Der Standard
Magyarországon ismét forradalom lóg a levegőben, írja a Forradalom előtti légkör Magyarországon – Orbán kötéltánca címmel közölt cikkében Josef Kirchengast. A liberális osztrák lap munkatársa kiemeli, Orbán Viktor azt ígéri, a választások után minden másként lesz, de hogy pontosan hogyan is néz majd ki ez a „rendszerváltás”, azt nem mondja meg. A szerző szimpátiával ecseteli a Bajnai-kormány alatt bekövetkezett gazdasági stabilizációt, miközben nem kis éllel jegyzi meg, hogy a Fidesz elnöke nem sokra tartja a parlamentáris rendszert. Kirchengast szerint Orbán már felismerte a szélsőjobboldal veszélyét. Emeli a tétet, és választás elé állítja a választókat. „Kis győzelem – kis változás, nagy győzelem – nagy változás” – idézi a Fidesz egyik jelmondatát.
Der Spiegel
Volker Rühe merész javaslatának fogadtatásával foglalkozik a neves baloldali–liberális hetilap. A volt német védelmi miniszter az újság korábbi írásában felvetette, miért ne lehetne felvenni Oroszországot a NATO-ba. A reagálásokból kiolvasható, hogy az ötletet a NATO kelet felé tolódása miatti orosz aggodalmakat is megértő németek nem utasítják el, Kelet-Európa azonban érezhető kételyekkel, míg London szkeptikusan fogadja a felvetést. Az amerikai elemzők megosztottak a kérdésben.
A Clinton idején a nemzetbiztonsági tanácsban tevékenykedő Charles Kupchan szerint például ezt a kérdést nem lehet a szőnyeg alá söpörni, s mint megjegyzi, egy Oroszországot elvből kizáró európai biztonsági struktúrának stratégiai értelmben nem sok értelme van. Mindenki megegyezik ugyanakkor abban, hogy erről legfeljebb a távoli jövőben lehet szó, hiszen a bizalmatlanság ma még mindkét oldalon óriási.
Nyugati Jelen
A Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fóruma március 20-ra, Maroshévizre gyűlésre hívta a három megye román lakosait, hogy közösen foglaljanak állást a magyar vezetők „irredenta, revizionista és szeparatista” akciói ellen – számolt be az Aradon szerkesztett napilap.

Rejtélyes hívást kapott kínai nyelven magyar számról? – mutatjuk, mi van mögötte!