Több mint ötven emberrel közölte csütörtökön a négycsillagos Casa Perla Konferencia és Wellness Szállodát üzemeltető társaság képviselője, hogy a cég a továbbiakban nem tart igényt a munkájukra. Két hónapig állományban tartják őket, de fizetést nem kapnak – közölték velük. Mivel az elbocsátottak nem voltak hajlandók elhagyni a szállodát, ugyanis ragaszkodtak az elmaradt bérük kifizetéséhez, a tulajdonos rendőri intézkedést kért. A dolgozók nem akarták elhagyni az épületet, mondván, ha kilépnek az ajtón, akkor az elmaradt bérüket sem kapják meg.
A Casa Perla telefonon nem volt elérhető, így más forrásból sikerült megtudni, hogy a szállásrendelések év eleje óta tartó lemondása vezetett a wellness szálló hirtelen kapuzárásához.
Értesülésünk szerint Siófokon csaknem feleannyi idénymunkát ajánlanak az álláskeresőknek, mint a múlt évben és a Somogy Megyei Munkaügyi Központ balatonboglári kirendeltségén sem kapnak biztatást a nyári munkát kereső állástalanok.
Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke a hét elején lapunk kérdésére azt válaszolta: borúsak a hazai idegenforgalom kilátásai. A politikus kijelentette: az új kormánynak a turisztikai ágazat költségvetését is felül kell vizsgálnia.
Utcára került a szálló összes dolgozója
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!