Üzenet kulturális palackban

A Nagyítás február 17-i számában közölte Orbán Viktor fél évvel ezelőtt, a kötcsei tanácskozáson elhangzott beszédjét. Nem egészen érthető, hogy a szöveg miért éppen a kampány kellős közepén olvasható. Miért nem nyitott róla vitát a Fidesz már Kötcsén? (Igaz, Orbán előadására hazautazás előtt, este fél hétkor került sor.) Ha a vélemények kifejtése, ütköztetése helyben nem történhetett meg, a Fidesz még közzétehette volna ezt az elég fontos beszédet, még tavaly szeptemberben. De ha ezt sem tartotta célravezetőnek, akkor vajon miért cövekelődött bele a kampányba ennek a kulturális-politikai állásfoglalásnak a megjelentetése? Miért nem lehetett várni legalább a választásokig? S végül: a Nagyítás szerkesztői hogyan érvelhetnek a mostani közlés mellett azzal, hogy az Orbán-beszéd nem váltott ki megfelelő visszhangot, ha egyszer vitára Kötcsén nem volt mód, a beszéd pedig publikálatlan maradt?
Hogyan lehetséges az, hogy Orbán Viktor az évértékelőjében profi tudással látványos kűrt fut, amelyben gondosan kerüli a tripla axel kockázatát, s tizenkét nappal később megjelenik egy fél éve elhangzott beszéde, tele szökellésekkel? Nem volt ugyan benne sem esés, sem egyensúlyvesztés, de a közölt szöveg ugrásai kultúráról politikára, a liberális elit felelősségéről értelmiségi mintaadásra, duális megosztottságról centrális erőtérre, kifejtést kívántak volna, mert a formájában egyenes, de tartalmában jelzésértékű közlések sosem kockázat nélküliek, különösen egy véresszájú kampány kellős közepén.
Ki találta ki ezt a jó magas labdát a Lendvai-féléknek, akik a kötcsei beszéd nyomán máris a demokrácia kiheréléséről siránkoznak? (Vajon Ildikó asszonynak mit jelenthet a férfiasságától meg nem fosztott demokrácia?) Azon döbbentem volna meg, ha Lendvai – aki már Aczél György hóna alól sem látott rá a kultúrára – képes lett volna fölfogni a kötcsei Orbán-beszéd kulturális üzenetét. Ő a Fidesz elnökének beszéde nyomán merészen a gyes és a gyed csökkentését vizionálta, nem zavarta, hogy kulturális eszmecsere lévén a „gyes” szó el sem hangzott Kötcsén.
Viszont a centrális erőtérről valóban sok szó esett. De az nem a Fidesz elnökének találmánya, hanem az antiszociális baloldali és liberális politizálás végeredménye. Tény, amelyet tudomásul kellene venni. Az országnak nem az lesz a legfőbb gondja, hogy egy erős középpárt kerül a kormányrúdhoz, hanem a munkanélküliség csökkentése, a közbiztonság megteremtése, a rengeteg korrupciós ügy kivizsgálása, a felelősök megtalálása. Számos külföldi elemző szerint is Magyarország érdeke a Fidesz minél magasabb arányú, lehetőleg kétharmados győzelme lenne. Mindenesetre lényegesen kevesebb gazember ülhetne a parlamentben, ha a Fidesz egy kétharmados többség birtokában felfüggeszthetné a fehérgalléros bűnözők mentelmi jogát, akiknek tetteikért a törvény előtt kellene felelniük, mint bármelyik állampolgárnak. Aki tehát diktatórikus törekvésekkel vádolja ma a Fideszt, az ezeknek a mentelmi joguk mögé bevackolódott parlamenti bűnözőknek fedez.
