Egyszeri eset vagy tendencia?

Talán nem volt több, mint az egyik részről pazarul, a másikról pocsékul sikerült mérkőzés, szélsőséges végkifejlettel, hogy a férfi vízilabda ob I-es alapszakasz hétfő esti rangadóján az Eger Budapesten, a Szőnyi úton verte 8-5-re a négy olimpiai bajnokkal felálló – igaz, közülük kettő a meccs sodrában ki is állt – Vasast. Talán sokkal több volt. Mondjuk egy tendencia állomása, ami persze, ha létezik is, mindenképpen lassítható, rövid távon viszsza is fordítható. Hiszen az Eger az alapszakaszt minden valószínűség szerint megnyerte ugyan, sőt a jelek szerint az idő is neki dolgozik, de ettől még a bajnoki cím sorsa minimum kétesélyes.

Ilyen meccs után természetes, hogy a vesztes a pillanat rabja lesz, ezért nemhogy nem lát, nem is néz a jövőbe, a győztes pedig azért óvakodik ugyanettől, mert egyrészt felhőtlenül élvezné a sikert, másrészt bolond lenne bármit is elkiabálni. Földi László, az angyalföldiek trénere például első mondatát a bíróknak címezte, amikor kijelentette, hogy „Ha nem védik meg a játékosokat, akkor a játékosok fogják magukat megvédeni”, majd miután megkérdeztem, úgy érezte-e, hogy az övéi nagyobb védelemre szorulnának, mint az ellenfél, mert komolyabb veszély fenyegeti őket, másodpercnyi tűnődés után rávágta: „Igen. Az egrieknek ezt a védekezést eddig csak hazai pályán engedték meg, most már itt is.” Földi azonban nem elvakult edző és ember, ezért második nekifutásra már azzal kezdte, persze, tudja, borzalmasan használták ki az emberelőnyöket – tizenháromból egyet értékesítettek –, egyébként is nagyon rosszul játszottak. Szó se róla, olyan klaszszisok, mint Hosnyánszky és Varga Dániel is képesek voltak egészen „homály” lövésekre, hátul bezzeg üres kapus gólt kaptak ezen a szinten elképesztő koncentrációs hibából, Kis Gábor és Varga Dénes pedig azért állíttatta ki magát végleg (utóbbi ráadásul négy percre, azaz gyakorlatilag csere nélkül), mert elszakadt náluk a cérna. Hogy a Vasas rossz sorozata – az Euroliga-búcsú – vagy az egriek izgága stílusa, esetleg mindkettő miatt, az nagyjából egyre megy.
Az viszont valóban jelzésértékű, hogy a „vidék legjobbja” már a fővárosban is képes ráerőltetni akaratát az elmúlt évek egyeduralkodójára, hogy a saját képére formálja a rangadó menetét, hogy a játékvezetők tényleg semmiféle kedvezményben nem részesítik a hazai élklubot, sőt két esetben is nem ok, de mérlegelés nélkül sújtják, és hogy végre népes hevesi drukkerhad zarándokol Pestre, mert a szurkoló úgy érzi, itt az idő.
Aztán hogy tényleg itt van-e, azt még Gerendás György, az egriek mestere sem tudja pontosan. Vagy ha tudja is, nem mondja, inkább beéri annyival: „Nagyon nagy dolog, hogy valószínűleg megnyerjük az alapszakaszt, az is, hogy bejutottunk az Euroliga negyeddöntőjébe, de látni kell, hogy olyan szenzációsan védekeztünk, ahogy idén talán csak egyszer, a Pro Recco ellen, idegenben, és tartok tőle, ezt még nem tudjuk folyamatosan megismételni. Remélem, több volt ez, mint egy kicsúszott meccs, de tendenciáról, hatalomátvételről semmiképpen sem beszélnék.”
Korai is lenne. Annyit viszont leszögezhetünk, hogy a budapesti csapatsportok két megmaradt bástyája, a női kézilabda és a férfi vízilabda közül előbbi épp az idén roggyant meg, hiszen 2010-ben fordul elő először, hogy nem lesz fővárosi bajnoki dobogós, de pólóban is a mostani az első eset 1964, a Szolnok bajnoki címe óta, hogy vidéki egylet a „pestivel” azonos eséllyel pályázik az aranyra.
Ha már a statisztikáknál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a Vasas–Eger mérkőzés tizenhárom gólján kilencen osztoztak; heten egyszer találtak be, Varga II Zsolt kétszer, Aaron Feltham pedig négyszer. Kanadai létére. De emiatt fájjon Kemény Dénes szövetségi kapitány feje.