Karaktergyilkosság

E N C I K L O P É D I A  É N E Z E R

Egyre karakteresebb a világ. Nem is oly rég a szerkesztők még flekk szerint kérték a kéziratot, vagyis a gépelt oldalak számát határozták meg. Egy oldal volt egy flekk. Ma karakter alapján kérik. A lényegét tekintve a karakter: betű. Ez az írás például nem lehet több ötezer-hétszáz karakternél. A karakter mindenütt hódít. Persze régen is léteztek karakteres emberek, mi több, karakterszínészek és karakterszerepek is léteztek, de úgy, ahogy manapság a szappanoperákban, nem léteztek karakterek.
Mi a különbség a szappanoperai karakter és a karakterszínész közt? Az, hogy ki kinek a bőrébe bújik. Hogy melyik az erősebb közülük. A karakterszínész esetében a színész a habitusához és a fizimiskájához illő karakterszerepeket játszotta. Jávor Pál filmről filmre a hősszerelmest, Kabos Gyula pedig a kispolgárt. A karakterszínész marad, az általa megformált karakterszerepek pedig változnak. Ekkor a színész az erősebb, hisz ő formálja meg újra meg újra a karaktert. A szappanoperai karakternél a helyzet épp az előbbinek a fordítottja. Karakter megtartva, színész cserélve. Tehát? Tehát utóbbi esetben a karakter erősebb a színésznél. Na nehogy már a nyúl vigye a puskát! Bizony mondom, hogy a szappanoperában a nyúl viszi a puskát: a karakter viseli a színészt. Kalamár Tamás, a Barátok közt című szappanopara producere már többször nyilatkozta, hogy a színész távozik, de a karakter marad. Cserélhető darab. A hír szent, a vélemény szabad? Szabad egy véleményre, hölgyem? Szabad egy karakterre, uram?
Gyakori, hogy a karaktert a filmben megformáló következő színész külső jegyei éppenséggel provokatív módon eltérnek az előző kolléga vonásaitól. A hasonlóság nem cél. Noémi szerepét a Barátok közt-ben egy ideig Csifó Dorina játszotta, alacsony, hosszú hajú lány, majd ugyanezt a karaktert később egy kifejezetten hórihorgas termetű és rövid hajú csajszi, név szerint Gonda Kata vitte tovább. Úgy mondják, az efféle csere azért jó, mert bár eleinte nagy a felháborodás, viszont a régebbi alak így könnyebben törlődik az agyakból. A néző a kezdeti sokk után hamarabb tud átállni az újra, hisz a régire semmi sem emlékezteti. Olyan ez, mint az újranősülés. Jobb az új feleségben nem az előző árnyképét keresni.
Mindez annak nyomán jut eszembe, hogy tavaly kiírtam magam a bulvárból. Ha nem vették volna eddig észre, a bulvár is egy nagy szappanopera. Folytatásos vígjáték, ahol szintúgy megvannak a tipikus karakterek. A hősszerelmes, a lelki beteg, a szívtipró, a sanda és a szende. Meg a Tünde. Én a szórakoztató nagyokos karakterét építettem föl, majd romboltam le. Ha Magdi néni meghal a Barátok közt-ben, az karaktergyilkosság. Amikor a rendező garanciát szeretne látni arra, hogy a hős sohasem tér vissza zombiként, elteszi láb alól. Ez tiszta ügy, nincs visszaút. A karakterkígyó többé nem bújhat új bőrbe. Fodor Zsóka pedig, a Magdi nénit alakító színésznő vígan élheti tovább világát. Boldogan leköltözhet vidékre. Az más kérdés, hogy Fodor Zsóka sokaknak már csak Magdi néni marad, miként Larry Hagman is sokak számára csak Jockey Ewing marad. A hosszú időn át „viselt” karakter sokszor a színész arcára fagy. Ha akarja, sem tudja immár levetni, nincs tőle szabadulás. Még inkább igaz lehet ez olyan karakter tekintetében, amely részint a személy maga. Ha Sebeők Jánost mint karaktert kiírták valahonnan, akkor ki az, aki maradt?
