időjárás 15°C Jusztina 2022. szeptember 26.
logo

Továbbra is Mourinho az úr

Munkatársunktól
2010.03.26. 23:00

José Mourinho tovább javította a statisztikáját a Stamford Bridge kispadján. Miként korábban évekig, tegnap sem távozott üres kézzel. Ám ennek ezúttal nem örülnek a Chelsea hívei. A portugál tréner ugyanis az Internazionalét irányította, a csapata 1-0-ra nyert, és összesítésben 3-1-gyel továbbjutott. Sevillában meglepetésre a CSZKA lépett a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában, ahol már csak két hely kiadó.

Ha a tét nagyságát akarjuk ecsetelni, akkor azt mondhatjuk, az első félidőben hatalmas taktikai csatát vívott egymással Londonban a Chelsea és az Internazionale, illetve Carlo Ancelotti és José Mourinho, ám közelebb járunk az igazsághoz azzal, hogy a két csapat negyvenöt percen át csak birkózott. Persze ne feledjük a lényeget, a mérkőzés eme alakulása az olaszoknak kedvezett, hiszen hazai pályán 2-1-re nyertek. A második félidőben az Inter tudott újítani, Eto’o gólja a 79. percben bebiztosította a továbbjutást.
A Sevilla–CSZKA Moszkva- visszavágót hazabeszélve Kassai Viktor talán legfontosabb világbajnoki felkészülési mérkőzéseként jellemezhetjük. (Bár reméljük, a magyar játékvezető a BL-ben a továbbiakban is kap szerepet.) A Sevilla már a 3. percben vezetést szerezhetett volna, de Luis Fabiano hét méterről Akinfejev kapusba vágta a labdát. A CSZKA idővel magához tért, s a 39. percben Necid révén vezetést szerzett. Sokáig nem örülhetett, mert a spanyol gárda egy perc múlva egyenlített Perotti góljával. Ezzel minden egyenlővé vált, hiszen az első meccs 1-1-re végződött. Az 55. percben újra az oroszok szereztek vezetést – Honda szabadrúgását elnézte Palop –, de ez a találat kettőt ért, hiszen a Sevillának ezután kettőt kellett volna rúgni az üdvösséghez. Nem sikerült.
A nyolcaddöntő utolsó két visszavágóján ma a Barcelona (1-1-ről) a Stuttgartot, a Bordeaux pedig (1-0) az Olimpiakoszt fogadja. A francia bajnoki listavezető Bordeaux február 23-án Pireuszban megszakította a görögök idénybeli hazai hibátlan BL-szériáját, ráadásként legutóbbi hat meccsét megnyerte a sorozatban. A Ligue 1-ben szombaton 0-0-ra végzett a Monacóval, ez most is megfelelne.
A Barcelona Stuttgartban kicsit kényelmesen futballozott, odahaza ezt nem teheti meg. A katalánok kiválóan hangoltak, vasárnap este sima 3-0-lal, Messi mesterhármasával verték a Valenciát. A Stuttgart még pénteken 2-1-re kikapott Gelsenkirchenben a Schalkétól, s nem tudott elmozdulni a Bundesliga I kilencedik helyéről.
A Barcelona amúgy is mumusa a német gárdáknak, amelyek ellen a legutóbbi 14 BL-találkozójából 11-et megnyert, háromszor pedig döntetlenre végzett. A statisztika a svábok felől is Barca-párti, hiszen a VfB még sosem volt BL-negyeddöntős, spanyol csapatokkal játszott utóbbi 11 mérkőzéséből egyet sem nyert meg.
BL-nyolcaddöntő, visszavágók. Tegnapi eredmények: Sevilla–CSZKA Moszkva 1-2, továbbjutott a CSZKA, 3-2-es összesítéssel; Chelsea–Internazionale 0-1, Internazionale, 3-1.
Mai program: Barcelona– Stuttgart (az 1. mérkőzésen 1-1), Bordeaux–Olimpiakosz (1-0).

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.