Több ezer ember, köztük vezető szocialista politikusok és közéleti személyiségek részvételével, a sófár jelére indult el vasárnap délután a fővárosi újpesti rakparttól az élet menete felvonulás, amellyel a holokauszt magyarországi áldozataira emlékeztek. A 18. alkalommal szervezett felvonulás elején, egy kifeszített molinó mögött haladtak mások mellett vezető szocialista politikusok – Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila, Kiss Péter, Gyurcsány Ferenc – a családjukkal, továbbá Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke, Eleni Tsakopoulos-Kounalakis amerikai nagykövet, valamint több ismert közéleti személyiség. A Hír TV úgy értesült, a menetben ott volt a bukott szocialista főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós is.
Horváth Csaba (MSZP) volt főpolgármester-helyettes a rendőrség által jelentős erőkkel biztosított menet indulása előtt tartott beszédében úgy fogalmazott: a jövőben minden tisztességes magyar politikus meg fogja akadályozni az erőszakot, a kirekesztést, közösen lépnek fel a diszkrimináció ellen, és ezt várják el a következő kormánytól is. Rogán Antal, Belváros-Lipótváros fideszes polgármestere úgy vélte: el kell utasítanunk az erőszakot, erős nemzetre, gazdaságra, családra és kormányra van szükség, emellett nemcsak erőre, hanem a józan észre is.
Az élet menete végállomásán, a Duna-parti holokauszt-emlékműnél először Schőner Alfréd főrabbi emlékezett az áldozatokra. Mint mondta, szolidaritással és pedagógiával, egymás iránt érzett felelősségtudattal, az emberi méltóság tiszteletben tartásával, és imádsággal lehet építeni új hidat az emberek között. A főszónok, Németh Sándor, a Hit gyülekezete vezető lelkésze már első mondatában azt hangsúlyozta, mekkora veszélyt jelent a Jobbik bekerülése az ország házába, s úgy beszélt a pártról, mint amely megtestesíti a náci szellemiséget. – Fogjuk le a potenciális gyilkosok kezét! – hívott fel. Majd azt is kérte, tegyünk meg mindent azért, hogy a zsidó és roma emberek és más kisebbségekhez tartozók félelem nélkül, szabadon élhessenek és boldoguljanak Magyarországon. Németh az Izrael-ellenességet az antiszemitizmus legújabb formájának nevezte.
Ezt megelőzően délután a Terror Háza előtt, az Andrássy úton tartottak emlékhangversenyt az Országgyűlés, az oktatási tárca, a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Terézvárosi Önkormányzat szervezésében. Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója köszöntőjében kifejtette: a magyar nemzetnek, amelynek egykor oly sok tagját kovácsolta egybe a közös bűn, el kellett jutnia a közös bűnbánatig. Hangsúlyozta, hogy ez sem elég; az áldozatok mellett fel kell emelni azok emlékét is, akik emberek maradtak az embertelenségben. Külön kitért azokra, akik hívő keresztényekként fordultak szembe a faji megkülönböztetéssel. Előbb Sztehlo Gábor evangélikus lelkészt említette, majd a katolikus Schlachta Margitot, az első magyar női parlamenti képviselőt, a Szociális Testvérek Társasága alapítóját és vezetőjét, aki a nőtestvéreivel ezreket mentett meg. A főszónok, Erdő Péter bíboros, esztergom– budapesti érsek szintén Schlachta Margitot állította példaként, aki a nácizmust több írásában sátánizmusnak nevezte. Arra az általa feltett kérdésre, miként lehetne megelőzni a hasonló tragédiákat, Schlachta szavait idézte a katolikus főpap: „Hiszek a Szentlélekben, akinek kegyelme nélkül tévedésekbe esünk, balgaságokat gondolunk, magunknak a földön poklokat teremtünk.”

Zápor és 30 fokos hőség várható