Nem gondolja utólag, hogy fel kellett volna emelnie a szavát, amikor a kormánypárt beterjesztette a holokauszttagadás szankcionálásáról szóló büntetőtörvény- könyv-módosítást? – kérdeztük Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság (LB) korábbi elnökét egy nappal azután, hogy Sólyom László köztársasági elnök aláírta a törvényt. Ismert, Lomnici tavaly novemberben kezdeményezte az egyenlő mérce alkalmazását az emberi méltóság ügyében.
– Kérem, vegyék figyelembe, hogy az LB aktív bírája, tanácselnöke vagyok jelenleg is. Politikai kérdésekben, törvényhozói, államfői döntésekben tehát nem foglalhatok állást. Mivel azonban az emberi méltóság kérdése rendkívül fontos számomra, a társadalmi összefogást céloztam meg. Méghozzá jóval azelőtt, mielőtt feltűnt volna a most aláírt törvény tervezete. Felhívásomban – amelyhez valamennyi parlamenti párt, nagy történelmi egyház, és 13 000 magánszemély is csatlakozott – elég pontosan fogalmaztam. Azt neveztem közös felelősségünknek, hogy a közszereplések alkalmával az egyenlő méltóság elve ne sérüljön. Vagyis: ne nyerjen teret sem a keresztényellenes, sem a rasszista, antiszemita, sem a magyarellenes retorika.
– Ilyen értelemben a most továbbengedett törvény nem tűnik kiegyensúlyozottnak…
– Ennek kommentálását megteszik helyettem politikusok és sajtótermékek – ahogy látom, súlyos konszenzushiányt tükrözve. Hadd utaljak az általam kezdeményezett őszi felhívás második részére, amely azt szorgalmazza, hogy a történelmi bűnök, a totalitárius rendszerek mindegyikét elítéljük, beleértve a náci-fasiszta és a kommunista jogsértéseket, népirtást. Ez a kettős mércét elvető kommüniké – amely minden sérelmet tisztel, minden áldozatra tekint – bizonyosan a nemzeti egységet szolgálja. Mindaddig azonban, amíg nálunk a történelmi sérelmeket szembeállítják, a közös jövőnk szempontjából fontos béke nem teremtődik meg.
– Kíván-e az Alkotmánybírósághoz fordulni?
– Nem látom értelmét. A politikai erők, ha értelmét látják, végrehajtják a jogszabályi korrekciót. A kölcsönös megértés munkálása legalább olyan fontos. Kezdeményezésem részeként hamarosan feláll az emberi méltóság tanácsa. Jelképes szándékkal a választások előtt egy nappal jelentjük be, kik lesznek a tagjai. E grémium politikamentesen fejti majd ki tevékenységét konferenciákon, kiadványokon keresztül, illetve kitüntetésalapítással azok számára, akik a legtöbbet teszik az egyenlő méltóságért.

Özvegyi nyugdíj? – ősztől jönnek a változások!