A vezető részvények ára vegyesen változott az előző kereskedés záróértékéhez képest a tegnapi közepes, 27,8 milliárd forintos forgalom mellett. Az országgyűlési választás első fordulóját követő első kereskedési napon a legjobban az OTP szerepelt. A bankpapír 72 forinttal, egy százalékkal 7240 forintra nőtt, a részvény adta a forgalom zömét, 20,1 milliárd forintot. A nap vesztese címet a Mol érdemelte ki: az olajtársaság részvényeinek árfolyama 150 forinttal, 0,71 százalékkal
21 000 forintra csökkent, forgalma 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom három forinttal, 0,38 százalékkal 800 forintra erősödött. A távközlési részvény 1,3 milliárd forint értékben cserélt gazdát. A Richter-papírok árfolyama 270 forinttal, 0,61 százalékkal 44 130 forintra esett, a részvények forgalma egymilliárd forintot ért el. Az Egis árfolyama 97,1 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,23 százalékkal 21 550 forintra emelkedett.
Az optimista nyitás után hamar elfáradt a piac. Napközben negatív tartományban is járt a BUX, végül gyakorlatilag a nullánál zárt – mondta a távirati iroda érdeklődésére Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. A szakember szerint a főbb európai tőzsdeindexek is hasonló ívet jártak be.
A magyar piac a kereskedés első két órájában még felülteljesítő volt, ebben szerepet játszhatott a vártnak megfelelő választási eredmény, ami kényelmes kormányzást biztosít a Fidesz számára. A piac kicsit tartott attól, hogy az ellenzéki párt nem szerez megfelelő többséget. A negatív meglepetés azonban elmaradt, ezt díjazták a befektetők a tegnapi kereskedés elején. Később azonban a BUX igazodott a nemzetközi trendhez. Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág-igazgatója szerint az optimista kezdésben a Görögország megsegítésére körvonalazódó hitelkeret körüli hírek is közrejátszottak.

Zápor és 30 fokos hőség várható