A Népszava kikémlelte a vádemelést

Munkatársunktól
2010. 04. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feltűnő gyorsaság – így kommentálta lapunknak Zamecsnik Péter, hogy az ügyészség szokatlanul rövid idő alatt vádat emelt a kémügyként elhíresült büntetőeljárásban. Az ügyvéd a három vádlott egyikének, H. Sándornak a védelmét látja el, akit azzal vádolnak, hogy két társával együtt ipari titkokat szerzett meg Kern József egyik cégétől, hogy azokat Oroszországban értékesítsék. A hatóság szerint milliárdos kára keletkezett Kern társaságának.
A gyanúsítottak – most már vádlottak – az eljárás alatt többször azt hangoztatták: kizárólag nyilvános, bárki számára az interneten hozzáférhető információkat tartottak maguknál, s Kern József cégének szabadalmait nem sértették meg. Állítják, hogy Kern szabadalmait egyébként már csak azért sem sérthették meg, mert az üzletember a titkok egy részéhez kétes úton jutott hozzá. Álláspontjukat szakértői véleményekkel is alátámasztották, s indítványozták: a nyomozók inkább Kern József vállalkozását vizsgálják meg.
Az ügyben a vám- és pénzügyőrség nyomozott. A hatóság a hosszú eljárást március végén zárta le, s egyben javaslatot tett a vádemelésre, ami alapján az ügyészség a napokban vádat is emelt. Az eset pikantériája ugyanakkor, hogy a vádemelésről a Népszava már a múlt héten tudomást szerzett, hiszen hétfői számában részletesen hírt adott róla, ám erről sem a vádlottak, sem védőik nem kaptak hivatalos értesítést. Így a vádemelésről az érintettek a kormány közeli napilapból kaptak hírt.
Az MSZP gazdasági holdudvarához tartozó Kern József cégei mélyen behatoltak a csőd szélén álló egészségügybe, amelynek jóval drágábban szállítanak eszközöket, mint a piac más szereplői tennék.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.