Szenny és víz

Az már úgy nagyjából sejthető, hogy a nem túl távoli jövő legrondább háborúit nem az olajért vívják majd (nem lesz már), hanem a vízért. Olaj nélkül ugyanis még csak-csak el lehet kapirgálni a veteményesben, de víz nélkül bajosan. Van, ahol persze még túl sok is lesz belőle, de az sós, és elönt majd néhány országot. Tehát Magyarország geopolitikai és stratégiai szerepe hamarosan rendesen felértékelődik (a kompország új értelmet nyer), ugyanis nálunk nem ázik be a tető, viszont akkora vízkészleten ücsörgünk, mint ide Lacháza. Tudja ezt mindenki, a világ összes titkosszolgálatától a Fehér Ház bolgár vécésnéniéig. És természetesen tisztában van vele a jelenlegi magyarországi kormány és a csókosaik is, bel- és külföldön egyaránt. Meg is esküdtek az anyjuk életére, hogy a vizet már tényleg nem passzolják el, maradjon valami nekünk is, meg hazafiak is, vagy mi. Bizonyos logika mentén félig-meddig hihető is volt a fogadkozás, hiszen már elloptak és/vagy átjátszottak mindent, ami nem volt lebetonozva (néha azért azt is) és a tetűnél valamivel értékesebbnek tűnt, beleértve olyan stratégiai ágazatot is, mint az áramszolgáltatás. Egyvalamit felejtettünk ki a számításból, Mammon alattvalóinak nincs az a lé, amire azt mondanák, erre már nincs túl nagy szükség, van elég, a dédunokáim sem fogják tudni elkölteni, még ha mindennap vesznek is egy jobb öltönyt a haverjaiknak. Erre tessék, kipattan, már elő is készítették a vízvagyon eladását a franciáknak. Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Ha létezik hazaárulás, ez az, minősített eset. Kútmérgezés, amiért rendesebb korokban megkövezés, kötél, esetleg kerékbetörés járt, á piacere. Fordított esetben a franciák leporolták volna a guillotine-t. A franciákat egyébként tökéletesen megértem, nehéz néhány röpke évtized alatt leszokni a gyarmatosító beidegződésekről, meg egyébként is, ha találnak bárhol a világon olyan söpredéket, amelyik a saját népe elemi érdekei ellen cselekszik, miért ne, egyszer élünk, c’est la vie. A nagy ábránd most a sajtónak és a pécsi visszafoglalásnak köszönhetően kissé kifakult, de egyvalamit le kellene végre szögezni. Mint ahogy a magyar termőföld nem eladó sem 2011-től, sem 3011-ben, úgy a víz sem, és semmi, ami hozzá köthető. Továbbmegyek, vissza kellene államosítani az ásványvízforrásokat is, Kékkúttól a Margitszigetig, mielőtt úgy járnánk, mint a bolíviai indiánok, akik már az ivóvizet sem tudták megfizetni. Aki erre azt mondja, hogy ez populizmus, piacellenesség és hasonló baromságok, az vagy szellemileg visszamaradott, vagy ezért fizetik, esetleg mindkettő egyszerre. Ne tekintsünk el az olyan apróságoktól, hogy esetleg több millió ember, akinek már most is gondot okoz a közüzemi számlák fizetése, esetleg víz nélkül marad az otthonában, mert a nagylelkű, korrekt adófizető, munkahelyteremtő (hány százalék is a regisztrált munkanélküliek aránya?) multi háromszorosára emeli a vízdíjat. A víz nemzeti kincs. Megtartása az elemi ösztön kategóriájába tartozik. Tényleg itt az idő.