Gondot inkább az jelent majd, hogy miközben a Fidesznek erős pártként ugyan, de sziszifuszi erőfeszítéseket kell tennie az ország talpra állításáért, minden jel arra utal, hogy nem fog csillapodni a jobb- és baloldali erők közötti ádáz küzdelem, a két pólus köré szerveződött értelmiség által megtámogatott törzsi háború. Kötcsei beszédében Orbán ezt a törzsi háborút nevezte „duális párterőtér”-nek. „Magyarországon a legutóbbi időkig egy duális párterőtér alakult ki. A duális erőtér természetesen a kultúrát sem hagyta érintetlenül. Nem arról van szó, hogy a kultúra szereplőinek is el kellett helyezkedniük ebben az erőtérben – bár ez is igaz –, hanem elsősorban arról, hogy egy ilyen erőtérnek szükségszerű velejárója az állandó értékvita. Nincs egyetlen olyan közös érték, közös cél ebben a duális erőtérben, amit mind a két fél elfogadna, hanem folyamatos harcok zajlanak a legalapvetőbb kérdésekben is.”
Orbán szövegében a centrális erőtér nem hatalmi központot, hanem politikai mozgásteret jelent: „Vagy egy olyan kormányzati rendszert próbálunk felépíteni, amely minimálisra csökkenti a duális erőtér visszaállásának esélyét, és helyette hosszú távon egy nagy centrális erőtérben rendezi el a politikai kérdéseket; vagy ellenkormányzásra készülünk, és akkor a duális erőtér vissza fog állni.” Azért ez nem hadüzenet, bár kétségkívül kifejezi azt a véleményt, hogy a liberális politika eszmeileg és gazdaságilag is megbukott, mert nem vett tudomást a magyar valóságról.
Hozzátehetjük még: a jövendő Országgyűlésben, ha az árvaházak támogatását vagy a vakok munkahelyének megteremtését szavazná is meg a Fidesz a Jobbikkal, a baloldal vakokat és árvákat félresöpörve azonnal nyilas kormányról óbégatna, a liberálisok pedig agyonnyilatkoznák az elharapózó náciveszélyről a nyugati lapokat. S egy erőteljes, a dolgok logikája folytán kialakult centrális erőtér ezen is változtathatna!
Orbán beszéde sűrű volt, ráadásul számos kérdést markáns üzenetek kíséretében közelített meg. Mindehhez azonban tudni kell, hogy a kötcsei tanácskozások elvileg zártkörűek, tehát a tónus ott eleve más, problémacentrikusabb, szókimondóbb. De aki ezt a beszédet – kampány ide vagy oda – az őszödi ámokfutó ideges zagyvaságaihoz hasonlítja, csak azért, mert fél évvel az esemény után jelent meg, az kezelésre szorul. Orbán semmi olyasmit nem mondott Kötcsén, ami ne lett volna akár tavaly, akár most nyilvánosan vállalható, s akár a baloldallal is megvitatható. Erre bizonyság, hogy a sajtó tavaly szeptemberben egyáltalán nem tematizálta a kötcsei beszédben elhangzott kérdésfölvetéseket. Nem haraptak rá. És nem azért, mert „zártkörű volt”, hiszen egész mikrofonerdő szokott belógni a kötcsei tanácskozások szónokai elé. Arról van szó, hogy a kötcsei beszéd tavaly a baloldalnak nem volt érdekes. Most viszont kampány van, és píárosaik azonnal rávetették magukat a megjelent szövegre, megkeresték kiforgatható állításait, félreértelmezhető pontjait. Ez a dolguk, ezért fizetik őket. Orbán centrális erőtérről beszélt? Írjátok: Orbán diktatúrát akar! Azt állítja, hogy a duális párterőtérben zajló iszapbirkózás az érdemi munkától veszi el az energiákat? Írjátok: Orbán állampártra vágyik!
Az MSZP-ben ma a kutyát sem érdekli, a jobboldal meg valahogy érzéketlen volt rá, hogy a kulturális stratégiáról szóló Orbán-beszéd legfontosabb üzenete szerint a kormányzatnak inspirációkat kell kapnia a kultúrától. Aki ugyanis inspirálni tud, arra a legmagasabb rendű értelemben szükségünk van, de a kölcsönös függetlenség egy ilyen viszonyban még feltételezhető. Ez sem a politikának, sem a kultúra szereplőinek nem rossz üzenet.
