Több fiatal vett részt az idei választáson, mint négy éve – olvasható a Forsense közvélemény-kutató cég legfrissebb felmérésében. A választópolgárok mintegy 10 százaléka szinte az utolsó pillanatban döntött egyik vagy másik politikai erő mellett. A Fidesz vasárnapi szavazóinak kétharmada mindig is erre a pártra voksolt, további 25 százalékuk a 2006-os választásoktól 2010 elejéig tartó időszakban csatlakozott. A pártra voksolók egytizede az utolsó egy hónapban döntött, többségük a Fidesz és a Jobbik között hezitált, de végül az előbbit választotta. A párt minden életkori csoportban hasonló támogatottsággal rendelkezett. Az MSZP szinte egyáltalán nem tudott új szavazókat mozgósítani. A szocialisták tábora leszűkült, kétharmada 55 évnél idősebb. A párt bázisa alacsonyabban kvalifikált az átlagnál, szavazóik fele szakmunkás végzettségű vagy legfeljebb 8 általánost végzett. A második fordulóban a most szavazók 87 százaléka biztosan részt venne. Az LMP tábora tekinthető a legkevésbé aktívnak ilyen szempontból, körükben 55 százalék a biztosan részt vevők aránya; a második fordulóban 25 százalékuk nem tudja, hogy milyen pártállású egyéni jelöltre szavazna, 20 százalékuk az LMP jelöltjét támogatná, 20 százalék a Fidesz jelöltjét és 10 százalék az MSZP-ét. A többi bejutó párt szavazói újra elmennének, és újra ugyanarra a szervezetre adnák a szavazatukat, mint az első fordulóban.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál