Akár húsz évet is kaphatnak

Ha bizonyítást nyer a bűnszervezetben történő elkövetés, maximálisan húsz évet is kaphatnak a BKV-ügy gyanúsítottjai, és feltételesen sem kerülhetnek szabadlábra – nyilatkozta lapunknak Magyar György.

Szilágyi Richárd
2010. 04. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utasok alól vették ki az „ingyenbuszokat”. Jól jellemzi a BKV-nál uralkodó gazdasági és morális viszonyokat, hogy 2008 augusztusában a 105-ös járat vonalán működő, utasokat szállító buszokat csoportosított át üzemzavarra hivatkozva a BKV azért, hogy különjáratot biztosíthasson Csillebérc és a Parlament között – tudtuk meg. Egy belső dokumentáció alapján a „zavar” időtartama másfél óra volt, míg a menetrendi forgalom helyreállítása csaknem 2,5 órát vett igénybe, és ez alatt két járat maradt ki a 105-ös vonalán. A szintén birtokunkba jutott levelezésből az viszont nem derült ki, ki igényelte a buszokat. Ismert, Regőczi Miklós, a BKV volt vezérigazgató-helyettese lapunknak elismerte, hogy Nyakó István, az MSZP szóvivője volt az egyik politikus, aki feleségével együtt ingyenbuszokat kért és kapott kölcsön a nehéz helyzetben lévő BKV-tól. Ezt követően a szocialista politikus úgy nyilatkozott, nincs az a forint, amiért le ne hajolna. Szintén a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy Nyakó István felesége vezető tisztségviselője a 2007-ben létrehozott Grund Klubhálózatnak, amely más szervezetekkel több mint tizenhétmillió forint közpénzt nyert el gyermektáboroztatásra, animátorok képzésére, működésre és honlap üzemeltetésére.


Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy az iratok ismerete nélkül most csak a nyomozó hatóság tudja egyértelműen megmondani, a bűnszervezet törvényi feltételei valóban fennállnak-e a BKV vezetőinek ügyében. Hozzátette: az erről szóló végleges döntést a bíróságnak kell meghoznia, önmagában a rendőrség vagy az ügyészség álláspontja nem elegendő. A bűnszervezet törvényi fogalma szerint három vagy annál több ember, összehangoltan és hosszabb ideig követ el csoportosan olyan szándékos bűncselekményeket, amelyeket a törvény több mint öt év szabadságvesztéssel büntet – fogalmazott Magyar. Az sem mindegy, milyen értékre követték el a cselekményeket: 50 millió felett a büntetési tétel kettőtől nyolc évig terjed, 500 milliós értékhatár felett 5–10 év a büntetés mértéke csalás vagy hűtlen kezelés esetén. Ha bizonyítást nyer a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény, akkor utóbbi esetben a felső határ a duplájára nő, így akár 20 évet is kaphatnak az elkövetők. A bűnszervezet jogerős bírói ítélet általi megállapítása esetén az elkövető nem bocsátható feltételes szabadságra – hangsúlyozta.
Ismert, bűnszervezetben való részvétellel egészítette ki Antal Attila volt BKV vezérigazgató, Zelenák Tibor volt főosztályvezető és Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester tanácsadója gyanúsítását a rendőrség. A gyanú szerint az érintetteket a Fővárosi Önkormányzat néhány tisztségviselője és a BKV igazgató tanácsának egyes tagjai vették rá, hogy vagyonkezelői kötelezettségüket súlyosan megszegve kárt okozzanak a BKV-nak.
– Bebizonyosodott, hogy az MSZP és az SZDSZ vezetői bűnszervezetet működtettek a BKV-nál – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Papcsák Ferenc, a Fidesz fővárosi képviselője. Minél nagyobb felhatalmazást kapunk tíz nap múlva a választáson, annál előbb fogunk rendet tenni a fővárosban is és az országban is – tette hozzá. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője lapunknak megerősítette, hogy az ügyészség fokozott felügyelete mellett zajlik a nyomozás, de hozzátette, hogy a jelenlegi szakaszban nem kommentálják annak egyetlen elemét sem. A nyomozás érdekében nem publikusak azok az információk sem, hogy lesznek-e napokon belül újabb gyanúsítotti kihallgatások, és tovább bővülhet-e a bűnszervezetben való részvétellel gyanúsítottak száma.
Vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.