Kritika a pácban, az ideális terjedelem

Amikor annak idején az új műsorrendben megfelezték a Gondolat-jelet, született meg a másik fél adásidőre a Pró és kontra. Ebben hárman beszélgetnek: a műsorvezető, továbbá két, lehetőleg ellentétes véleményen lévő vendég. Ez a terve nem mindig sikerül Mészáros Sándor irodalomtörténésznek, aki kezébe vette e műsorsávot. A most vasárnapi beszélgetést ő moderálta. A megvitatandó kérdés: miért nincs érdemleges művészetkritika a magyar sajtóban? A vendégek: Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője, korábban kulturális rovatvezetője, és Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom kritikai rovatának vezetője. (Mészáros felvezetője szerint a lap főszerkesztő-helyettese, de ez az impresszumból nem világlik ki.)
A témát Mészáros időről időre felveti. Magam is részt vettem 2001-ben egy televíziós beszélgetésen, amelyet szintén ő vezetett, és akkor is ott ült az asztalnál Vörös T. Károly. Akkor is éppen azokat mondta, mint most. Ebből levonhatjuk a következtetést, hogy nemcsak a világ, de a Népszabadság főszerkesztője sem ment elébb. Vörös T. mondandójának akkori és mostani lényege, hogy az általa vezetett napilap kimagaslóan teljesít a műkritika tárgykörében, széles látószögű és igazságosztó. Valamint e lap kulturális rovata az egyetlen, amelyik kiszámítható rendszerességgel jelentet meg naponta kritikai írást más-más tárgykörben (rádió, tévé, film, színház, zene). Nem szeretnénk elvenni Vörös T. örömét, csak tudatjuk, hogy a napi váltásban megjelenő kritikát annak idején Mátrai Betegh Béla, a Magyar Nemzet kulturális rovatának vezetője indította el, és hosszú évekig ez a lap volt az, amelyik e tematikához egyedül ragaszkodott. (Ragaszkodik máig.) A baj azonban inkább az, hogy kilenc év után sem jutott a téma egyről a kettőre. Hisz a magyar műkritika állapotáról valóban beszélni kell, főként az irodalmi kritikáéról, amelyik ma van is, meg nincs is. A skála az ismeretterjesztő, figyelemfelkeltő ajánló írásoktól a szellemi megsemmisítésen át a határtalan szervilizmusig terjed. S hiába bizonygatja Vörös T., hogy náluk ugyan mindenkiről megjelenhet írás, éppúgy kiesnek a látókörükből fontos művek, mint más sajtótermékeknél ez megtörténik.
Mészáros Sándornak igaza van, a dolgot forszírozni kell. Mert a kulturális javak fogyasztására valahogy csak kell ösztönözni ezt az egyre lustább és időszegényebb népességet, amelyik már szinte minden szórakoztatási formát megkap a foteljában ülve. Kimozdulni kizárólag azért hajlandó, amit igen kívánatosra varázsolnak a számára. Ehhez hiteles személyeket, kritikusokat kell találni, akik visszafogott terjedelemben, csillogó stílben, egyszerűsített metaforákkal dolgoznak. A helyzet nem reménytelen, ám időről időre áttekintendő.
(Pró és kontra. Kossuth rádió.)