Az MSZP-nek nem áll érdekében, hogy az Orbán-beszéd igazi tartalmait megértse. De (az értelmiséget leszámítva) másoktól sem várható el, hogy ötven nappal a választások előtt duális és centrális erőtérről tűnődjenek. Úgyhogy inkább csak magánhasználatra kikövetkeztettem Orbán beszédéből, hogy a duális erőtér a pluralitásokat sokkal inkább kizárja, mint a centrális erőtér. Utóbbi ugyanis meg sem tud lenni pluralitások nélkül, mert iszonyúan unalmassá válik. (Legmerészebb álmaimban a Fidesz kultúrával foglalkozó szakemberei kávézás közben ilyesmikről vitatkoznak.)
Orbán centráliserőtér-elmélete tehát nem valamiféle egységesítés erőltetése, hanem egy szükségszerű átrendeződés fölismerése. Hiszen mit látunk? Önjáró módon morzsolták föl magukat pártok. Az SZDSZ és az MDF szabályosan fölszámolta önmagát. A kontrollált intézkedésekre, valódi kormányzásra két cikluson át képtelen MSZP addig szerencsétlenkedett, mígnem a teljesen frusztrált, szegénységbe lecsúszott alsó-középosztálybelieket és a magyar vidéket tálcán nyújtotta át a Jobbiknak. A Fidesz sem volt hibátlan. Túl korán elengedte a polgári körök kezét, és a mozgalom fölélesztésében ügyetlennek, fáradtnak bizonyult. De egyben tartotta a párt tagságát. De – kívülről nézve legalábbis – egységes maradt a vezetés. De eredeti, a kilencvenes évek közepén kikristályosodott céljait nem másította meg. A Fidesz azért maradhatott erős, mert a többi párttal összevetve nagyságrendekkel kisebb hibái voltak, s mert sem kormányon, sem ellenzékben nem fordított hátat a nemzeti érdekek képviseletének.
Orbán a kötcsei tanácskozáson előadás gyanánt fennhangon gondolkodott politikáról és kultúráról, nem is titkolva, hogy mint politikus méri föl a kulturális jelent és a jövő feladatait. Nyomtatásban nagy késéssel megjelent beszéde a liberális értelmiség idegeit valószínűleg azért borzolja, mert morálisan tette őket felelőssé egy elhibázott gazdaságpolitika és kormányzati ideológia támogatásában. Bízom abban, hogy a Fidesz kultúrával foglalkozó hivatalnokai bölcsen viszonyulnak egy nem mindennapi politikus stratégiai elemzéséhez, és tisztában vannak azzal, hogy bármely korban egy író életművét nem politikai állásfoglalásaival, hanem írásaival kell megmérni. (S ez korántsem azt jelenti, hogy nem számítanak politikai állásfoglalásai.) De érvényes a dolog fordítva is: ha egy „helyes világnézetű”, „rendes ember”, amúgy kártékony dilettáns a kötetét háromszor áttekeri kendervászon trikolórral, teljesítményét akkor is mondataival mérjük; az emberről, a dolgokról, a szavakról való tudásával. A Fidesz naponta fog szembesülni azzal, hogy a kulturális politika – polgári államokban legalábbis – mindenekelőtt minőségérzékenységet és politikai kultúrát kíván, minden egyéb utána következik.
Ami pedig a kulturális elit mintaadó életvitelét illeti, hát abba már bele sem mennék. Különösen a művészértelmiségnél ezt a mércét nem alkalmaznám. Attól félnék, hogy a legnagyobb halak kiesnének a hálómból. Szerény ember vagyok: ha a képviselő urakat és hölgyeket családi életükben, emberi kapcsolataikban, empátiájukban, emberségükben mintaadó elitnek tapasztalom meg, én már elégedett leszek.