Eljátszik olykor a gondolattal, ha lecövekel a kézilabdánál és a Fradinál, most akár ön lehetne Németh András helyében, ferencvárosi bajnoki címekkel, szövetségi kapitányi kitérővel? – leptük meg bevezetésképpen Hoffman Pált.
– A fiam nehezményezi is a pályamódosításomat, ő sokkal jobban örült volna neki, ha megmaradok kézilabdaedzőnek, én viszont nem bántam meg, hogy így alakult. 1989-ben, ’90-ben történelmi lehetőségnek tartottam a rendszerváltást; az emberek, így a szüleim is abban bíztak, hogy visszakapják az elvett javaikat, hogy azok az elvtársak, akik oda juttatták az országot, ahová, előbb még bocsánatot kérnek, aztán végleg eltűnnek a színről, és utánuk mások mást fognak csinálni. Amiről beszélek, az Tökölön végbement, nálunk lezajlott a rendszerváltás. Ebben is sokat segített a sport, mert pályafutásom során számos osztrák és német kisvárosban megfordultam, és meggyőződésemmé vált, hogy arra a szintre el lehet jutni. Nem csodák árán, csak józan paraszti ésszel, becsülettel, szorgalommal. Ha nem lopjuk el a pénzt, takarékosan működünk, ötleteinkkel külső forrásokat is képesek vagyunk mozgósítani, pályázatokat nyerünk. Úgyhogy az elmúlt húsz évben Németh András is, én is nagyon jó helyen voltunk.
– Nálunk az országos költségvetés 0,2 százalékát fordítják sportra, ami nem csak az 1 százalékos EU-átlaghoz mérten kirívóan rossz arány. Tökölön ezzel szemben 1994-ben sportcsarnok épült, 2007-ben pazar uszoda, a futballcsapat megjárta a másodosztályt, az elmúlt percekben találkoztam a testnevelésórát tartó kick-boksz világbajnokkal, Pesuth Ritával, az uszodában pedig a sokszoros csúcstartó Zubor Attila vezetett tanfolyamot. Bámulatos, de akik nem sportőrültek, nem támadják azzal, hogy a saját képére formálta a várost, aránytalanul sokat költenek sportra? Valójában mennyit is?
– A másfél milliárd forintos éves költségvetésünknek körülbelül az 1,5 százalékát. Adunk 18 millió forint pénzbeni támogatást, ezenfelül fenntartjuk a sportpályát, a sportcsarnokot, működtetjük az uszodát. Morgást pedig sehonnan sem hallottam, a tököliek szeretik a sportot. Az egészségőrző szerepén túl jó hírét viszi a városunknak, óriási összetartó erő. El sem tudom mondani, micsoda élményt jelentett az embereknek, hogy a futballcsapatunk megnyerte az NB III-as bajnokságot, tétmérkőzést játszhatott a Ferencvárossal, és még pontot is szerzett tőle.
– A sport páratlan előnyeit egyes kollégái ismerik és használják is, mások – köztük az országos szintű vezetők – mintha csak annyit tanultak volna Churchilltől: no sport. Vajon tudatlanságból fakadóan vagy valamiféle torz logika mentén mondanak le önként e imidzs- és kohézióformáló eszközről?
– Ez szerintem tudatos döntés következménye. Mára például sikerült atomjaira bontani az ország talán legnagyobb közösségét, a magyar labdarúgó-társadalmat, ami bizonyos körökben félelmet kelthetett. Más téma, hogy a minap megdöbbenve olvastam a Nemzeti Sporttanács stratégiainak szánt anyagát, amely egy ciklus végén tesz mindenki számára egyértelmű megállapításokat és olyan javaslatokat, hogy azok megvalósulásuk esetén kizárólag az új kormányt terhelik majd. Eddig hol volt, mit tett a Nemzeti Sporttanács?
– Vitray Tamás volt elnökkel kibickedett, de térjünk vissza Tökölre! Igaz, hogy jelentősen meggyengült a férfi kézilabdacsapat?
– Dehogy, most igazoltuk le a Fradiból a kubai származású Savónt, aki ontja a gólokat.
– Ön viszont, gondolom, túl a hatvanon nem áll már be a kapuba.
– Vasárnap is védtem tíz percet. Igaz, a második csapatunkban, a budapesti másodosztályban. De az edzőnk kijelentette, ha többet járnék le edzésre, még kezdhetnék is.
– Merne mást mondani?
– Merne. Amikor az 1990-es években Kovács Péter is itt játszott, szenzációs csapatunk volt, már akkor is polgármesterként védtem, de mindenki az egyik játékosnak tekintett. Talán nem is a legrosszabbnak. Kapusként az volt az erényem, hogy jól teljesítettem kritikus helyzetekben, előre tudtam olvasni, anticipálni, mire készül az ellenfél. Ezeket a tulajdonságaimat igyekszem a mostani munkámban is megtartani, gyorsan összegzem az információkat, és határozott döntéseket hozunk. Hiszen edzőként és polgármesterként is hasonló a feladat, a csapatépítés. Vád- és dacszövetséget kötünk, célunk elérésére szinte feltesszük az életünket.
– Kapja is az elismeréseket. Tavaly a településvezetők szavazatai alapján önnek ítélték oda a Polgármesteri Ezüstlánc díjat, idén pedig favoritként várja az országgyűlési választásokat. Él Tökölön egy pályakezdő, nem átütően tehetséges, de igen törekvő rádióriporter, bizonyos Kuncze Gábor. Nem kért még öntől interjút?
– Poénnak jó, de természetesen nem, és Kuncze Gáborral már nem is érdemes foglalkozni. Teljes kudarcba fulladt, amit képviselt, a határon túli magyarok ügyében elfoglalt álláspontját pedig megbocsáthatatlan véteknek tartom. Kuncze Gábor nálam tagja annak a „top tíznek”, amely felelős Magyarország jelenlegi sanyarú állapotáért.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
