Miközben legalább egy évtizede folyamatosan nő az államadósság, az egymást követő kormányzatok jószerével mindenfajta társadalmi egyeztetés nélkül próbálták a gazdasági reformokat a társadalomra erőltetni. Többnyire végrehajthatatlanul, hiszen az ország felemelkedésének elkerülhetetlen feltétele volna az állami jövedelempolitika igazságosabbá tétele csakúgy, mint a gazdasági fejlődés dinamizmusának a beindítása. De mivel eddig semmiféle kiegyezés nem történt a jövő meghatározásában döntő szerepet játszó társadalmi rétegekkel, a kormánypártok végzetes hitelvesztése, majd elkerülhetetlen kudarca mára beigazolódott. És miközben okkal emlegetjük fel a hazai adósságállomány semmiképpen sem meglepő szintjét, bízvást remélhetjük, hogy a válság elmúltával sem lesz kiugróan magas, mivel – szerencsére – az eladósodást csak részben és ritkán használtuk fel kényszerű stabilizáló tényezőként. Aminthogy a hiány lehetséges mértékével kapcsolatban is egyre többen ismerik fel: nem egyszerűen a GDP százalékában kifejezett érték számít. Elengedhetetlen a belföldi vállalkozások jövedelemtermelő képességének folyamatos javítása, hiszen ezzel a foglalkoztatottság növekedhet. De a hazai termelési-szolgáltatási szerkezetben mégsem csupán technológiai elmélyülésre van szükség, hanem a tudásintenzitás megteremtésére is. A képzettség növekedése nélkül hiábavaló a nemzetközi integrálódásban reménykedni, mindazonáltal azt is figyelembe kell vennünk, hogy Magyarország növekedési képességét a munkaerő-piaci, jövedelempolitikai anomáliák már a legutóbbi krízis előtt is jelentősen korlátozták.
A piacok hatékonyságának növekedése olyan tényező, amelyet a hitelpiacok zavarai csakis rövid időszakban korlátozhatnak. Hazánkban a foglalkoztatás köztudottan az egyik legalacsonyabb az EU-ban, így mindennél sürgetőbb az új munkahelyek állami létrehozása. Ne feledjük: bármilyen hosszú távú gazdasági növekedést elősegítő strukturális reformoknak is előbb csak költségei vannak, az eredmények később jönnek.
A kiegyensúlyozott gazdasági működést gátolja, hogy az ország – főként a nemzetközileg összehasonlítható adatok tanúsága szerint – csaknem valamennyi állami funkcióra többet költ, mint az EU-országok nagy része. Ráadásul úgy, hogy sokszor valóban nem érzékelhető, hogy mennyit fordítanak szociális kiadásokra vagy a sokat emlegetett infrastrukturális fejlesztésekre. Ennek ellenére mindennél fontosabb a belföldi vállalkozások jövedelemtermelő képességének radiális korszerűsítése, ami csak úgy érhető el, ha a foglalkoztatottság valamilyen formában a tőkefelhalmozást elősegíti. Ugyanakkor a gazdasági felzárkózás trendje szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy a külföldi tőke egyáltalán lát-e bármiféle vonzó komparatív előnyt a maga számára Magyarországon. S ehhez az együttműködésre és alkalmazkodásra kész vállalkozói magatartás elmélyítése szükséges.
Míg azonban a gazdaság szerkezeti megosztottsága vagy duális jellege változatlanul fennáll, aligha reménykedhetünk abban, hogy az ország pénzügyi helyzete jelentősen javul. Látnunk kell, hogy az ország mindvégig különösen sebezhető volt a gazdasági krízisben, aminek csak részben kiváltó oka az éveken át fenntarthatatlan költségvetési eladósodás. Az államadósság akkorára nőtt, hogy finanszírozásához nem voltak elegendők a belföldi megtakarítások, azt külföldi forrásokból kellett fedezni. De ezzel a gazdaság működési rendje igazából a tőkebeáramlástól vált függővé, amivel a forint is leértékelődött. Vagyis a korábbi időszak tettetett fellendülésére nem csupán a gyors hitelfutás és -szerzés volt jellemző, hanem ezzel egyidejűleg a társadalom megállíthatatlan morális szétesése. Joggal számíthatunk arra, hogy ez az állapot sem rövid, sem hosszú távon nem ismétlődik meg. De ahhoz, hogy a gazdaságban elkerüljük az újabb zsákutcát, első lépésként vitathatatlanul a gazdasági növekedés egész folyamata merőben új működésmódjának megszervezése szükséges.
A szerző szociológus, egyetemi előadó
origo.hu
Szülő árulta az Elf Bart az iskolában