Könnyed bulvárbúcsúm nehéz filozófiai kérdéseket vet fel. Személyiségünk meddig szerep, és honnét kezdve igaz? Az őkép halott, az önkép viszont marad? Mennyit vitt belőlem a sírba az az ember, aki a forgatókönyvből épp általam kiíratott? Egy színésznél némiképp egyszerűbb a helyzet, csakhogy én önmagamat alakítottam és olykor formáltam is a nagy szerepjáték során. Olyan ez, mint a felsőtestet imitáló trikó. Ha ilyet hord valaki, fel van öltözve, vagy le van vetkőzve? Mikor meztelen a király? És létezik-e meztelen igazság? Állíthatom-e, hogy amit odadobtam, az hazugság volt, és ami megmaradt énként, az színültig igaz? Állíthatjuk-e, hogy a felvett szerep felvett ruha, és az ember maga színtiszta test? Ha így volna, nem Ádám felöltözésével kezdődne őstörténetünk. Az emberi méltóság is felvett szerep a fájdalom üvöltő igazságához képest. A naturalizmus a legfelszínesebb emberábrázolás. Korántsem biztos, hogy az intim igazság valamelyest is közelebb visz a lényeghez. A meztelenség semmit sem mond egy ember lényegéről. A lelki vetkőzőshow, a szerepektől való megfosztatás nem jelenti feltétlenül a megismert, igaz embert. A szerepekből olykor hiányzó személyt. Borostás reggeli ábrázatom a fürdőszobában nem igazabb valóság annál a figuránál, aki bár köszönő viszonyban sincs lényegemmel, de azt karikatúraként mégis mintegy ábrázolja, leképezi.
A karakter és a személy közti visszás viszonyt a nagy világvallások is a maguk szája íze szerint értelmezik. A reinkarnáció semmi más, mint annak feltételezése, hogy a karakter fontosabb a színésznél. A személynél. A jellem marad, és inkarnációnként visszalép vagy továbblép, az alakító színészek pedig szabadon változhatnak. Ugyanazt a karaktert a hindu szappanoperában továbbviheti egy ember, de alakíthatja egy kutya is vagy akár egy bogár. A keresztény hit ezzel szemben a személyiséget helyezi a karakter elé. Amit innen lentről karakternek látunk, az lényegileg a személy földi útja, pályája, amely a halál órájában megítéltetik, majd a világ végén megítéltetve testként feltámad.
Rejtélyes módon egymásba van ágyazva és egymásra is utalt a személyiség és a karakter, a jellem és a lényeg. A liberális materialista felfogás a karaktert egyértelműen alárendeli a személyiségnek. Te tudod, hogy ki vagy. Rajtad múlik. Rajtad áll vagy bukik. Ami van, és ami a legfontosabb, az nem a karakter, de nem is az emberi személy, hanem a lélektani értelemben vett személyiség. Ez aztán fejlődhet, és rendelkezhet mindennel, és rendelkezhet akárhogyan. Akár a saját karaktere felől is, amelyet játszani akar. És ha ez a karakter valamelyik biológiai nem a kettő közül, akkor az önmegvalósulni vágyó személyiség már be is jelentkezhet a plasztikai sebészetre. Ott aztán a szerepnek megfelelően rászabják a személyiséghez csatolt testet. Mi akarsz lenni? Hívő vagy ateista? Férfi vagy nő? Szabadon választhatsz. Ha pedig nem tudsz választani, ott vannak a személyiségfejlesztő tréningek.
A személyiségfejlesztés hovatovább ugyanakkora üzlet, mint a testépítés. A geocentrikus világképet felzabálták a galaxisok és a táguló világ, az egocentrikus világkép viszont annál inkább terjed. Az egocentrikus ember szóját, táplálékkiegészítőket zabál, és lelki fröccsöt iszik. Sokan fogynak, kevesek mája hízik, s míg Norbinál röpködnek a kilók, addig ezoterikus körökben változatlanul népszerű a tudományosan megerősített eredmény, miszerint az ember lelke huszonegy gramm, mert valaki egyszer annyinak találta. És most kapcsoljuk be a lemezjátszót, legyen egy öreg lemezé a végszó: „Az ember egy léha, egy könnyelmű senki, mégis ma mily nehéz embernek lenni.”