
origo.hu
Nem köszöni meg Magyar Péter, ahogy Szentkirályi Alexandra kiosztotta
Veszélyes megosztottság. Ukrajna megosztottságát idézték fel az ismert kijevi politológusban, Viktor Nebozsenkóban a kirgizisztáni fejlemények. Mint fogalmazott, a kulturális, politikai törés itt nem észak–déli, hanem kelet–nyugati. A szakértő emlékeztetett arra, hogy öt éve az ország egyik felének lett elnöke, míg most a másiknak, nem lehet azonban csupán a fél országra támaszkodva egy államot vezetni. A Rosbalt hírügynökségnek nyilatkozva Nebozsenko azért mindenkit megnyugtatott, mondván, a kirgizisztánihoz hasonló véres felkelés Ukrajnában elképzelhetetlen, hiszen ott nagyobb értéke van az életnek. (S. G.)
Önkéntescsoportok vigyázzák a rendőrség és a hadsereg mellett a rendet Biskekben. Péntekre virradóra szórványos lövöldözés hallatszott a fővárosban, s folytatódtak a fosztogatások. Az átmeneti kormány belügyminisztere tűzparancsot adott ki, s több fiatalt őrizetbe vettek. Közben megkezdték a felgyújtott autók roncsainak eltávolítását, a kétnapos gyász keretében pedig több százan gyűltek össze a kormány székháza előtt, hogy imádkozzanak az áldozatokért. A városban az élet lassan viszszatér a megszokott kerékvágásba, megindult a tömegközlekedés, ismét indít és fogad járatokat a repülőtér. A kirgizek többsége válságkezelő intézkedéseket vár az új átmeneti kormánytól, amely már csökkentette is az áram és a távhő árát. Az ideiglenes kormány második embere, Almazbek Atambajev tegnap Moszkvába utazott, hogy gazdasági segítséget kérjen. Az orosz kormány szakértői bizottságot állít össze a Kirgizisztánnak nyújtandó humanitárius segélyről folytatandó tárgyalásokra – közölte az orosz kormányfő.
Kurmanbek Bakijev megbuktatott elnök eközben nem mond le, de hajlandó lenne tárgyalni az ellenzékkel, amely azonnal visszautasította e felvetést. Az átmeneti kormány feje, Roza Otunbajeva azonban szabad elvonulást ajánlott Bakijevnek, aki az AFP-nek elmondta, fő célja a polgárháború elkerülése. Megfigyelők szerint ragaszkodása posztjához elhúzódó bizonytalanságot eredményezhet, s nem kizárt, hogy a fejlettebb északi országrész és az elmaradottabb dél közti ellentéteket meglovagolva kívánja biztosítani politikai túlélését. Bakijev, aki csütörtökön még úgy vélekedett, külföldi erők állnak a zavargások mögött, tegnap azt mondta, „nem hiszi, hogy Oroszország vagy az Egyesült Államok beavatkozott volna”.
Az EU szerint korai még az új kormány elismeréséről beszélni.
Nem köszöni meg Magyar Péter, ahogy Szentkirályi Alexandra kiosztotta
Aranyosi Péter és Romulusz együtt döntötték romba Magyar Péter kártyavárát
"Összekapaszkodunk a gyászban" – Bódi Csabi megszólalt a szörnyű családi tragédia után
Izrael-Irán háború: levegőbe emelkedett az izraeli végítélet-repülőgép, elhagyta a Ben Guriont, ez a legrosszabbra utal – videón a hírhedt Sion Szárnya
Így néznek ki ma a Herkules legendás szereplői: fel sem ismernéd őket − GALÉRIA
Bayer show - Kósa Lajos: Zelenszkij tőről metszett falusi verekedős tempót hoz + videó
Kovács István játékvezető hihetetlen helyzetbe került a klubvilágbajnokságon + videó
Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!
Magyar Péter megjelent a Lázárinfón és tapsot kapott + videó
Újabb milliárdos csalással bukott le a pályázati trükkmester
Havas Henrik szénné égett, a maradék nimbusza is szertefoszlott + videó
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.