Még mindig nem léphetett pályára Nicole Ohlde – az eddig látottak alapján nem is olyan biztos, hogy annyira hiányzik a 196 centis amerikai középjátékos a Pécsnek –, de ez cseppet sem rázta meg Fűzy Ákos edző alakulatát, hiszen ebben a hányattatásokkal teli idényben már hozzászokhattak ahhoz, hogy valaki szinte mindig hiányzik a rotációból. Kelly Mazzante is – őrá már biztos, hogy nem számíthatnak a továbbiakban –, viszont a korábban sokak által lesajnált magyar fiatalok egyre jobban felnőnek a feladathoz.
Például Sarok Nikolett, aki ezúttal 12 ponttal járult hozzá a biztosnak induló, de „körömrágósra” sikeredő győzelemhez. Az, hogy a szerb tinédzser, Sara Krnjics megint kitett magáért, már nem is meglepő, a három amerikai közül a leggyengébbnek tartott Allie Quigley pedig már sokadszor bizonyítja, hogy helyén van a szíve: ezúttal 19 pontot dobott, közte három remek triplát.
Ohlde ide, fáradtság oda, a 25. percre 47-32-es vezetést szerzett a hazai csapat. Ekkor úgy tűnt, nem marad izgalom a végére – de aki így gondolkodott, az elfeledkezik a „bajnok szívéről”. Mert az a harmadik negyed derekán megdobbant, és akkorát szólt, hogy 50-48-nál már csak egyetlen kétpontos kosár volt a baranyaiak előnye.
A hajrát azonban megint jobban bírták idegekkel a vendéglátók. Ugyan 67-65-re felzárkózott a Sopron, de akkor Iványi jeges nyugalommal értékesítette a javára megítélt két büntetőt, Toliver elhibázta a triplakísérletet az ellentámadásnál, és ez már a második pécsi diadalt jelentette a három nyerésig tartó fináléban. És pénteken, Sopronban feltehetik az i-re a pontot a megdicsőülő Fűzy mester leányai.
„Alig bírjuk már erővel, de a közönségünk megint kisegített. Kettő-nullra vezetünk, és nem vagyunk esélytelenebbek, mint null-nullnál voltunk” – hangzott Fűzy visszafogott értékelése.
A csapat felszabadultabb volt, amint az a búcsúzóul elkiáltott diadalüvöltésből is kiderült: „Mindenki Sopronba!”
Hátha lesz mit ünnepelni…
A nyolc között. A férfiaknál ma kezdődik az NB I rájátszása a legjobb nyolc között. Az alapszakaszt magabiztosan megnyert, s a múlt hét végén a Magyar Kupát is megszerzett ZTE tűnik a legnagyobb favoritnak. Az egerszegieknek a negyeddöntőben az alapszakaszt ötvenszázalékos mérleggel nyolcadikként zárt Sopron lesz a riválisuk.
Férfi NB I, negyeddöntő, mai program: Paks–Kecskemét, Körmend–Falco, Szolnok–Albacomp – mind 18.00, Zalaegerszeg–Sopron 19.00.

Beismerte tettét az Orbán Viktor megöléséről posztoló férfi