BL-keserveikért kárpótlást kaptak az angolok, hiszen az Európa-ligában két együttesük, a Liverpool és a Fulham is ott van a legjobb négy között; no meg a madridiak is, mert ha már a Real ott kiesett, az Atlético itt továbbjutott. A Hamburg kvalifikációjával két hajdani BEK-, illetve BL-győztes (a másik természetesen a Liverpool), valamint az UEFA-kupát és KEK-et nyert spanyol alakulat is részese a második számú kontinentális labdarúgótorna végjátékának, a legnagyobb szenzáció – legalábbis számunkra, Gera Zoltán miatt – mégis a Fulham elődöntős tagsága.
A londoni középcsapat 130 éves históriája legfényesebb lapjait írja, és a Wolfsburg elleni még csak nem is a hősi eposz legmaradandóbb versszaka volt. A hazai 2-1 után ugyanis csütörtök éjjel idegenben már a 23. másodpercben vezetést szereztek az angolok – „természetesen” Bobby Zamora révén, ugyanennyire papírforma, hogy a gólpasszt Gera adta –, és az eredmény a folytatásban már nem is változott. Bár ha változott volna, akkor is végig nagyobb esély mutatkozott a 2-0-ra, mint az 1-1-re, de a 3-1-es összesítés is több mint tökéletes. Ráadásul az elődöntő messze nem reménytelen, különösen nem az a Sahtar Donecken, a Juventuson és a Wolfsburgon túl, a Hamburgon innen.
(A nyolc között az északnémetek is kettős győzelmet arattak, a hazai 2-1 után Belgiumban 3-1-re intézték el a Standardot.)
A nemzetközi közvélemény azért a Liverpool–Benfica párharcot kísérte a legélénkebb figyelemmel. A ’Pool 2-1-es hátrányból rajtolt, mint egy nappal korábban a BL-ben a Manchester United a Bayern München ellen. Aztán megugrott 3-0-ra, megint éppen úgy, mint az MU. Csakhogy a 70. percben Cardozo szabadrúgásból 3-1-re szépített, a vendégcsapat ezzel az Anfield Roadon is egygólnyi közelségbe került a továbbjutáshoz, mint szerdán az Old Traffordon a bajorok. És a hátralévő időben itt is egy gól esett még; ám Torres a 82. percben a Liverpool javára döntötte el a párharcot, a történelem tehát nem feltétlenül ismétli mindig önmagát, pláne nem egynapos időközönként.
A spanyol negyeddöntőnek is megvolt a maga pikantériája, és a valenciai 2-2 után az tovább fokozódott. Az Atlético Madrid számára ugyanis a fővárosban a 0-0 is bőven elegendőnek bizonyult, bár annak eléréséhez kellett egy kapitális játékvezetői hiba is. A 85. percben abszolút gólhelyzetben, középről, közelről, tisztán fejelni készülő szerb vendégcsatárt, Nikola Zsigicset ugyanis olyan nyilvánvalóan lerántották, hogy elöl szétszakadt a meze, de ő hiába mutogatta a „bűnjelet”. A büntetés, a büntető elmaradt, az elődöntő másik ágán a Liverpool–Atlético Madrid összecsapást viszont nagyon is megrendezik április 22-én és 29-én.

Szentkirályi Alexandra: Gondolom, ti sem szeretnétek így járni!