székházában. Itt a szövetkezet egyik munkatársa, K. Attila elmondta, bizalmi munkáról van szó, így ne reklámozza senki, hogy mely szövetkezet megbízásából dolgozik.
– Szeretnénk függetlenek maradni, ezért, hogy hol dolgoztok, senkinek ne mondjátok. Azért is van ilyen magas órabér… A szövetkezet azért vállalta ezt a munkát, hogy a diákoknak tudjon kereseti lehetőséget biztosítani – magyarázkodott K. Attila a munkára jelentkező ötven diák előtt. Az iskolaszövetkezet munkatársa ezután a megjelenteknek egyetlen példányban kiosztotta a megbízási szerződését. K. Attila ezt követően kijelentette, hogy a munka részleteit más közli majd.
Lapunk munkatársa diákként bemutatkozva megkérdezte, hogy a cég akkor is kifizeti-e munkavállalóit, ha nem sikerül kijavíttatniuk a kopogtatócédulákat, de erre K. Attila nem tudott válaszolni. Slosár Gábor, az MDF II. kerületi képviselőjelöltje eközben kiosztotta a párt meghatalmazását, majd közölte: ajánlószelvények gyűjtése lesz a feladat. Az, hogy a diákok munkavégzését hogyan ellenőrzik, nem derült ki. K. Attila azonban azt mondta, azok a diákok is megkapják fizetésüket, akik kevés kopogtatócédulát gyűjtenek össze. Ezt vitatni nem is lehet, hiszen bizalmi munkáról van szó, először adategyeztetés volt a feladat, azután pedig már csak ajánlószelvény-gyűjtés.
Az iskolaszövetkezet az alábbi e-mailt küldte szét: „Nagyon megbízható diákokat keresek nagyon jó órabérrel Budapestre! Csak és kizárólag nappalis sulis diákokat tudunk foglalkoztatni!
A munka szerdától jövő hét szombatig tart hétvégén 10–18 óráig, hétköznap 16–20 óráig, tehát 03. 10-től 03. 19-ig. Órabér 1000 Ft.
A feladat adategyeztetés, ami a következőképp történne.
A diákok megadott helyszínen átveszik a konkrét címlistát, elmennek a címekre, ahol tudják, hogy megy, egyeztet, visszajön.
Csak budapesti címek vannak kerületekre lebontva, tehát nem összevissza kell utazgatni.
A munka előtt szerdán lesz egy csoportos megbeszélés, eligazítás, de aki későn jelentkezik, talán még belefér a csütörtöki kezdés is.
Jelentkezés e-mailben a neveddel, telefonszámoddal, mert egyébként nem tudlak elérni, hogy megbeszéljük a részleteket. A tárgy Adategyeztetés legyen!”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.